A királyé nem leszek, nem leszek, akkor inkább elmegyek, elmegyek...

Nagyobb társaság, felnőttek (mi másról!) koronásbaszomságról beszélnek.. adatok, elméletek, érvek pro és kontra... dögunalom... és 10 éves kiscsajszi halkan, de valahogy olyan határozottsággal, hogy mindenki meghallja, maga elé dünnyögi: engem ez nem érdekel, csak azt akarom, hogy vége legyen
Pacsi, pont így.

elég sok éve tudatosan fejlesztett, a környezetemnek és nekem is sok pozitívat adó képességem: meglátni a megváltoztathatatlan rosszban/szarban a jót
no, ez a képességem e témakörben jelentős ideje szunnyad

max. morzsákat lelek (jóllakáshoz kevesek)
de azért vannak furán-morbidul-örömteli-érdekes pillanatok

temetés
az egyik halhatatlanomé (akiről nem lehet elképzelni, hogy valaha is, hiszen annyi életerő van benne, amely egy kisebb városnak elég...de mégis)
limitált létszámú ember
és akkor hívatlanul megjelenik az a nő (egyszerűen hihetetlen), akit soha-semmikor sem én, sem a jelenlévők zöme nem akar látni
és udvariasan biccent, és én is (de miért írják felül a zsigeri reakciók azt, amit valóban érzek?)... majd a maszk mögött kinyújtom rá a nyelvem... szánalmas, gyermeki, nevetséges, primitív, fujjfujj... de annyira jól esett... évtizedek frusztrációja oldódik fel
(a maszknak belülről fura íze van)

doktori disszertáció nyilvános vitája
természetesen online
miközben nagykomolyan figyelek, jelen vagyok
blogot írok a pixie-re
"békeidőben" ilyen hogy fordulhatna elő?
:)