A smooth sea never made a skilled sailor.

-De ha már leléptél, akkor csinálj valami izgalmasat!

Oké. Gondoltam, és mondtam magamnak. Kezdjük egy jó kis bevásárlással.

Sajt, kenyér és kígyóuborka (salátának) … azanyáddekurvajólnézelki!

Pedig nem szoktam stírölni a csajokat. Főleg valamiért kurva sok picsát látok mostanában és kezdek immunis lenni a... na de ő más. Tényleg az a természetes, napra lehet nézni, de rá nem típus. Hullámos hosszú barna haj. Bájos arc, kicsit sem ártatlan hatalmas barna szemekkel. Szép ajkak. Talán egy kis smink, de leheletnyi. Formás cicik. Vékony derék és széles csípő, amik formásan izmos hosszú lábakba végződtek.

És még volt pofája egy felvágott miniszoknyát is felvenni. Pedig sokan már nagykabátban teszik a paradicsomot a kosárba.

-Ja igen! A paradicsom.

És már nyúlok bele a kosárba és… és ő is. Egyszerre fogjuk meg azt a tökéletes naplementét idéző lédús zöldséget (amiben nincs hivatalos konszenzus, hogy zöldség, vagy gyümölcs. Ugyanis a botanika csak a termést ismeri el mint tudományos fogalmat, és a zárvatermők, nyitvatermők, csonthéjas, stb. csoport szerint rendszerezi) és onnantól már beindul egy leállíthatatlan folyamat.

Mosoly, átengedem a zöldsé.. termést, -Te is ide szoktál jönni? -De szép a szemed. -Te figyu! Csinálok salátát, segítesz? -Persze.

Még egy horgonyt se lehetne annyi idő alatt behúzni, de már ott basztam az ágyamban.

Nem szoktam ilyet, de rámarkoltam a nyakára. A teste mint egy déli szél feszítette orrvitorla, miközben a pulzusa átjött a markomba. Átmászott a karomba, végigszaladt a gerincemen, és elkezdett iszonyúan hevesen lüktetni a vaginájában.

Azonnal örökre végleg beleszerettem.

Teltek múltak a hónapok. Már lassan a tizediket tapossuk. Elkezdett hiányzani valami. A hiány meg szükséget szül. A szükség meg két… -Ehh. Bolond vagyok. Nincs kétségem felőle.

Ezért hosszú-hosszú idő után elővettem a régen-mélyen eldugott női fürdőbugyimat és abban vártam. Szőrtelenül, combfixben.

-Mi! Mi a f..szom ez? Mi? Buzi vagy???

Ameddig kinyújtottam a kezem, addigra már át is szaladt rajtam ez a tíz hónap. És hirtelen visszahúztam a kosárból. Előzékenyen mutattam, hogy vegyen. Kivette a naplementét, egy mosoly, és többé nem látom.

Picit feldúl az eset. Nem amiatt a kurva zöldség vagy mi a bánatnak is hívják miatt, hanem mert balfasz vagyok.

-Ááá- Legyintek. -Hála az égnek, hogy rafkósabb vagyok annál, hogy a sors velem kibasszon.

De beindult a reflex, és már jó ideje nem játszottam. Előkerülnek a titkos fehérneműk, a csipeszek, és a páromtól elmúlt lila ködös időkből kapott ajándék.

Akkor élvezem ha már kellőképpen fáj. Ahogyan lassan beleülök, és közben a duzzadó mellbimbóim égető érzése szétdurrantja a farkam.

Erre ő szoktatott rá. Előtte azt se tudtam mire való. A biológiaórán azt magyarázták, hogy evolúciós maradvány. Férfiaknál nincs funkciója.

-Nincs a faszt nincs. Amióta tudom, hogy léteznek, azóta értem mennyi különbség van a mazochizmus és mazochizmus között. Addig azt hittem csak önpusztító vagyok. Azóta tudom, hogy az agyam nem tudja szétválasztani a finomabb ingereket az alkalmasint erősebb impulzusoktól. Egyszerűen nem tudja hol a határ. De amikor játszok a kéjes fájdalommal akkor felszabadul az elmém és utat enged a gátlásoknak. Azoknak amik víz alá nyomják a fejem, és elvágják tőlem a világot. Megszűnnek az áttörhetetlen falak.

Gondolom végig és egy kéjes mozdulattal teljesen bent vagyok. Pár perc, nem bírom tovább. Teli rakom a bugyit.

Elbasztam. Túl nagy volt az izgalom és küldtem képeket. Pedig lassan már egy éve, hogy semmi nem volt. Rendes dugásra konkrétan nem is emlékszem milyen. Azt hiszem a méhekhez meg a virágokhoz van valami köze… de akkor is elbasztam. Tudtam. Éreztem a zsigereimben. Éreztem a vágyakozásomban. Abban, hogy bármennyire kínzom magam, bármennyire fáj, egyedül hajó szél nélkül.

Nemsokára jött vissza az üzenet. -Készülj! Este elkaplak!

Nem volt visszaút. Egyszerűen tudnom kell! Írtam, hogy ok.

Egész nap majd meg bolondultam, és fel alá mászkáltam. Sok rossz tulajdonságom van, de az egyik az az, hogy ha elkap a vágy akkor megbénulok. Még az alapvető kognitív képességeim is elhajóznak Óperencián. Jó takarítok combfixben meg bugyiban. Nem megy. Kurva porCica! Álljál már meg!

Este viszonylag rutinból simogatás, cici izgatás. Legalább háromszor elment ahogy dörzsöltem a betéten keresztül. A 4. előtt mutatja csüccsenjek rá. Nem sokat tiltakozok. Csak egy kicsit kelletem magam az éves kihagyás miatt. Most nincs segédeszköz. Hiányozni szokott amikor nincs. Valamiért kevés megalázón izgatóbb dolgot tudok elképzelni. De most nem is baj, a reggeli után.

Mondja, hogy mozogjak rajta. Én mozgok ő meg folyamatosan kínozza a mellbimbóimat.

-Haj ha még meg is pofoznál.- gondolom, de nem mondom. Túl kedves. Párszor próbálta, de nagyon megjátszott domina. Túl szép a lelke.

-Mozogj te kurva!

Halkan mondja, de azért hallom, és ennyi most elég mindkettőnknek. Intenzívebben dörzsölöm magam hozzá és baromi nagyot élvez.

Erős a kontraszt pár óra különbséggel. Erős mint a hering és egy gyilkos bálna különbsége. Erős mint a kés sercegő hangja a bőrön és egy csodaszép ének az esőben. Erős mint a veled szikrázó napsütés és a fekete éj üressége.

Fél perc pihenő majd magára vereti a farkam. Ahhoz képest, hogy reggel mi volt, nem is rossz az adag. De most se nyalom le. Nem követeli. . .

A követelőzés rendszeres látogatóm. De sajnos nem a jó értelemben. Követeltem rengetegszer, és nem tudom mennyit adtam cserébe. Egy olyan emberi tulajdonság ami még a szánalomnál is rohadtabb. Mint egy napon érlelt banán, ami egy döglött majom seggében ringatózik át az óceánon, még a cápák által is messziről kerülve.

Másnapra ismét a bűntudattal vegyített vágyakozás kerített hatalmába. Na meg egy üveg jóféle szilva.

Egészen jól elringatóztam a bűzös mocsáron. Köszönhetően a pár szívmelegítőnek, ami az esős reggelre való tekintettel adott és magától értetődő, amikor behajózott a kollégám, barátom, még egészen derűsnek láttam a vidéket.

Megint kölcsönkért.

Az is egy jó tulajdonságom, hogy ahelyett megmondanám: -Kérlek ne nyitott szájjal falatoz! egy idő után kirobban belőlem a: -Fasznak csámcsogsz bele a pofámba bazdmeg!

Nem az a valag pénz idegesít, hanem ha hülyének néznek. Veszélyes vizeken már csak egy dolog veszélyesebb annál, amikor az ember egy rozzant teknővel, szakadt vitorlával, mentőmellény nélkül tombol. Az amikor találkozik hozzá a totális tagadással, magyarázkodással és hazugságokkal. És ráadásnak van még benne egy kis kulacsnyi vízválasztó.

Persze békében váltunk el, de ez csak a belém vert illemnek köszönhető. Viszont még a kipufogó gőz se szállt el, már tudtam, hogy a magamban babusgatott démonok ma virágozni fognak.

Pár óra múlva felváltva simogattam a szomszéd macskáját, miközben a hajókötél és azok betölthető funkcióin elmélkedtem, vagy bőgve kapartam a betont a pincében.

Abban a pincében amiben nemrég még láncra vertelek. Teljesen egyedül a hideg sötétben. Meztelen testedet csak egy fényes fém erényöv díszítette, és a nyakörv kis bilétája, amiben a telefonszámomat gravíroztattuk bele. Tudod! Ott voltál a kisállat kereskedésben, amikor próbálgattuk melyiket nem téped el.

Kapsz még egy tál vizet.

Nézem a filmet a nappaliban. Kellemes meleg takaró alatt, forró teát szürcsölgetek, és néha megnyomom a távirányítót, ami az erényöved alá rejtett vibrátort hozza működésbe. Csak 90 perc. Csak 90 perc, de örökkévalóságnak tűnik amikorra lemegyek érted, és felhozlak az emeletre. Ott forró vízben megfürdetlek, megtörölgetlek majd az ágyba fektetlek. Hozzád bújok, megpuszillak és halkan a füledbe suttogom: -Vacak egy film volt, de értelmet nyert.

Felriadok a szomszéd kurva macskájával az ölemben. Még mindig tök részegen a hideg betonon fetrengek. Semminek semmi értelme. A rohadt ház, a kibaszott filmek. Még ahhoz is gyáva vagyok, hogy megnevezzem a segítőmet.

Basszus mindjárt itt lesz. Gyorsan összekapom ami még maradt magamból, és mire betoppan fabrikálok valamiféle meleg ételt az asztalra. Meg vigyort a képemre.

Eszünk, de nem múlik el nyomtalan az elmúlt évtizedek, évek, hónapok és napok lenyomata. Meg a korsónyi lélekölő, ami magához ölelt, sem erősítette a jószerencsémet.

Egyszer csak kijön egy könnyem. Rám néz és megkérdezi mi a baj? Én mondom semmi. De akkor már sírok. Megint megkérdezi, és akkora már Poszeidón összes ereje se lenne elég, hogy elfojtsa a vihart.

Mondom neki, és nagyon kedves. Érti, de nem érzi át. Segít, de nem tudja megoldani. Szeret, de nem vagyunk egyek. Nem tudom mi fáj jobban. Az, hogy előbb-utóbb el kell válnunk, vagy az, hogy egyedül hagyom.

De most ott van velem, és ez megnyugtat, helyre billent.

Nem tudom, hogy végződött volna a történet ha nem bőgöm el neki magam, hogy ki akarok szállni erről a kurva hajóról. Sok beszélgetés, lassan, idővel minden vihar elcsitul. Többnyire próbálom tartani magam ehhez, de néha megcsúszik a legjobb tengerész is, és akkor máris ott a baj.

Ja a legjobb… az olyanok akik lerágják a saját lábukat és tüskés karót tesznek a helyére hogy jobban tapadjon. Levágják a karjukat és kampóval állják a vihart. Kiszúrják a fél szemüket, hogy ha eljön értük a halál, csak a felét keljen fizetni a révésznek.

Hát ez nem én vagyok. Semmi kiugró erény. Kettessel átrugdalt kadét iskola, és még tengeribeteg is vagyok.

De azért ilyenkor legalább jó ha az embernek nagy a pofája. Meghallják a fedélzeten, és utánad basznak egy kötelet.

-Fogd már meg te Barom!

A kötelet aminek rengeteg lehet a szerepe.

-Regisztrálj újra!

Szól a fejemben a nem hangos, de mélyről jövő, megszűnni nem akaró moraj. Már akkor tudtam amikor töröltem magam. Olyan ez mint a horizont és a mélység félelmetes kontrasztja. Viharos tenger, erős áramlatok, csendes vizek, játékos szélviharok