Hitelesség

Elég rendszeres olvasója vagyok a blogfalnak.
Vannak blogírók,akiknek örömmel látom mindig a blogjait, és bizony vannak, akikét nem annyira lelkesen olvasom el, ill. egy idő után el sem olvasom.

Biztos a stílus is fontos (nagyonis), a témaválasztás szintén, de ami miatt biztosan elolvasom valaki blogját az az, hogy megtapasztaltam, tanulhatok belőle, tanulhatok a blogírótól. Érzem, hogy ad valamit, hogy hozzámtesz, hogy több leszek, miután elolvastam az írását.
Vagy olyat tár elém, a világnak egy olyan szeletét, ami előttem addig ismeretlen volt; vagy úgy teszi, olyan szemszögből láttatja, ahonnan még sosem néztem.
Hogy kinél érzek ilyet, nem függ életkortól (ahogy mindenben mindenhol, itt is rengeteget lehet tanulni fiataloktól, egészen fiataloktól; ugyanakkor a megélt évek nem feltétlenül hoznak bölcsességet, gondolati gazdagságot, többlettudást), nem függ nemtől, nem függ beállítottságtól, szerepkörtől, semmi ilyesmitől.
Ami viszont elengedhetetlen, az a hitelesség. Hogy ez mit is jelent pontosan, nehéz megfognom. De valahogy azt érzem, amit mond, amit gondol és ahogy él, egységet alkot, szinkronban van (mondhatnám: kongruens).
Írhat valaki a bizonytalanságáról, botladozásairól, nem kell tudni a tutit, következetlenségében is lehet hiteles, vívódásai okulásul szolgálhatnak saját gyarlóságomban.
Írhat valaki magabiztosan, ellentmondást nem tűrően, simaszájúan az évek elteltével megtalált bölcsességéről és higgadt derűjéről, nyugalmáról, ha közben süt a keserűség és a frusztrációnyomor a sorai között, és csak a héja tartja össze, belül már teljesen rohadt - ugyanakkor, ha a "valóságról" írna, nem csekély intellektus és íráskészség birtokában lehetne megrendítő és hiteles.
Az előbbi esetben, ha hitelesség van, úgy érzem, megtisztelt valaki a bizalmával, hogy engedni látott valamit a világából, akár ha csupán képlékeny gondolatkezdeményről vagy egy egészen apró csekélységről, az élet egy lényegtelennek tűnő mozzanatáról van is szó. És így kicsit az élete része lehettem, lett köztünk valami közös. Ajándékot kaptam. Megtisztelő az ilyen, felemelő. Gazdagít.
Míg az utóbbi esetben úgy érzem, manipuláció céltáblája vagy tanúja vagyok, rosszindulatú manipulációé. Valami rossz érzés motoz a bőröm alatt. Ha hat rám, feltehetőleg igazán észre sem veszem, csak a látszólag indokolatlan rossz érzés van jelen. Ha úgy látom, másra hat, nyugtalanító. Mint bábszínházban egészen kicsi gyerekeknél, hogy úgy kiáltanál: vigyázz kisnyuszi, mögötted a gonosz farkas!
Olyan jó lenne, ha még blogolvasás előtt tudnám, épp milyennel van dolgom. :)