Fedettpályás gondolkodás

Egy mai látogatóm lapján olvastam: ő hosszútávon gondolkodik. A tiszteletemet máris elnyerte. Abban sok munka van. Kitartás, állhatatosság. Belefecölt idő. És nem lehet olyan nagyon egyszerű. Folyamatosan, feszülten koncentrálni, hogy gondolkodjgondolkodj, kicsit nem figyel az ember és upssz, megvan a baj, abbahagyja a gondolkodást, és az egésznek annyi.A maratoni gondolkodás az valami emberfeletti lehet!
És biztos van rövidtávon gondolkodás! Látszólag sokkal egyszerűbb. Nekem nem is igazán vonzó, épphogy elkezdem, bele se tudok merülni rendesen, és máris vége. Igaz, ott fontos a jó start, a készenlét, abban is van szépség!
No és, a gátgondolkodás! Na, az tetszik! Indul az agyhullám, jön az akadály, megugrom, kész, jöhet a következő! Azonnali visszajelzés, rögtön való visszacsatolás, egy akadály megvan.. kettő.. három... olyan inspiráló, látszik nyomban az eredmény, jó ez!
No meg a váltógondolkodás! Az azért nem semmi műfaj! Az átadás igazán nagy összeszokottságot igényel.Könnyű melléadni a stafétát...a másik épp nem ott tart, nem arra gondol, vagy arra, csak épp nem összehangolt tempóban, és máris mellé, elejtik a botot, a felvétel, újra belendülés nagyon sok időt igényel... persze, akik már régóta gondolkodnak együtt, azoknál kevesebbet (nem tudom, ez menne-e nekem, stafétából eddig még csak az éhségsztrájkot próbáltam, 4 óránként váltottuk egymást hol 4-en, hol 5-en, azt nagyon sokáig bírtuk).
Biatlonban, triatlonban nem tudom, mi társulhatna a gondolkodás mellé. Gondolkodás és nevetés. Vagy sírás. Vagy 1 óra gondolkodás után 2 óra szeretés következne.

(Nem basztatós blog. Csak nagyon fáradt vagyok.)