Nőnap - az én metoo-m

Persze, hát hogy is említhetem együtt, egy napon (pont a mai napon), egy lapon (oldalon) a kettőt, felháborító profanizálás, az egyik egy nagggyon-nagggyon komoly ügy, én meg csak itt nyaforászom, nyavalygok és affektálok, és csak túl jó dolgom van (és nem becsülöm meg, az ilyen meg sem érdemli, semmit se érdemel), meg vegyek vissza már az arcomból (tudom, épp egyedül vagyok interaktív).
Nőnapi köszöntések (kromoszómák véletlen vagy nem véletlen kapcsolódási játéka okán, érdemem benne semmi) – nekem zaklatás… ímélen, sms-ben, viberen, facebookon, telefonban… és személyesen, személyesen, személyesen... virágok, szmájlik, cuki képek (blöe), csokik, szívecskék, mosolyok (kényszeredettek, még kényszeredettebbek), puszik... ódeszörnyűjajdeszörnyű, Dante Poklának bugyrai wellness programok ehhez képest, tényleg már, szegény nők csak szenvednek, szenvednek... jönnek és jönnek… reggel óta… de én nem akarom.. nekem ez nem jó… biztos jónak kellene lennie, de nem az… ötpercenként valaki megzavar... kiírni az ajtómra, hogy a nőnapi köszöntéseket Erika, a kolléganőm fogadja két szobával odébb, mekkora arcosság már... kiírni, hogy köszöntéseket minden egész és óra öt perc között fogadok (akkor meg eltűnni valahova-akárhova-bárhova-mindenhova), az is... de legalább dolgozni tudnék, dolgozni akarok (munkahelyen… aki egyszer perverz, az mindenhol perverz)… érkezik Gergő, vele illatos frézia, és mosolyog, de a mosolya mögött, jaj, ami mindig, és ordítom, hogy neee, nem kell ez, ne játsszuk ezt, álságos és hazug… ezt ordítom, de közben meg hallom, hogy valaki az én hangomon (egész ügyes, totál olyan, mint az enyém, akárki összekeverné vele) azt mondja: köszönöm, igazán nem kellett volna … és közeledik a következő, látom az üvegen át... kivetődöm az ajtómig, így igyekszem lerövidíteni a benntartózkodási időt, mert ha az asztalomig ér, és ott köszönt, idő-idő és kényszeredett, ólomszárnyakon szálló másodpercek-percek (órák-hetek-világok... szubjektív idő, Bergsont empirikusan igazolom) telnek el, mire kimegy... kiment.. de jön Józsi, ezt nem, ezt biztos nem… puszit fog adni és megölel és magához szorít, és udvarlásnak szánt izéket fog a fülembe sugdosni, miközben a hátam közepét lapogatja, viszolygok, és igen, undorodom tőle, ez már mára nekem nem fér bele, ez lesz az utolsó csepp szociopata-tömeggyilkos énemnek… elbújok, az asztalom mögé-alá bújok… túl 4 x-en, ezer mindenen, az íróasztalom alatt kuporgok… csak benéz, és megy tovább… siker, de milyen áron már… és jön István… egyik kezében zacskó, benne a többi szerencsés köszöntött ajándéka (köszöntési körútja egyik első állomása lehetek), másik kezével nyújtja a csokimat, hajol puszira, közben a harmadik kezével átfogja a derekamat… ájjj, ezt hogy?? (nyuszika a prosztatavizsgálaton... egyik kezével megfogta az egyik vállamat, másikkal a másikat, a harmadik kezével meg belenyú…. b+, doki!)… hórihorgas alak közeledik, túl két méteren, ez csak ő lehet, bejön, hogy vagy?... szerinted? rásandít asztalom átmeneti édességboltot-virágboltot idéző állapotára, felnevet… szarul… ja… marcipán szívecske csusszan az asztalom szélére, és már megy is… imádom!!! … a marcipánt… kifelé menet még: ha öt éve hiába szeretlek, az már hosszútávú kapcsolat?... szó nélkül megállom… öt éve lenne? hogy rohan az idő… máskor.. ma nem.. és jön Robi…és két akkora, nyálas puszit kapok, hogy… hogy dermedten állok, mert ha mozdulok, lecsorog, szétfröccsen, tócsát hagy… de jön is Péter.. ismét két puszi.. és Robi és Péter nyála keveredik az arcomon… Péter többet visz, mint hozott… viszi Katihoz, ha jól látom… érkezik már Gábor, majd Béla… és a nőnapi nagy pusziszkodás nyáltársakká tesz minket, így egyesülünk váladékainkban…. intim zónám határai, sorompói, bástyái, erődítményei romokban hevernek a sokszoros és szűnni nem akaró erőszakos behatolásoktól… ellenséges hadtestek tankjai hatolnak át újra meg újra, csatamének (mit mének? ménesek) vágtatnak át rajta, harci elefántok dübörögnek keresztül diadalra, és ott szedik majd össze elszórt csontomat (nincs valakinél némi só? be lehetne már hinteni)… megint jőnek, kopogtatnak… érkezik két fiatal… helyesek… együtt nincsenek annyi idősek, mint én, tulipánjaik bekerülnek a többiek közé, puszijaik leheletkönnyűek… nézem őket… a tulipánokat… ki haldoklik jobban, ti vagy én?… de ahogy rámnéznek… az a nézés… bocs, csajok, kussolok… munka vége… kis- közepes- és nagycuki köszöntése – jó … rózsa, tulipán, nárcisz… cserepes…. és levezetésként sport… ott már biztonság van, vagy majd lesz, de persze idő az átállás, leeresztés (sporttársak: mivan? mivan? vért ivott? szerintem hagyjátok!... szerintem is)… nem játszottam jól, csak agresszíven... de alakul… ez az!.. szex és sport, e kettő kell nekem… ahogy már a forradalom költője is megénekelte… nem biztos, hogy pont ezekkel a szavakkal, de ilyen betűkkel kezdődött… és végül szauna… a végső beteljesülés, a nap zárása… megvan! szex és szauna, e kettő… (tudtam, hogy sz-szel kezdődik)… és a szaunában saját sporttársakon kívül egy ismerős csapat… és köszöntenek (ez már nem számít, átlendültem)…pusziszkodás… hmmm… mindenki fogja a törülközőjét, le ne csússzon… ki, hol.. ill. ők hol meg én hol…. 7 ffi egy nő… forró hangulat (90 fok)… flash… bevillanó headline : Orgia a szaunában, 3 (4?7? 2? 1?) halott!... nem kell minden fantáziának megvalósulnia… az izzadsággal távozik minden rossz, béke van, vége a napnak…
Köszönöm minden férfinak, aki nem köszöntött fel!