Agybaszás

Pár napra hazamentem.
Pest után fehérvár olyan mint egy üveggömbbe zárt kisváros. Ismerek minden utcát, bármerre nézek idő-tépte emlékek foszlánya lengedez. Már régóta nem jelent semmit.
Azon gondolkodtam mért szeretek Budán/Pesten lakni, mikor megálltam egy parkolóban és újra éreztem az undort. Az emberek…

Minden ember pofátlanul az arcodba bámul. Mindenki a másikat vizslatja, mi van rajta, hogy áll a haja, hogy néz ki, milyen a körme, koszos-e a cipője. És látom a megvetést, a lenéző fölényes tekintetet, vagy az ostoba irigykedést, és látom azt is, hogy üres mind… Üres tekintetek, halvér.

Azért, mert szeretek magamról fényképeket csinálni, egyáltalán nem jelenti azt, hogy exhibicionista vagyok, egyszerűen szeretem a másik agyát húzni, szeretek izgatni. Imádom ha feláll rám a pasik farka. De azt nem bírom elviselni, hogy minden szem pengeélre hányjon. Pláne ruhában.

Szóval ezért is szeretek itt élni.
Mert aki itt a szemembe néz - s bár ez nem sűrűn esik meg - abban tisztán látom (bármiben legyek is), hogy éppen kéjesen, hol a hajam húzva, vagy a mellemet izgatva, keményen hátulról a seggembe markolva basz meg az agyában…