Félbehagyott beszélgetések

BDSM Blogok » Blog - Aranyliliom » Félbehagyott beszélgetések
2022. 12. 18. 08:41 | Megjelent: 494x
Hívhatjuk sokféleképpen... a félbehagyott beszélgetéseket. Nem, nem arról akarok beszélni, mikor el sem kezdődik a kommunikáció, hanem arról, amikor valakivel beszélsz, és esetleg már nem először beszélsz, és úgy marad félbe.

Most pont azt élem meg, hogy valaki nem válaszol. Nem válaszol, és ez fura. Nem, nem fura, hanem rossz, no, mondjuk ki. Mert azt hittem, vagyok minimum olyan fontos, hogy válaszoljon (az átkozott egó). Mert vágytam a társaságára/a vele való beszélgetésre. Mert kicsit aggódom is. És legfőképp: mert nekem valami (speciel most valamiféle kommunikációs) hiányom volt/van, és azt be akartam tölteni. És zavar, hiányt fokoz, hogy ez nem történik meg. Hiányom csekély mértékű volt (1-10 skálán, mondjuk 3), a nemkommunikálás okozta frusztráció ehhez igazodik. De lehetett volna 8-as vagy 9-es, és akkor már elég rosszul érezném magam a nemválaszolástól. Különösképp, ha nem csupán kommunikációs, hanem mellette egyéb (érzelmi, szexuális, mit tudom, még miféle lehet) hiányt is kellett volna, hogy megszüntessen a beszélgetés
És miközben nézem, egyáltalán elolvasta-e a levelem, akitől én vártam választ, beugrik, hogy basszus, pár napja félbehagytam egy beszélgetést. Ne, ne eufemizáljunk, nem válaszoltam, faképnél hagytam, bunkóntahónérzéketlenül, szó nélkül a passzivitásommal kiléptem egy beszélgetésből. És nem tudom (mert addig nem is jutottunk), én mit hagytam a másikban, mit okoztam. Szar ügy. És még csak azt se tudom, miért történt. Persze, elsodort az élet, ezerfelé kattogott az agyam, csőstül jött mindenféle, az átkozott időprés stb. stb. De attól a tény még tény marad. És egészen biztosan nem először fordul elő.

Biztos mondhatnám, korjelenség, manapság így kommunikálunk, így is kommunikálunk. De az biztos, hogy azt gondolom, ez nem jó. És azt is mondhatnám (ehh, ezek az örökös belső párbeszédek), az online kommunikációnak ez óhatatlan velejárója, hisz élőben, ha ott állna/ülne(/feküdne), biztos lenne folytatás, valahogy folytatódna a párbeszéd, le kell zárni, ha talán nem is szép módon, de el kell varrni, nem marad csak úgy félbe, nem maradnak kétségek, kellemetlen lebegés, fölös várakozás. Csakhogy, az emberi érzések, mindaz az érzelem, még ha legyen az a legcsekélyebb is, amit az ember beletesz, amikor valakivel kapcsolatot kezd, azok azonosak online-offline.
Megoldásaim megint nincsenek, csak felmerülő kérdéseim.

Hozzászólások (6)


#439465 | 2022. 12. 18. 14:47
Az utóbbi pár hónapban velem is megesett, hogy intenzív, napi szinten folytatott beszélgetésből egyszercsak szó nélkül kilépett a másik fél és vártam rá napokig, mentségére próbáltam keresni, rá is kérdeztem, amit még sem nézett már és semmi reakció. Mintha hirtelen fejbelőtték volna, elvágólag megszünt a kommunikáció.
Írtam ís egy blogot ezzel kapcsolatban, hogy csak egy mondat, 5mp. Ennyi tiszteletet sem érdemeltem tőle/tőlük.
Van egy másik eset, amikor fokozatosan elhal a kommunikáció, nem indul be a "flow", egyre ritkábban írunk és egyre rövidebben, aztán pedig nem írunk és el is felejtjük , hogy mi már beszélgettünk. Ebben nem érzek problémát, persze van amikor kimondjuk, hogy ez nem fog működni.
Van ilyen, nincs ezzel baj. Olyanok vagyunk, mint egy puzzle, keressük az összeillő "darabokat". Nem a legszebbet, legjobbat, hanem akivel a legjobban tudunk kapcsolódni. Én így gondolom. Talán akik szó nélkül eltűntek úgy gondolják, hogy nem mi vagyunk a tökéletesen illeszkedő "elem" és annyiba sem vesznek, hogy tudással velünk. Hiszen majd úgy is észre vesszük.
#439453 | 2022. 12. 18. 11:01
nem, nem értékelem túl a jelentőségemet :)
(bár volt már baj forrása, hogy aluklértékeltem)

egy barátságba pl. a csakúgymegszakad beszélgetés is belefér
mert tudja az ember, hogy vanazúgy (bár, nem szép)
a szinte semmi kapcsolatba is (bár, ott sem szép)
de van az a köztes mezsgye.. amikor már fontos... de nem annyira fontos (és nem is kell, hogy annyira fontos legyen), ott tud igazán sebezni, pláne, mert különböző intenzitással és további esetleges reményekkel és beleképzelt mindenfélével vannak jelen a felek egy kommunikációban

az online e téren más
mert a másik ott van, valóságában ott van, kell vele "kezdeni" valamit
elköszönni, felállni, elmenni, kikísérni, bármit
meg akár telefonon is...letenni, tovább beszélni
itt viszont... jelen van vagy nincs jelen, nem érzékelhető
#439452 | 2022. 12. 18. 10:56
itt én most nem az ismerkedésről beszéltem
(az - részben - más történet)

emberi kapcsolatról, kapcsolódásról
mikor mindketten jól tudjátok, nincs közös utatok, de jó kicsit "csak úgy" beszélgetni néha... mert örömet okoz a másik léte, a mondatai, a gondolatai, gyönyörködtet

szerintem az nem baj, ha beleszeretünk egy mondatba
a baj ott kezdődik, mikor elfelejtjük, hogy egy mondatba szerettünk bele
#439451 | 2022. 12. 18. 10:44
Kedves Aranylilom, teljesen megértelek. Nekem olyan mindennapos beszélgetés szakadt meg - ezúttal nem az én oldalamról, csak úgy hopp, hogy azt beszéltük meg, akkor pár nap múlva tali. Még csak nem is bdsm vonalon indultunk volna, a kezdeményezés nem az én részemről indult, ezért sem volt logikus.

Igyekszem a problémákat az én térfelemen megoldani. Méghozzá úgy, h ha valami nem működik, annak oka van. És nem keresem a konkrét okot, nem küzdők ellene, lehet az életben is úgy váltunk volna el, szia, majd hívlak, oszt' sose hívott volna. (Vagy én)

Nem hiszem, h az online-offline ismerkedések közötti sémákban különbség lenne. A szituációk mások, élőben se írna rám, bocsi, de mégsem akarok talizni: inkább nem hív fel.

Igazándiból nyitva IS hagy egy kaput evvel, végül is, te is keresheted... és ki tudja? Sosem lehett tudni, mit hoz az élet.

Tudom, sokan azt mondanák, na akkor "ez" itt elvágódott nálam: ha meg elásta magát, akkor ez a megfelelő térfélen történt döntés, aminek a hozományaival majd a másik fél a maga oldalán kell megküzdjön.

Nem szeretem keverni a problémákat, a frusztráltság semmi jót nem szül. És a bűntudat sem. Ha nem tudsz neki már írni és Te megtetted, amit Te jónak és elégségesnek gondoltál, akkor meg kell tanulni önmagadnak is megbocsájtani: az is lehet, a másik felet nem is érintette olyan rosszul, vagy ha igen, akkor az megint az ő térfele, ha ő nem lépett - akár a búsba is elküldhetett volna 😜 ...

Minden tisztességes kommunikáció kettőn áll. Ettől függetlenül is igyekszem józan ésszel végiggondolva cselekedni.

Sajnos, aki ezt a kommentet olvasva azt gondolja, hú, de fasza, jtpplu még sosem szakított meg beszélgetést.

Ó, dehogynem! Nem is tudom megmondani miért. Nem is egyet! Csak egyszerűen nem tudtam válaszolni. Nem volt mit írni, nem voltak szavak. A csend töltötte kis a sorokat. De lásd: ő sem írt. Pedig itt van(nak) fenn, ki tudja, talán mindkét oldalban ott van / volt a kétely és egyikünk sem akarta megbántani a másikat? Én tudom, h én a fentiek miatt nem írtam/ írok néha. Ha nem tudok belekapcsolódni a beszélgetésbe, ha nincs más, csak az üresség. De nem tűnök el: nem regelek ki, minden plattformon továbbra is elérhető vagyok...

Elnézést a hosszú kommentért! (Valahol a meg nem jelentetett blogokban anno én is írtam erről... így köszi, h Te ki is tetted! Ismeretlenül is baráti üdvözlettel, Jé)
#439449 | 2022. 12. 18. 10:16
Online csak a minimálisan szüksége energiát vagyok hajlandó befektetni egy ismerkedésbe, többre nincs idő és érzelem. Igen hajlamos vagyok beleszeretni egy mondatban, gondolatba és van amikor valóság ehhez nem tud felnőni, pedig e mondat nélkül még talán valami lehetett is volna belőle.
#439444 | 2022. 12. 18. 08:51
És mikor neki megírnám, hogy bocs, ótvarbunkóvoltam, ne haragudj... nem találom a nickjét... ezeréves nick, mikor ideérkeztem, már érezhetően régi motoros volt, és a tiltóim között sincs (ezesetben sajna)... tündöklően zseniális, különleges srác