Mérleg-mérce... mennyi az annyi?

"Olyan sovány vagy, többet kellene enned!" ilyen megszólítással többször találkoztam én is ,es ugyan olyan rossz érzés...
Számomra nem az a fontos már ,mások mit mondanak én jól érezzem magam .Megfelelő életritmus pihentető alvás étkezés mint befolyásoló tényezőket figyelembe tartva kirobbanó sikereket ér el az ember.
Lehet ugyan úgy intélnek meg mások ,de a belső értékek sokkal többet számítanak .
Sokkal fontosabb.

ígyígy

Igen, nekem is "könnyű, mert nekem nincs..., nekem van..., nekem nem kell...", viszont amikor ezeket hallom, akkor nem mesélem el, hogy az amúgy hangyaf@sz méretű problémáit felnagyító ember dolgaihoz hasonlóan mennyi mindenen kellett keresztülmennem, és milyen jövőbeli problémákra készülök fel most, 20-25 évvel korábban. Aki ugyanis a "neked könnyű" dumával jön, az sz@rik rám, én csak a lelki szemetesládája lennék, ha hagynám. A nekedkönnyű embereket is kikapáltam...

Csak azért, mert valaki kényelmesen a mezőn sétál egy kis hátizsákkal a hátán, még nem jelenti azt, hogy nem egy mocsáron gázolva jutott el odáig, és nem egy sziklás, szakadékokkal teli hegyet készül épp megmászni, és ahhoz gyűjt erőt. Csak hááát ez ugyebár kit érdekel...

Szerintem ez egy komplexebb dolog.
Az emberi szervezet,az idő múlásával egyre jobban a raktározásra áll be,valamint az anyagcsere is lassul,ez az alapja az érettebb emberek súlygyarapodásának.
Ehhez jön hozzá a leterheltség is (család,meló,stb.),ami miatt már nincs annyi idő magunkra.
Úgy gondolom,hogy ilyenkor több fronton kell támadást indítani,az egyik a mozgás,és itt főleg a kardióra hegyezném ki,másik a táplálkozás,harmadik pedig,a kiegyensúlyozottság.
Amennyiben ezt a 3 dolgot együtt tudjuk alkalmazni,azzal sikerre tudjuk vinni a vállalkozást 50+ vagy 60+ évesen is.
Sokan nem gondolják át,hogy hogyan is kellene nekifogni,vagy nem néznek utána,és nem jól indulnak el,ami egyenesen vezet a kudarchoz,ami csalódást szül,és lenyomja az embert.

Elhiszem,mert én is átestem ezen,mivel rengetegen basztattak vele,főleg a magasságommal,de egy idő után elfogadtam,hogy ennyi,és nem több,és onnan már nem érdekelt a dolog.
Az viszont tény,hogy nem volt könnyű túltenni magam rajta,volt ettől nehéz időszakom rendesen.

Nem pont erre akartam kihegyezni a dolgot,inkább arra,hogy nem biztos,hogy másnak kell megfelelnünk. :)

Ez a kövér-sovány dolog, mindig is életünk szerves része marad. Minél érettebbek vagyunk, annál többet kell megtennünk, hogy jó formában tartsuk magunkat. Soha nem voltam az az anorexiás típus, de voltam ennél 10 kg-val könnyebb és 35 kg-val nehezebb. 20-as éveimben több időm volt konditerembe járni, mellette fitness kick box. Most már családosként( bárki, bármit is mond....nevezzük lustaságnak, ha valaki teljesíteni akar a munkahelyén, otthon is, gyerekekkel foglalkozni, a mindennapi teendők miatt) ez már nehezebb. Ha tudom itthon oldom meg a tornázást. De saját magamon tapasztaltam, hogy a kövérség nem csak a lustaság velejárója. Második terhességem alatt semmi perc alatt 32 kg híztam, anyagcsere zavar miatt. Szóval önhibámon kívül, minden egyes kalória, amit megettem rajtam maradt. 2 év után állt helyre ez a dolog nálam. Beindult a súlycsökkenés. 22kg-ot le is küzdöttem, de lenne még mit. Ezzel arra is szeretnék rávilágítani, hogy könnyen mondjuk egy emberre, hogy kövér, de nem látjuk ...mert nincs ráírva, hogy honnan indult!...hogy ő bizony már letett valamit az asztalra, még ha nem is mindent! Én nem ítélek meg ez alapján embereket. Nálam nem a kigyúrtság, soványság a lényeg! Az emberhez való hozzáállás, ami nálam mindent visz....na és persze az őszinteség!

és mindig "fel se rúghatod" :DDD

(én két dolognál bírtam mindig is tűhegyes fogakkal kihaarpni valakinek az ádámcsutkáját és a lába elé köpni: ha valaki súlyával élceldött vagy ha a gyerek-kérdést - mikor jön már a baba? - hozta szóba társaságban)

hirtelen már majdnem azt hittem, hogy lesz egy nem önmarketing hsz-ed :DD
(biztos több hsz-ed kellene olvasnom, mert még csak ilyenbe futottam bele :)

engem a "neked könnyű" - kísér végig az életemen
és sose álltam le elmesélni, mi rejlik a "könnyű" mögött, mennyire könnyű a könnyű
sőt, ma már vigyorogva vagyok büszke rá, hogy tehát akkor (idézőjelesen) nem üt át a ruhámon és nem is érezhető verejték :)

Hidd el tud bántó lenni,sőt....nagyon bántó lenni.

Szerintem,aki rendben van magával,azt nem igazán érdeklik az ilyen beszólások.
Nekem pl.rengetegen mondták,hogy amilyen izmos vagyok,ha letolnám a belem,akkor a keskeny csípőmmel és a széles vállaimmal marha jól néznék ki,a baj csak ezzel,hogy én így vagyok jól magammal,és nem fogok aszkéta életet élni csak azért,hogy kockás hasam legyen,ezért magasról teszek az ilyen véleményekre.
A másik a magasság,akkora vagyok,mint a kutya ülve,gödörben,és akkor ezzel ugyan mit csináljak,szarjam össze magam,mert nem nőttem még 10 centit?
A régi kazamatákban,emelt fővel tudok közlekedni,csak a vállaim akadnak be a falakba,de azt megoldom.
Már nagyon sok ismerősömnek mondtam,akik szívükre vettek beszólásokat,hogy addig a percig,amíg önmagukkal nincsenek rendben,addig lenyomják őket ezek a megjegyzések,de attól kezdve,hogy magukra találnak,magasról fogják leszarni az ilyen dumákat.

Nos, amennyiben a verbális abúzus enyhébb, bújtatott formája elfogadható, akkor igen. Ha nem, akkor ugyebár...

A "te túl", "te mindig", "te soha" és egyéb abszolút szófordulatok, a használója által másokra erőltetett saját érdékrend módszerei, verbálisan abúzívak, csak nem egyértelműen.

Nekem volt pár olyan ismerősöm, akik ilyeneket mondtak. A túlsúlyos szerint túl sovány voltam, az önképzavaros szerint diétáznom kell, mert a BMI-m alsó határán kéne lennem, az alkoholista szerint túl józan vagyok, a drogos szerint pedig maradi, mert soha nem próbáltam ki semmilyen szert.

Ez mind olyan, hogy az adott ember megpróbálja a saját problémáját másokra vetítve normálisként feltüntetni magát. Ugyanis ha mindenki sokat iszik, akkor az alkoholista az átlagnál csak kicsivel iszik többet, ha viszont mindenki józan, akkor viszont csak ő piás. Szóval szóljunk le minden józant, hátha a nyomás hatására ők is lerészegednek...

Erre a helyes válasz szerintem: "te túl hangos vagy és túl sokat kapálsz, kevesebbet kéne beszélned, és kevésbé kéne parasztnak lenned". Ilyenkor a "tetúltemindigtesoha" emberek eltűnnek. Körülöttem sincs már egy sem. Kikapáltam minden gyökeret.

hát, azért... a külső számít... és sok minden a genetika, de igen jelentős (lehhet) a "hozzáadott érték" :)

a többivel totál egyetértek :)

Nagyon jól tudom.Ma már nekem senki sem mondja,hogy fogyjak le. :) :) Még orvos sem.

az egyik része az, hogy tud vagy nem tud
a másik, hogy ne döntse már el senki senkiről, hogy hogy jó, neki mi a sok vagy mi a kevés (jellemzően magából kiinsulva, és nem az extrém szélsőségről beszélve)

pár évtizede? :DD
az elmúlt fél évszázadban biztos nem
saját tapasztalat

igen, azt gndolom, hogy egyilet se lehet
akkor se, ha nem olyan súlyos ok áll mögötte, amilyenről pl. te írsz
mondjuk, alapvetően azt se értem, miért "kell" foglalkozni más külsejével (mármint "idegen" külsejével)

és azt is gondolom, hogy a kettős mérce itt se korrekt

(lányom kapta meg, céges ebéden nem kevés ember előtt
mondat1: olyan szerencsés vagy, olyan a testalkatod, hogy mindent felvehetsz (baromira nem, egy csomó fazon tök előnytelen neki, de nem lesz hülye azt felvenni, és épp akkor mondta, mikor edzésről jöttünk haza este 10-kor - ennyit a szerencséről és a semmit nem kell tenned érte-ről)
mondat2: a fent idézett, egy-két perccel később, kövér nőtől
a helyzettel sok egyéb baj is van (jelentősen idősebb nőktől való, jellemzően férfitársaságban), de nincs kétségem affelől, hogy ilyet nem lehet (szóval, nem kérdés :)

Gondolom, a kérdés költői.
Az én szememben az, hogy valaki kövér e, vagy sovány, éppen mindegy. A külső megjelenés nagyobb része úgyis csak genetika. Akkor meg, minek toljam a képébe, hogy ilyen, vagy olyan vagy? Az úgyis csak az én véleményem. Lehet, hogy ő úgy szereti magát, amilyen. Egyébbként soncs semmi közöm hozzá. Ez tapintat kérdése.

Jelenet egy filmből:
"-Húú de nagy szemölcs éktelenkedik az arcán!
Nem is csoda, hogy nem szereti, ha szóba hozzák!
Jóasszony, itt van egy dollár, menjen, oszt vetesse le egy orvossal!"

Igen, ez így van.
Én is sportos, izmos vagyok.
Ha levetkőzök, azt mondják jaj, de jó a testet stb.
A kis pókhasú, behorpadt seggű, pingvin alakú kollégáim is irigykedve néznek évek óta. Bár ott is van persze a normálisabb aki megdicsér, hogy te milyen izmos vagy.
És ezek között vannak 20, 30, 40 évesek.
Nem beszélve a strandokon, fürdőkben.
De azt senki nem tudja, hogy tenni is kell érte. Nem magától ilyen az ember.
Hogy sokszor meló után hulla fáradtan is nekiesik az ember az edzésnek.
Én mondjuk szerencsés testalkat is vagyok, és gyermekkorom óta mindig is sportoltam, szóval nálam ez tök természetes. Nem foglalkoztat.
Ahogy az sem, hogy ki, hogy néz ki.
Én mindig is sportos voltam, és sosem érdekelt más milyen, sosem akartam senkit "megtéríteni".
De igen, nem magunktól nézünk így ki.

Nem lehet,mert ugyanolyan sértő,mint a másik végletnél.Van aki fogyni nem tud,van aki hízni,ez lehet bármitől,amit az a valaki nem tudhat,és otrombán beszólogat.
Viszont ezt Te is így gondolod,vagy hasonlóan vélekedsz erről a dologról.(Gondolom én..)

Pár évtizede meg pont fordítva volt. Most épp ez az ideál.

előrebocsájtom, hogy nem biztos, hogy igazán értem a blogodat, de indukált bennem pár gondolatot:

igazából egyiket sem "lehet". azért tettem idézőjelbe, mert lehet, de mégse célszerű.

két személyes emlékem is van. az egyik, amikor az olyan kövér vagy-ot nekem mondták életemben sokszor. tudtam, hogy az vagyok, hisz láttam a mérlegen a súlyt, láttam magam a tükörben. vajon úgy gondolták, hogy nem tudom? vagy azt hitték .... nem is tudom, mit hittek. ha képes lettem volna kevesebbet enni, megtettem volna. de évtizedekig nem voltam képes ... persze azt tudom, hogy aggódásból mondták. de a fájdalmon az se változtatott ...

a másik: van egy barátnőm, aki 25-30 éve gyakorló anorexiás. mindent elolvasott róla. teljesen tisztában van a betegsége okával is. (gyerekkor ..) sok helyen "kezelték" .... már ha azt kezelésnek lehet nevezni, hogyha 2 nap alatt nem hízott a kórházban 1 kilót, akkor nem mehetett le sétálni a levegőre ... (na most erre mit mondjak ... semmit ... magyar eü). az anorexiásak igen hamar megtanulták, hogyha sétálni akarnak, akkor mérés előtt megittak egy liter vizet. volt ennek a kezelésnek értelme? neki mondta a környezet, hogy olyan sovány vagy ... a legkisebb súlya 28 kiló volt felnőtten. az agya tudta, hogy ez életveszélyesen kevés, de a tükörben azt látta, hogy gusztustalanul kövér. 25 év alatt minimum 2x-3x illett volna meghalnia az anorexia szövődményeiben. valami csoda folytán most is él. magamkorabeli, pár évvel fiatalabb nálam. most nem látszik már kórosan soványnak. senki nem mondja neki, h többet kellene ennie. sőt inkább azt, hogy milyen jól néz ki. persze megköszöni, de magában változatlanul azt gondolja, h ő gusztustalanul kövér ...

Csak az előbbinél hördülés van, tabutéma, érinthetetlen.
Az utóbbinál meg max. elnézés, sőt, akár még aggódás, gondoskodás az általános vélelmezés.
A "kövér"-nek oka van, ilyen a testalkata, betegség, nem tehet róla - tartják.
De: aki "sovány", az szerencsés, ilyen az alkata.

Valahogy ez a közvélekedés...

Nekem meg nem is a kövérséggel és a soványsággal van bajom... hanem azzal, hogy olyan könnyen mondják rá emberek jelenségekre, hogy neki könnyű.. és az ilyen "könnyűk" közt sokszor elképesztően sok munka van.

Mindent lehet. Valami valakinek mindig fáj.