Mindignyár

Vajon hány éjszakát élvezhetek így még bódultan, becigizve, meztelenül a terasz lépcsőjén ülve, az ajtófélfának dőlve a gondolataimmal?  - futott át az agyamon, s mélyen, tüdőre szívva a bódító mézvirág illatot, kortyoltam egyet a jéghideg sörből amit az imént vettem ki a hűtőből - a körmeimmel a bimbóm karcoltam, míg már olyan kemény nem lett, hogy már az is izgatta ha egy kósza szellő megnyalta - leszarom ki hallja, leszarom ki látja - már lent jártak az ujjaim, s hol finoman, hol erősebben köröztek, egy szempillantás alatt csupa lucsok voltam.

Becsúszott egy, majd még ujj.
Élveztem milyen szűk és húsos belül, majd egy pontot dörzsölve, nyöszörögtem ahogy patakokban folyt belőlem a lé, eláztatva mindent amin ülök. - bárcsak örökké nyár lenne - és egyesével lenyaltam az ujjaim.