2020. 10. 28. 13:02 | Megjelent: 1041x
Könnyen lehet, nincs mit keresnie...
Mint a levegőre, úgy van szükségem a szabadságra. És nem csak a sajátoméra, máséra is, szabadságom előfeltétele-záloga más szabadsága.
Gondolkodásban, véleménynyilvánításban, élettérben. De leginkább abban, hogy mindenki olyan, pontosabban "az" lehessen, ami lenni akar. És ha ehhez az kell, hogy másé alá vesse az akaratát, tehesse. Ha a szabadság megélésének a módja a szabadság egy részéről való lemondás (és mindig ez az ára), átruházás, akkor legyen így.
A domináns nem a szubjának szubja, de nem is zsarnoki elnyomója. Lehetőséget kínál, a szabadság korlátozásának lehetőségét, ill. inkább átstrukturálását. Átvállal "szabadságterheket", de nem azért, mert a szub ne tudná mindazokat viselni, hanem, mert nem kívánja. Ezt nem, ellenben azt igen, hogy más (a domináns) tegye.
De van kizáró ok, amikor egy domináns nem vállahatja el a (mindkettejük számára megtisztelő) megbizatást, feladatot, felkérést (hívja mindenki annak, aminek óhajtja). Akkor, amikor a szub nem képes megélni teljes, korlátozás nélküli szabadságát. Ilyenkor, ha látszólag önszántából mond is le szabadsága egy részéről, valójában kényszer, belső kényszer hatására teszi, választási lehetősége nincs.
Előbb kell tudni megélni a szabadságot, és csak utána lehet lemondani róla. Ha még nem tudod, nem vagy kész, nem vagy érett a szubságra. Olyan vagy, mint egy csírázásban megrekedt növény. A növekedéseddel foglalkozz! Szub csak virágból lehet...
Dolgozom... vagy reszelgetem a körmöm, és közben hülyeségek kavarognak a fejemben...
Hozzászólások (13)
:)
Pont ezen gondolkodtam mostanába, ezen a szabadságkérdésen, hogy hogyan adhatunk egy mésik embernek szabadságot. Mert adhatunk, Én pont ezt élem meg egy ideje - ez egy teljesen más szintű szabadság, amit a subság ad, mint eddig bmi.
mert te is ilyen vagy :)
(én most totál értem magam
pedig most is épp pár dolgot csinálok parallel)
meg az egész tetszik.
voltak régebben itt írások, amik azt taglalták, hogy a szubot addig kell pátyolgatnia, nevelgetnie a domnak, amíg az önálló életre nem képes. utána el kell engedni.
itt fordítva van kifejtve. és szerintem is ez a jó megközelítés.
ha valaki teljes, önálló életre képes, akkor tud felelősen dönteni arról, hogy aláveti-e magát, lemond-e az önálló élete egy részéről.
a kényszerdomság is gáz, persze
a király, mikor kényszerszib és kényszerdom jön össze
de vajon ők összejönnek?
na, ez az, ami ponthogy nem érdekel
a napokban azon agyaltam kicsinyég, hogy vajon dominánsok hogy reagálnak egy szubéretlen jelenségre?
vissza tudják-e fogni domságukat?
ez nekem valami olyasmi, mint a kiskorúság
lehet, leányzó látszólag nagyon érett, és ő kezdeményez, de a férfinak kell visszautasítani, ha még csak 14 (akármilyen vonzó is)
https://www.youtube.com/watch?v=eS0t-ekEJkA
(és papa-mama se vigyáz rá)
Csak a szerencsének köszönheti ha olyan valakivel akad össze aki ezt tudja, akarja kezelni. Ha nem szerencsés könnyen visszaéléssé válhat a kapcsolata.
Ráadásul a kitörés a körből nehéz ügy, míg a fizikai erőszaknak nyilvánvaló nyoma marad, a lelki terror rejtett. A fizikait elszenvedő a mentalitása okán keresi a kiutat, míg a lelki problémás esetleg el sem jut oda.
De nem azert mert a D/s sel van bajom.
Azzal van bajom h teljesen eretlen/komplexusos/mesterkelt emberek hasznaljak fel akar a szib akar a dom szerepet arra h kompenzaljanak valamit. Valamit ami el van cseszve bennuk.
Nem csak kenyszer szubsag van amugy.
A kenyszer uralkodasi vagy is egy fajta mentalis psziches torzulas.
:)
miközben utálom, de meredeken, ha bárki meg akarja mondani, milyen az "igazi szub", "igazi dom", igazi bármi
(korlátoltságnak és önértékelési problémákból fakadó, szabadságban való korlátozási kísérletnek látom az ilyesmit)
ugyanakkor meg a "kényszerszub"-ságot nemhogy az elfogadandó/tolerálandó kategóriába sorolom, hanem ugyanúgy fel kell(ene) lépni elelne, mint pl. a kényszerprostítúció ellen
mert valójában az, csak nem külső, hanem belső kényszer diktálja