Félbehagyott beszélgetések

Az utóbbi pár hónapban velem is megesett, hogy intenzív, napi szinten folytatott beszélgetésből egyszercsak szó nélkül kilépett a másik fél és vártam rá napokig, mentségére próbáltam keresni, rá is kérdeztem, amit még sem nézett már és semmi reakció. Mintha hirtelen fejbelőtték volna, elvágólag megszünt a kommunikáció.
Írtam ís egy blogot ezzel kapcsolatban, hogy csak egy mondat, 5mp. Ennyi tiszteletet sem érdemeltem tőle/tőlük.
Van egy másik eset, amikor fokozatosan elhal a kommunikáció, nem indul be a "flow", egyre ritkábban írunk és egyre rövidebben, aztán pedig nem írunk és el is felejtjük , hogy mi már beszélgettünk. Ebben nem érzek problémát, persze van amikor kimondjuk, hogy ez nem fog működni.
Van ilyen, nincs ezzel baj. Olyanok vagyunk, mint egy puzzle, keressük az összeillő "darabokat". Nem a legszebbet, legjobbat, hanem akivel a legjobban tudunk kapcsolódni. Én így gondolom. Talán akik szó nélkül eltűntek úgy gondolják, hogy nem mi vagyunk a tökéletesen illeszkedő "elem" és annyiba sem vesznek, hogy tudással velünk. Hiszen majd úgy is észre vesszük.

nem, nem értékelem túl a jelentőségemet :)
(bár volt már baj forrása, hogy aluklértékeltem)

egy barátságba pl. a csakúgymegszakad beszélgetés is belefér
mert tudja az ember, hogy vanazúgy (bár, nem szép)
a szinte semmi kapcsolatba is (bár, ott sem szép)
de van az a köztes mezsgye.. amikor már fontos... de nem annyira fontos (és nem is kell, hogy annyira fontos legyen), ott tud igazán sebezni, pláne, mert különböző intenzitással és további esetleges reményekkel és beleképzelt mindenfélével vannak jelen a felek egy kommunikációban

az online e téren más
mert a másik ott van, valóságában ott van, kell vele "kezdeni" valamit
elköszönni, felállni, elmenni, kikísérni, bármit
meg akár telefonon is...letenni, tovább beszélni
itt viszont... jelen van vagy nincs jelen, nem érzékelhető

itt én most nem az ismerkedésről beszéltem
(az - részben - más történet)

emberi kapcsolatról, kapcsolódásról
mikor mindketten jól tudjátok, nincs közös utatok, de jó kicsit "csak úgy" beszélgetni néha... mert örömet okoz a másik léte, a mondatai, a gondolatai, gyönyörködtet

szerintem az nem baj, ha beleszeretünk egy mondatba
a baj ott kezdődik, mikor elfelejtjük, hogy egy mondatba szerettünk bele

Kedves Aranylilom, teljesen megértelek. Nekem olyan mindennapos beszélgetés szakadt meg - ezúttal nem az én oldalamról, csak úgy hopp, hogy azt beszéltük meg, akkor pár nap múlva tali. Még csak nem is bdsm vonalon indultunk volna, a kezdeményezés nem az én részemről indult, ezért sem volt logikus.

Igyekszem a problémákat az én térfelemen megoldani. Méghozzá úgy, h ha valami nem működik, annak oka van. És nem keresem a konkrét okot, nem küzdők ellene, lehet az életben is úgy váltunk volna el, szia, majd hívlak, oszt' sose hívott volna. (Vagy én)

Nem hiszem, h az online-offline ismerkedések közötti sémákban különbség lenne. A szituációk mások, élőben se írna rám, bocsi, de mégsem akarok talizni: inkább nem hív fel.

Igazándiból nyitva IS hagy egy kaput evvel, végül is, te is keresheted... és ki tudja? Sosem lehett tudni, mit hoz az élet.

Tudom, sokan azt mondanák, na akkor "ez" itt elvágódott nálam: ha meg elásta magát, akkor ez a megfelelő térfélen történt döntés, aminek a hozományaival majd a másik fél a maga oldalán kell megküzdjön.

Nem szeretem keverni a problémákat, a frusztráltság semmi jót nem szül. És a bűntudat sem. Ha nem tudsz neki már írni és Te megtetted, amit Te jónak és elégségesnek gondoltál, akkor meg kell tanulni önmagadnak is megbocsájtani: az is lehet, a másik felet nem is érintette olyan rosszul, vagy ha igen, akkor az megint az ő térfele, ha ő nem lépett - akár a búsba is elküldhetett volna 😜 ...

Minden tisztességes kommunikáció kettőn áll. Ettől függetlenül is igyekszem józan ésszel végiggondolva cselekedni.

Sajnos, aki ezt a kommentet olvasva azt gondolja, hú, de fasza, jtpplu még sosem szakított meg beszélgetést.

Ó, dehogynem! Nem is tudom megmondani miért. Nem is egyet! Csak egyszerűen nem tudtam válaszolni. Nem volt mit írni, nem voltak szavak. A csend töltötte kis a sorokat. De lásd: ő sem írt. Pedig itt van(nak) fenn, ki tudja, talán mindkét oldalban ott van / volt a kétely és egyikünk sem akarta megbántani a másikat? Én tudom, h én a fentiek miatt nem írtam/ írok néha. Ha nem tudok belekapcsolódni a beszélgetésbe, ha nincs más, csak az üresség. De nem tűnök el: nem regelek ki, minden plattformon továbbra is elérhető vagyok...

Elnézést a hosszú kommentért! (Valahol a meg nem jelentetett blogokban anno én is írtam erről... így köszi, h Te ki is tetted! Ismeretlenül is baráti üdvözlettel, Jé)

Online csak a minimálisan szüksége energiát vagyok hajlandó befektetni egy ismerkedésbe, többre nincs idő és érzelem. Igen hajlamos vagyok beleszeretni egy mondatban, gondolatba és van amikor valóság ehhez nem tud felnőni, pedig e mondat nélkül még talán valami lehetett is volna belőle.

És mikor neki megírnám, hogy bocs, ótvarbunkóvoltam, ne haragudj... nem találom a nickjét... ezeréves nick, mikor ideérkeztem, már érezhetően régi motoros volt, és a tiltóim között sincs (ezesetben sajna)... tündöklően zseniális, különleges srác