Jégvirág

Emlékszel? Akkor is az Ünnepet vártuk. Mint két gyerek kívántunk vágyott ajándékokat. Te hitet kértél...hitet és erőt...hitet, hogy tovább tudd csinálni, hogy tudd csinálni, hogy elkezdd már végre csinálni...én időt...időt az el nem csókolt csókjaimra, időt hogy megtaláljam aki akartam lenni, időt, hogy megértsem aki lettem, időt, hogy nevessek, hogy sírjak, hogy a gyerekeimmel megkeressem a manók aranyát a szivárvány tövében...kis félmosollyal mondtam akkor Neked, meglátod, táviratozik a Mikulás, hogy nem varázsló ő, csak egy agg segédmunkás...:)

Ma reggel megint elkezdték bontogatni szirmaikat az ablak sarkában a jégvirágok, és nekem eszembe jutottál...megkaptad-e a hitedet...az is eszembe jutott, lehet mi rontottuk el a csodánkat. Gyermeki önzéssel csak mogyoróscsokit meg plüsskutyát lehet kérni, és mi mindketten magunknak kértünk.

Neked kellett volna kérnem, talán akkor sikerül.

Ma már csak egy hópihe vagy a szánt övező fehér emlékkavalkádban, jégvirágok közt didereg a mosolyod, de közeleg az idő, hogy kívánni kell. Kívánok hát Neked, Neki, Mindannyiunknak...decemberi csodát...mondd, mi lenne az, amit várni tudnál, tiszta szívvel, homlokoddal léket olvasztva a jégvirágok közé?