
Monte-Carlo karácsonykor nem csendes. Aranyfény csorog végig a kaszinó oszlopain, a kikötőben a jachtok díszként ringanak, mintha tudnák, hogy most ünnep van. A levegőben pezsgő, bőr és tenger illata keveredik.
Ő előbb érkezett.
Az alfa nő.
Nem sietett. Soha nem sietett. Aki irányít, az megérkezik — nem berobban.
Fekete kabátja alatt vörös selyemruha simult rá, határozott, tudatos mozdulatokkal. Nem volt szüksége tekintetekre, mégis követték. Nem kérdezett — elvárt.
Amikor belépett a szalonba, ő már ott volt.
Magas. Nyugodt. Férfi, aki megszokta, hogy mások teret engednek neki. Alfa a maga módján — de ma este tudta, hogy nem ő az első lépés. És épp ez vonzotta.
A nő nem köszönt.
Csak végigmérte.
– Késtél – mondta halkan.
Nem vádlón. Megállapítóan.
A férfi elmosolyodott.
– Szándékosan.
A nő közelebb lépett. Túl közel. Belépett a terébe, de nem érintette meg. A dominancia nem mindig érintés. Néha csak jelenlét.
– Karácsony van – mondta a nő. – Ma nem engedem el a kontrollt. Ma megosztom. Ha bírod.
A férfi tekintete elsötétült.
– Nem szoktam félmunkát végezni.
A kandalló fénye árnyékokat rajzolt rájuk. Kint harangszó, bent csend. A nő lassan megfordult, jelezve: kövesse. Nem kérdés volt. Meghívás.
A hotelszoba nem volt túlzsúfolt. Letisztult. Tudatos. Mint ők.
A nő levette a kabátját. A mozdulat lassú volt, szinte szertartásos. Nem vetkőzés — üzenet.
A férfi nem mozdult. Tudta a szabályt. Várni is tudni kell.
– Alfa vagy – mondta a nő halkan. – De ma este nem uralkodsz. Ma társam vagy az erőben.
Egy lépéssel közelebb ment hozzá, ujjai végigcsúsztak a férfi gallérján. Nem birtokolta. Tesztelte.
– A határaink ott vannak, ahol kimondjuk őket – folytatta. – És ma egyikünk sem akar gyenge lenni.
A férfi lehunyta a szemét egy pillanatra.
– Akkor ne kímélj.
A nő elmosolyodott.
Nem kedvesen.
Elégedetten.
Kint Monte-Carlo fényei ünnepeltek. Bent két erős akarat feszült egymásnak — nem harcban, hanem tudatos, izzó egyensúlyban. Karácsony volt. És egyikük sem ajándékot bontott.
Ők egymást választották.
Hozzászólások (0)