Eredet

nekem az egyik "mániám", hogy domina leginkább abból lesz, akinek hasonló gyerekkori élményei vannak
felnőve őt soha többet senki nem bánthatja, még hasonló helyzetbe se kerülhet soha
nem engedi meg magának

szoktam mindenfélén agyalni
persze, nyilván sok minden messze nem úgy van, ahog ykiagyalom :)

ezek messze nem ennyire direkt és könnyen tettenérhető dolgok
pl. azért sem, mert arra emlékezel, amire "akarsz"
tök tuti az elménk, ahogy véd minket

Én kaptam gyerekként, akkor is igen akaratos és makacs voltam. Kaptam pofont, volt fakanál, és derékszíj is. Vicces volt, amikor eltört a fakanál, és szétment az öv. Rötyögtem is rendesen. Kapott már a gyerek, de semmire nem mentünk vele (fenekére csaptam).

Hát azért írtam a végére a fenekelést nna. :)

Engem se vertek sosem, és az apai mintát követem, apámmal nagyon jóban voltam. :)) Mégis szadomazó lettem, méghozzá a keményebb verzió.

Nagyszüleim neveltek,és egyetlen alkalomra emlékszem,hogy a nagypapám a fenekemre csapott,mert nem fogadtam szót...a nagymamim mindig azt mondta szép szóval előrébbre jut ,mintha veréssel kellene regulázni.Aztán nekem is lett 2 gyermekem,és a nagyszülők példáját követve...sosem vertem meg a gyerekeimet,az más tészta,hogy egymást el-el klopfolták..van aki a verése nevelésre esküszik,én nem.
Viszont hogy miért,de ha engem elfenekelne valaki,naaaa azt imádnám. :) :)

A fene tudja, én nem látok semmi különöset rajtuk, olyanok mint én, azért vagyunk barátok.

Más a párom mazó, mondjuk szintén durva szülők okán, de négyük közül csak ő.

A három gyerek közül az egyik követte látványosan a mintát,a másik kettő meg rejtetten hordozza... pl.: autoagresszió...

Beépül a személyiségébe...itt vagyok az élő példa, persze lehet azt mondani, hogy kevés a mintavétel módszertani számossága:) de erre azért van szakirodalom.
Egyébként én, ennek okán nem verem a gyerekeimet... és úgysem verem, ahogy engem vertek... szocializáltságomat egy olyan személy biztosította,aki "csak" szeretett, és soha egyszer sem bántott,se fizikailag,se lelkileg...:)

Nem a viselkedését módosítom a gyereknek, hanem egy adott helyzethez való igazodását, például nem rohangálunk az étteremben az asztalok között, de egy másik helyen tőlem úgy rohangál ahogy csak akar.

A gyerek egészen kicsiként könnyedén minden különösebb szülői erőlködés nélkül tudomásul veszi azt, hogy "nem", és az a "nem" az tényleg nem. Ha a szülő kihagyja ezt az időszakot, mert kicsi meg aranyos, nem sokkal később amikor már muszáj lesz nemet mondania akkor már a gyerek úgy érzi, hogy elvették a jogát, és csorbul a tisztelet. Ennyi az egész.

Nem kiszolgáltatott a gyerek, pontosabban nem tudja, hogy kiszolgáltatott mert sosem éreztetem vele. Nem feltételeket érez, hanem egyfajta közösséget. Nem akarom, hogy más legyen a viselkedése, hogy más ember legyen, ő "Ő" olyan amilyen, csak találja meg a helyét az életben, tanulja meg amit meg kell tanulnia.

Összesen 7 gyerekünk van vegyesen, már úgy értem mindegyikünknek van az első házasságából is gyereke. Ebben a formában az "idegenek" is csont nélkül elfogadtak.

Szóval szerintem a gyereknevelés és a BDSM teljesen különböző dolog, semmiféle hasonlóság nincs.

Azt, hogy egy történés milyen nyomot hagy a gyerekben, megjósolhatatlan. Vannak valószínűségek, de kb. felesben. Például gyerekkori barátom apja iszákos durva figura volt, a három fia közül egy követte az apai mintát. Miért csak egy, mikor mindegyik gyerek ugyanazt kapta?

mármint, hogy ponthogy nem az
tudod, a megegyezés-beleegyezés cuccos

(amúgy az egyik gyerekemnek csaptam a kezére
nem egyszeri és nem kis halovány-bizonytalan elmagyarázás, majd rászólás után
elkerekedett szem, csodálkozás, majd valami leírhatatlan arckifejezés, és tartotta a kezét a következőre
nyilván nem kapott
nem kispályás azóta sem)

Nekem sem része.
De sokaknak az.
A gyerekeknek meg tiszta bdsm az élete ilyen szempontból...😒

a lényeges különbség (tudom, hogy minden megszólalónak trivia, de mégis), hogy míg az egyik választja a helyzetet, az ő döntése is, megállapodás, addig a másikban nem

de abból az aspektusból, amit te hoztál, tényleg ez azonosság
(nekem nem jut eszembe az ilyen elsőre, mert köszönöm, engem ne neveljen senki, ne módosítsa a viselkedésem, és én sem teszem mással, ez nálam nem része a bdsm-nek)

nem tudom, a verés sérti-e súlyosabban a méltóságot
ebben egyáltalán nem vagyok biztos
(sőt)

Hát "ilyen" aftercare-be ne menjünk át 🙄...ezt a gondolatot gyorsan abba is hagyom.

De a helyzet szerintem hasonló.
Van egy kiszolgáltatott lény, aki kap egy büntit, amit vagy jól fogad vagy nem, vagy jól bírja vagy nem. De a bünti célja a viselkedésmódosítás. Ami egy folyamat. Amiben ő nem lehet egyedül.
Emiatt ha kiborul, igenis jár neki az aftercare. Mert nincs egyedül.

ha rendszeres
és nem kötődik össze, miért is van/történt (valahogy mániám, hogy a rendszeresség ilyen esetben következetlenséggel vagy épp ésszel nem követhető következetességgel párosul)
akkor vagy a jóból lesz rossz - nem jó nekem, ha ezzel jár, ha szeretnek, akkor nem kell nekem a szeretet, mert az nekem rossz
vagy a rosszból jó - kell nekem, hogy szeressenek, ha az veréssel együtt jár, akkor azzal együtt jár, ez van
és az agyunk bír olyat, hogy a rosszból jóhoz társítva jó érzést csináljon
bámulatos működés

dejó! köszi :)
na, ilyen irányok érdekelnének
mert pont a két helyzet közti különbség a szerintem érdekes
mert ponthogy nem megyünk át a gyerekkel "ilyen" aftercare-be

iiigeeen
és a gyerek azt is simán megérti, hogy apának szállt el az agya, és nem volt helyes, amit tett
a csavarintós magyarázat a gáz
(mondjuk, én nem apáról szerettem volna beszélni, de ezt megzsívtam, lettem volna egyértelműbb :)

és még egy szülőtárs mondata ugrott be: ha hazamegyek, úgy megverem a gyereket, hogy egy életre megtanulja, hogy soha nem verünk meg senkit
(tennék szmájlit, de nem)

én is ezt gondolom a helyzetről

(kivéve az elemnyalatás :)

nem ítélkeznék apuka felett a tettén-mondatán kívül másmiért
ahhoz végképp keveset tudunk

és mivel a pozitív negatívhoz lett csatolva, és esetleg sokszor megismételve, rögzítve, a rossz is jóvá, potitívvá válhat?

Hát ez az, ha meghagyom a méltóságát akkor megmarad az összetartozás érzése, még szidáskor is. Nincs olyan, hogy rá se hederít, és magába se roskad.

De ez még kutyáknál is működik, pedig sokkal szerényebb értelmi képességekkek rendelkeznek mint a gyerek.

Ez attól függ, mert van amikor rá sem hederintenek a szídásra, de van amikor maguk alá roskadnak tőle. Olyan helyzetben nem hagyhatod egyedül.

A verés már más dolog, az sokkal súlyosabban beleavatkozik a méltóságába is.

Szerintem nem kell vigasztalni, ha megszidom utána vége, megy minden tovább mintha mi sem történt volna. Annyira kell megszidni, hogy ne nyomja agyon, erre a szülőnek oda kell figyelni. Nem utólag menteni a menthetetlent.

Nagy hibának tartom, ha állandóan szekálják a gyereket, ezt sem szabad, azt sem szabad, szabadon kell engedni és a környezetet kell hozzá igazítani. Ez az alapja, hogy tudomásul vegye azt, hogy "nem".

Sok gyerekes szülőként mondhatom, ez így jól működik. Sosem vettem a gyereket.

Aránytalanul adni se lenne szabad, épp ezért cinkes...

Az oké hogy megvigasztalás, csak a gyerek ezt akkor elkezdi megszokni. Lásd apu tényleg szeret, csak előtte néha odacsap...hmm. Minta?:)

No megg arról nem is beszélve, hogy így az ő fejében nem is biztos, hogy megmarad az eredeti cél, miszerint ezt nem csináljuk, mert veszélyes/rossz.

Persze most ha egy alkalmi kézre csapásról beszélünk, nem pedig valami rendszeres dinamikáról (remélem)

Igen, pontosan: a gyerekben is valószínűleg egy WTF reakció keletkezik. Adott esetben vissza is üt (ha nem fél, vagy ha nagyon elborul az agya), majd ha később sem kap magyarázatot, azt hiszi, hogy azért kapta mert Ő rossz.

Ha az utcán valaki otrombán arrább lök, majd szó nélkül továbbmegy, van egy ellentreakciód, ugyanakkor megfogalmazódnak más dolgok is a fejedben, pl.: mi van, láthatatlan vagyok? Még ebben is megjelenik egy pillanatra a magunkra vevés, az ömbizalom megingása... Hát még egy gyermeknél, hát még attól akit szeret.

A bdsm-ben: az aftercare egyfajta megvigasztalás.
Nem kérsz bocsánatot azért amit tettél. Csak jelzed, hogy a másikat nem hagytad egyedül a helyzetben.

A gyermek megvigasztalása ilyen aftercare.

A megvigasztalás nem bocsánatkérés!

De ha a pofon pl aránytalanul nagyra sikeredik, akkor igenis bocsánatot kell kérni.
Mert a gyermeknek van büszkesége, igazságérzete.

Ebben nincs érzelmi libikóka.

Tudjátok mit? Átmegyek old schoolba. A pofon egy olyan dolog, hogy üssön, és legyen félreérthetetlen. Bocsánatot kérni érte? Akkor adni nem kell.

A legrosszabb dolog itt a magyarázkodás utána. Itt az apuci kompenzálja le magának a diszkomfortját azzal, hogy de szeretlek amúgy ám...és ez alakíthat ki elcseszett mintát :) A mindenféle érzelmi libikókát...

Kívácsi lennék miért csaptak a kezére. Mert ha a konnektorba szeret nyúlkálni, én (amilyen perverz vagyok) megnyalatnék vele egy 9v elemet, hogy na ez van benne, csak nagyobban

Ha megszídod a gyermeket utána meg lehet vigasztalni. A vigasztalás nem jelenti azt, hogy a tette felett utólag szemet hunysz, csupán annyit jelent, hogy a tette ellenére őt szereted és megerősíted ebben.

Ennek megvan a módja, hogy hogyan kell csinálni úgy, hogy ne zavard össze a gyermeket, hogy egyszer szídod, egyszer gügyögsz vele.

Ha a macskád minden nap lever egy cserepet és az összetörik, akkor a problémát nem úgy kell megoldani, hogy minden nap megragasztgatod az aznapi eltört cserepet, hanem a macska megnevelésével...szerintem.

Mondjuk szerintem ez nettó faszság. Ha leordítom a gyerek fejét, utána nem putyulgatom. A gyerek kicsi de nem hülye, ha a korának megfelelő mennyiségű tiltást kap akkor megérti, és nem kell csapkodni. Vagyis a kicsinek csak egyetlen dolog lehet tilos egy nekifutásra.

Ha meg már így nevelődik, onnét csak az egyéni adottságaitól függ, mi és hogyan marad meg benne, hat rá.

Nem. A baj az apuka fejében kezdődik, ott, hogy fogalma nincs arról, hogy a gyermek miért rosszalkodik, hogy az ő szavai milyen hatással vannak, stb. Ez már csak a következménye a bajnak.

Ha rendszer van ebből, akkor nem tűnik el ez a kettős és "veszélyes" kondicionálás, egyszer egy negatív (verés) utána egy (pozitív) megerősítés, hogy az apa így szeret. A frászt, nem volt ideje a gyermekére vigyázni... A gyermek figyelmet provokált és kapott.
Akit így neveltek, annak kötődésében, annak kapcsolati játszmáiban ez meg fog jelenni, aktív vagy akár passzív vonalon...

és ott kezdődik a "baj", nem?

A kimondott szó és a tett nincs harmóniában, de kondicionálással elhitethető, hogy de...

a megfelelnit én kicsit tompítanám
mivel függ másoktól, kiszolgáltatott, elemi érdeke a valamilyen fokú alkalmazkodás

3-4 éves kortól tudatos manipulálás?
azt hiszem, nem teljesen értem
vagy én ezt hívom alkalmazkodásnak, a környezete mutatta rendszerhez való igazodásnak
azaz megtanulja, mivel, hogyan lehet elérni a szükségletei kielégítését

igen, a negatív figyelem is figyelem :(

Dehogy van...

Hehhe

talán azért nem bökte ki, mert nem így volt :)
talán így volt...

a kimondott szó és a hozzá kötött tettek harmonizációja/diszharmonizációja miatt írtam le az egészet
valamiért az érdekel :)
a figyelemért küzdő gyerekek, majd felnőttek most kevésbé
pedig fontos és érdekes téma, nem kétséges

Igen, a gyerekek sokszor csak figyelemre vágynak amikor rosszalkodnak. De egy gyerek meg kell tanulja valahogy, hogy nem lehet mindig ő a középpontban, a felnőtteknek is joga van beszélgetni, stb.

Azért szeretlek, mert bántalak...

Kiscsaj így elsőre szerintem figyelmet kíván, szereti ha foglalkoznak vele, vagy unatkozott. Ezt igazán kibökhette volna a lélektannal foglalkozó ismerős is

Akkor én lehet rendellenes gyerek voltam, de egészen pici kortól az önérzetemet sértette, ha igazságtalanság ért. 2 éves koromból van az első ilyen emlékem és arra is emlékszem, hogy fellázadtam ellene.

A gyerek részben meg akar felelni.
De van egy ösztöne ami pici korától ennek ellene dolgozik, ami a határokat feszegeti, ami dominanciára tör, és ami egészen korán (3-4 évesen) átcsap tudatos manipulálásba.

Tulajdonképpen a viselkedésének minden formája a törődést hivatott kiváltani, így amikor megszídják, megverik, az is jobb, mint ha hozzá sem szólnak, mert az is egyfajta törődés. Ha kiskorban megtanulja, hogy így váltson ki törődést, vagy az a képzete támad, hogy aki veri az törődő...
Szokás azon csodálkozni, hogy felnőtt emberek miért választanak állandóan agresszív párt maguk mellé, meg miért nem lépnek ki azonnal, stb.

Azt lekommunikálni, hogy téged önmagadért verlek, vagy azért mert szeretlek, borzasztó súlyos tévedés egy szülő részéről.
Sokkal rosszabb mint a gesztus maga, mert a gesztus, jól lekommunikálva lehet építő jellegű is.

"Az "azért bántalak mert szeretlek", ha lefordítod azt jelenti: "téged bántalak"."

biztos van (lehet) ilyen fordítása is
de az általam felvetett téma szempontjából a közvetett szerintem a lényegesebb (azért lényegesebb, mert az ilyen áttételesekkel nehezebb mit kezdeni, ezek a felszín mögött ülepednek)
az pedig az: a szeretet kifejezésének módja a bántás

(azt maximálisan osztom, hogy fontos a szétválasztás, nem a te személyedet utasítom el, ha elutasítom valamiért, hanem az adott/konkrét tetted em tolerálható)

ha simán gyomorszájon vágsz, a legesélyesebb (akkor is, ha pillanyatnyilag félig haldoklom), hogy akkorát kapsz vissza, hogy nem azt mérlegeljük utána, miért kaptam én
(és ez nem jó tualjdonság, de nyilván oka van)
a gyerek nyilván nem így tesz

ha nem ez történik, akkor azt fogom hinni simán csak, hogy te egy komplett hülye vagy, és basszus, mennyi ilyen csámborog a világban, találjuk már ki, mit kellene az ilyenekkel tenni, és még szerencse, hogy én kaptam (én kíbírom), és nem olyan, akit jobban megvisel
azt hiszem, ez sem a gyerek tipikus reakciója

próbálom kitalálni, te mire gondolhattál: nem érti
és esetleg magában keresi a hibát
??

nem vertek és nem vertem

a gyereknek először dühe van, ha megverik?
nem így gonbdolnám

a gyereknek nem az igazságosság a fontos
ilyen nem is létezik neki jó ideig, nem érdekli, nem játszik, az már egy magasabb, érettebb szint (és akkor se válik kizárólagossá)
megfelelni akar
a szeretet, a pozitív visszacsatolás a mérőeszköz, objektív igazságok (de szubjektív sem) nem játszanak
az igazságosság először a kiszámíthatóságban jelenik meg
igazságos, mert valamilyen rednszerben következetes
a relatíve objektív igazság az már a nagy gyerek/kamasz/kisfelnőtt rendszerében létező

azt godnolom (nyilván nem az én találmányom :), az első néhány év a hangsúlyosan fontos az életünkből a téma szempontjából

nem önmagában a szóról volt szó
igen, egy rossz szó is örökre beéghet

szó és nem szavakkal kifejezett kommunikáció
nevezzük nevén: verbális és nonverbális kommunikáció
a kettő közül nem a szó lesz a hangsúlyosabb, a több információt hordozó
nem csak a gyereknek nem, nekünk, felnőtteknek sem
verbális és nonverbális összepasszolása a tuti, az egyértelmű
ha a kettő ellentmondásban van, az bizonytalanságot szül - márpedig mindenki egy szinten biztonságra és bizonyosságra, kiszámíthatóságra vágyik, elemi igény
és a kettő ellentmondásakor nem a verbálisra figyelünk/kell figyelni (oks, önmagam ismétlem - biztos ez nekem nagyon fontos most :)

Az "azért bántalak mert szeretlek", ha lefordítod azt jelenti: "téged bántalak".

Ha azt mondod: azért kaptál a kezedre, mert ezt meg ezt csináltad, akkor egyértelművé teszed, hogy ez a cselekedettel volt kapcsolatban, nem vele.

A gyermekekkel való kommunikációban elsődlegesen fontos ez a megkülönböztetés, hogy megértse: "téged elfogadlak, szeretlek minden körülmények között, de a tettedet nem."

Ennek az összemosogatása eredményezi a sok szeretethiányos, identitászavaros embert.

Ha teszel valamit és nem magyarázod meg a gyermeknek miért, az igencsak változtat a helyzeten.

Ha egyszercsak gyomorszájon nyomlak, majd nem mondok semmit azt te hogyan értelmeznéd?
Na egy gyermek pont úgy.

Dehogynem, egy gyereket pont úgy szíven talál egy rossz szó mint egy felnőttet, és örökre beég az agyába.

Ha a gyerek számára úgy van lekommunikálva, még egy verés is tűnhet igazságosnak, ha a pillanatnyi dühe elszáll.

Minden ezen múlik: igazságosan bántak vele vagy sem/ illetve a rossz tettét büntették vagy őt. Mert az első nevelés, a második bántás.

És ezt mindenből kiérzi, tűpontosan: tettekből, szavakból, hanglejtésből, gesztusokból, mimikából.

tegyük fel, apa egy szót sem szól
némajáték az egész
változik a lényeg?

(én azt gondolom, a "szöveg" inkább a környezetnek, a felnőtteknek szólhatott
a gyerekeknek sokkal inkább számítanak a mozdulatok, sőt, az érzések, ill. ezeknek a szavakkal való koherenciája
a gyerek az infóit elsődlegesen nem a szavakból nyeri)

Mondjuk az apuka retorikája eléggé megkérdőjelezhetően sikerült...
Mert nem bántani akarta gondolom, hanem figyelmeztetni, illetve meggátolni...

Az oké, hogy megvigasztalja utána, de nem a bántásra, hanem az ok-okozati összefüggésre kellene terelni a szót, különben a gyermek fejében tényleg összekapcsolódik a szeretet+ bántás.

Ajaj...