Hogy ezért legyek benne egy adatbázisban a személyi adataimmal és a szexuális preferenciáimmal? Na neeem. És a többi, alább felsorolt dolog sem motiválna.
Amúgy a főoldalon volt, a legfrissebb blogok között, amikor írtam.
tanulhat belőle.
így versenytársakat kipuhatolhatja.
szubként készítenék egy domina profilt, akkor megtudnám, hogy milyen leveleket szoktak kapni az úrnők. és ez alapján tudnék saját leveleket készíteni, amik sokkal jobbak.
talán mókából, viccből még szívatnám is a jelentkezőket. néhány feladatot adva nekik. és röhögnék magamban.
pl. ha valaki a különböző vágyait szereti külön választani.
egy vérdomnak kellemetlen lehet, talán úgy gondolja illúzióromboló, ha néha szeretné a másik oldalt megtapasztalni.
ezért készít egy külön profilt, 100% szub vágyakkal.
aki ezzel a profillal felveszi a kapcsolatot, az végülis át van verve. ő tisztán szubot keres, azt hiszi olyannal beszél.
de ez igazából csak félkamu.
két kamureggel már napi 6 blogot írhat.
eláraszthatja vele a blogfalat, így próbálva befolyásolni a közvéleményt.
(szerintem volt rá példa, de ez csak sejtés)
gyanús partnert tesztelhet vele az, akinek gyanús, hogy mást is keres a partnere.
mivel pontosan ismeri a gyengéit, készít csapda profilokat, akár hirdetéseket is feladva, és figyeli, jelentkezik-e rá a kicsapongó partnere
Az én értelmezésemben a több regisztrációval rendelkező egyedek a kamuregek. S ez probléma. Több szenpontból is.
Törölt felhasználó
#339867 | 2019. 07. 21. 13:21
Ha jól értettem a témában eddig olvasottakat, az a könnyen és egyben ingyen (ez alatt nem vagy nem csak az anyagiakat értve) kapható nőnek látszó felhasználó a kamureg, akinek a profilképén formás mellek vagy szép popsi van, de valójában férfi készítette. A bemutatkozás olyan komoly dolgokat szokott tartalmazni, mint pl. nem tudom, hogy mit akarok, de ha nem kapom meg azonnal, beleőrülök, mindenre nyitott vagyok, elvárásaim nincsenek. Ettől aztán a sok ártatlan, naiv, netes ismerkedésben járatlan negyvenen túli férfi szeme felcsillan, de ugye hiába...
SmPixie.com - BDSM szexpartnerkereső, társkereső és közösségi portál
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elmúltam 18 éves és a rám vonatkozó törvények szerint jogom van szexuális tartalmú oldalak megtekintéséhez.
Elfogadom, hogy az oldal tartalma erősen szexuális jellegű. Az oldalra való belépéssel kijelentem, hogy a szado-mazoval, a fétissel vagy egyéb szexualitással kapcsolatos képek, írások és egyéb dolgok nem ütköznek elveimbe, nem zaklatnak fel.
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elolvastam a Felhasználási szabályokat és feltételeket. ÁSZF
Amennyiben közvetlenül valamelyik belső oldalt nyitom meg, tudomásul veszem, hogy közvetve elfogadtam a fenti szabályokat.
Hozzászólások (21)
Hogy ezért legyek benne egy adatbázisban a személyi adataimmal és a szexuális preferenciáimmal? Na neeem. És a többi, alább felsorolt dolog sem motiválna.
Amúgy a főoldalon volt, a legfrissebb blogok között, amikor írtam.
(ha már eldöntöttem, hogy mostantól kamureg leszek)
az meg nyilván véleményes, hog yformás-e
semmit nem csináltam vele
se ezzel, se a másik hasonló témájúval
és nem is tudom már szerkeszteni sem
engem kell kérdezni
bevallom, izgisebbekre számítottam
de a kíváncsiságom maximálisan kielégíttetett
köszönöm
teljes a káosz?
pedig témában stimmelt a mostanival.
így versenytársakat kipuhatolhatja.
szubként készítenék egy domina profilt, akkor megtudnám, hogy milyen leveleket szoktak kapni az úrnők. és ez alapján tudnék saját leveleket készíteni, amik sokkal jobbak.
talán mókából, viccből még szívatnám is a jelentkezőket. néhány feladatot adva nekik. és röhögnék magamban.
Valahogy ez is atsorolodott