Könnyek intimitása II.

A férfikönnyek... nem napi vendégek, de azért messze kevés a két kezem tíz ujja, hány férfi sírt előttem... sírt velem...

Mindig megrendítőek és megtisztelőek a férfikönnyek....

Szerelmi kapcsolatban megélve "természetesek"... nem lesz tőlük kevésbé férfi a férfi... ugyanakkor a kapcsolat intimitásának indikátorai lehetnek (ilyet is "mer" előttem)... nekem volt olyan, hogy az elmaradásuk aggasztott... mikor úgy viselkedett a férfi, mintha misem történt volna, miközben pedig... nagyon megijedtem, féltem... pár héttel később feloldás volt, mikor megérkeztek azok a könnyek...

Nem szerelmi kapcsolatban.... legtöbbször ordítottam volna, hogy NEM ÉRDEMLEM MEG, NEM ÉRDEMELTEM KI ezt a megtiszteltetést, MIÉRT NEKEM?... ill. hogy KEVÉS VAGYOK elbírni az ólomkönnyeket...

... rólad pl. senki nem gondolná, hogy valaha életedben sírtál volna, de hogy egy nőnek, tedd, ugyanmár... belémégett, mikor jött a telefon, a hozzád legközelebb álló ember váratlanul és iszonyatosan meghalt... még vége se volt a mondatnak és léptél be a szobába... rezzenéstelen arccal, semmi sem látszott rajtad, nyilván rajtam sem (hisz profik vagyunk)... térből-időből kilépő ki tudja hány perc következett... fogalmam nincs, hogy jutottam el hozzád, szólni nem tudtam, csak sután átöleltelek (nyilván hagytad, máshogy nem lehetséges) úgy derék-mellkas tájon, a közel két méter kb. ilyen, korábban szerintem egy méternél közelebb sosem voltunk egymáshoz (igen nagy az intimzónaigényem), és úgy sírtál, ahogy egészen kicsi gyerekek tudnak csak... és persze én is, és éreztem-láttam az egyre növekvő könnyfoltomat a világoskék ingeden, és éreztem, ahogy nedvesedik a bal vállam (reméltem, csak könny, pár perc múlva "jelenés" lesz, az oly' sokszor jól bevált elidegenedési technika meg beindult, hogy időre "kijöhessek innen" majd, tenni a dolgom, hisz fegyelmezett vagyok... láttam magam-magunkat kívülről, majd' eltört a derekam - órák teltek volna el? -, fájt már a lábam a lábujjhegyen állástól)... azt se tudom, mikor lett vége... de azt igen, hogy hogyan... el kellett mondanom (aztán majd később vagy félszázszor), hisz veled együtt én láttam életben utoljára, hogy semmi, de semmi nem látszott rajta, és semmit, de semmit nem tehettél...

Ami közös minden férfikönnyben... hogy valahogy utána mindig úgy tettünk, mintha nem történt volna meg...