Vágykorlátok

Vágykorlátok.
Kellenek. Hogy élni tudjunk.

"- Dehogy - magyarázta Vizyné -, ez ilyen. Nem eszik semmi finomat. Még a baracklekvárt is otthagyja. Mit gondolsz, például, mit vacsorázik? Úgyse találod ki. Semmit. Reggel kávét. Ebédre is csak egy kis főzeléket. Egyéb nem kell neki. A piskótát pedig - úgy látszik - egyáltalán nem szereti.

- Vagy talán nagyon is szereti - mondta Moviszter, aki még mindig előrehajolt a hintaszékben.

- Hogyan, doktor úr?

- Azt mondom, hogy nagyon is szereti a piskótát.

- De hiszen ő maga mondta, hogy nem szereti.

- Éppen azért.

- Bocsásson meg, ezt nem értem.

- A cselédek, kérem, nem is merik szeretni azt, amit szeretnek. Hát elhitetik magukkal, hogy nem jó az, ami jó. Így védekeznek. Talán az ellen, hogy túlontúl sokat szenvedjenek. Mit megkívánni olyat, ami úgysem lehet az övék? Igazuk is van. Különben nem tudnának élni."

(Kosztolányi Dezső: Édes Anna)