Helio-, geo-, ego- és mindenféle centrikusság

A nagyon közeli múltban moziban voltunk. Elég sokan, bemenetel előtt megbeszéltük, ki hova, ki mellé ül. Elhelyezkedtünk. Pár perc múlva valaki hátulról megkocogtatja a vállam. Egy helyes anyuka volt, ki kisfiával épp akkor érkezett, vették le kabátjukat, foglalták el székeiket.
- Megkérhetlek, hogy helyet cseréljetek - mutat szomszédomra -, mert nem biztos, hogy a kisfiam jól fog látni mögülled.
- Persze - mondtam, s jeleztem a mellettem ülő, korából fakadóan nálam kb. 15 centivel alacsonyabb filmnézőtársamnak, hogy cseréljünk. Majd megálltam. Hátrafordultam:
- Nem lehetne, hogy ti cseréljetek helyet, ha nektek nem jó így?
Anyuka megdöbbent, összezavarodott.
- Végülis... de. Most maradjunk így, aztán majd meglátjuk, tényleg nem lát-e, és akkor helyet cserélünk.

Hogy ezt miért írom le? Nagy dolog, jelentős esemény? Dehogy!
Van köze az oldalhoz, akár a BDSM-hez, akár a szexhez? Nincs!
Azaz de! Van.
Az emberi kapcsolatokhoz van köze. És így közvetve ezer dologhoz, szinte mindenhez. Pl. a szexhez is, a BDSM-hez is.
De ez még nem lett volna elég ok ahhoz, hogy itt leírjam. Plusz (nem túl jelentős, de utolsó cseppnyi adalékként) szembesültem ismét egy pixie-jelenséggel is, nyilván nem csak én találkoztam, találkozom ezzel. Mikor oldaltárs felháborodottan tudakolja ittlétem okát, hogy ugyan miért vagyok itt, ha nem akarok vele találkozni?

Örök, folytonosan bennem élő téma az emberi kapcsolatteremtés. Érdekel. Nagyon. Például az is, hogy a szándékok és az elégedettséget kiváltó megvalósulás miért nem gyakoribb társai egymásnak. Annyi a kapcsolatot, párt kereső, és olyan sok a nem találó. Okokon agyalok, megfejtendő titkokat kutatok a mélyben.

Az egyik ok a szélsőséges egocentrikusság. Amelynek gyakran még tudatában sincs az ember.
Nem ő alkalmazkodik, idomul, simul a világhoz (jelen kérdéskör tekintetében embertársaihoz), ahhoz a világhoz, amelyiktől akar "valamit", hanem elvárja, elvárná, hogy a világ pörögjön körülötte, a világ működjön az elgondolásai, szabályai, kedve szerint.De a világ nem fog, vagy nem mindig fog. Eleve kudarcra ítélt magatartás. Mert ha esetleg néha vagy akár gyakrabban is sikerrel jár, akkor is megkövesíti tulajdonosát, egyre rugalmatlanabbá teszi. Nomeg nem túl kellemes társasággá.
Ez a fajta rugalmasság pedig nem az önmegvalósítás gátja, nem önfeladás, nem rossz értelemben vett alkalmazkodás. Hanem pont ellenkezőleg: szabadságot ad, teret ad, lehetőségeket teremt ahhoz, hogy kedvünkre olyanok legyünk, amilyenek szeretnénk.
Kedvünkre való társsal, társakkal.