A Kettősség Szimfóniája

Bennem él a nap és az éj,

a lágyság és az erő,

a női érzés csöndes hulláma,

és a férfi tűz, mely formát ad a káosznak.Nem választok.Mert a választás megoszt,

én pedig egységből születtem.

Kettő vagyok — és mégis egy.

A lelkem két pólusa körbefonja egymást,

mint hold a napot, mikor eljön az árnyék ideje.A női energiám a simítás, a mély megértés,a csend, amelyben a világ megpihen.A férfi bennem a mozdulat, a rend, a szikra,ami életet lehel minden elnémult fénybe.E kettő egymást táplálja,mint tenger és szél,mint test és lélek,mely sosem harcol, csak táncol egymással.Bennem él a aphrodita szentségenem a test különösségében,

hanem a létezés harmóniájában.

Az ősi tudás, hogy a teremtés két arca

egyetlen szívből dobban.

Nincs határ a nő és férfi között,

csak átjárás, mint hajnal és alkony között.Ahol az érzékiség nem bűn,

hanem imádság.Ahol a vágy nem kér engedélyt,csak áramlik, mint fény a bőrön.

Én vagyok az érintés, mely egyszerre hív és ural,a pillantás, mely lágy, de parancsoló.Bennem a szerelem nem irány, hanem kör örök visszatérés önmagamhoz.

Aphrodite bennem nem elválaszt,

hanem egyesít.Nem ellentmondás vagyok, hanem válasz.Nem hiány, hanem teljesség.A fény és árnyék gyermekeként

nem félek a köztes terek csendjétől,

mert ott születik az isteni

az, aki egyszerre nő és férfi,

test és lélek,

kezdet és beteljesülés.