Kis olvasnivaló mindenkinek

BDSM Blogok » Blog - She_ » Kis olvasnivaló mindenkinek
She_ - Szolgalány Budapest
     
     
     
38 éves
Szubmisszív

Bejegyzések idő szerint 2017. 02. (3)
2017. 01. (14)
2016. 12. (12)
Megjelent: 01. 11. 09:53
Kulcsszavak:
Szerintem nagyon jó cikk
"A párkapcsolatok lassú halála

Mindig olyan szépen kezdődik. Szerelem, vágy, remény, hajnalig tartó őszinte beszélgetések, csillogó szemek, finom érintések. Nem, nem csak a hormonok csinálják ezt veled. Benne van a múltad is. A szenvedéseid, a csalódásaid, a veszteségeid, a mérhetetlen fájdalmad, amikor megint padlóra kerültél, és a magány csontig hatoló üressége – ezek mind ott lapulnak mélyen (vagy talán nem is olyan mélyen), amikor egy új kapcsolatba lépve a szépet, a jót, az életed megváltozását várod. Végre valami mást. Végre nem a szenvedést, hanem törődést, figyelmet, szeretetet.
Sokszor előfordul, hogy szépen is folytatódik a történet. Persze van, akiből nem lesz több egy rövid kalandnál, vagy egy gyorsan múló negatív tapasztalatnál, de az első fellángolás lecsillapodása után is szép számmal maradnak meg kapcsolatok. Megmaradnak és megerősödnek. Kiépül a bizalom, elmélyülnek az érzések, és a két ember egymás életének meghatározó részévé válik.
Aztán megjelennek az első veszekedések. Kiderül, hogy vannak a kedvenc fagyi ízénél nagyobb ellentétek is. Kiderül, hogy nemcsak jó arc tud lenni a másik, hanem néha kifejezetten bosszantó, amit művel. Kiderül, hogy nagyobb csomagot hozott magával, mint amennyit az első hetekben megmutatott – vagy amennyit a másik észrevett. De a kapcsolatot még ez sem feltétlenül veszélyezteti, mert a két embert immár erős érzelmi szál köti össze.
Idővel azonban a megbonthatatlannak hitt érzelmi köteléket valami elkezdi szépen lassan felemészteni. Először szinte észrevétlenül, aztán egyre látványosabban – sokszor egészen addig, amíg az egykor oly erős kötelék végleg el nem fogy.
Nem a konfliktus halálos
Sokan fogják a heves vitákra és a „kiengesztelhetetlen ellentétekre” egy kapcsolat halálát. Azért ez elég furcsa, ha jobban belegondolsz. Két ember egymásba szeret, eltöltenek együtt hónapokat, éveket, vagy évtizedeket, és rengeteg dolog összeköti őket: az együtt átélt élmények, a közös emlékek, az együtt töltött nappalok és éjszakák, az együtt megoldott nehézségek, az életüket meghatározó események – és sok esetben még egy vagy több gyerek is.
A vagyont nem sorolom ide, mert az soha nem köt össze két embert, hanem mindig egy adott ember önmagához való viszonyulásának indikátora. Ha valaki ugyanis a másik ember pénze miatt lép be egy kapcsolatba, akkor eladja saját magát egy számára megfelelő áron (erre létezik egy külön szakma is már régóta), míg az, aki a közös vagyonra hivatkozva nem lép ki egy számára mérgező kapcsolatból, az valójában nem akarja feladni megszokott, kényelmes életszínvonalát a lelki békéjét hozó változásért cserébe. A vagyon mindig egy belső konfliktus enyhítésének (egyébként nem hatékony) eszköze lehet csak; két ember kapcsolatában nincsen szerepe.
Tehát itt van ez a csomó közös dolog, köztük rengeteg szép élmény is, de még ami nem szép, sokszor az is szorosabbá tette végül a kapcsolatot. Két különálló, egymás számára teljesen ismeretlen életút összefutott, és egy új, közös út épült – munkával, küzdelemmel (olyakor egymásért, olykor egymás ellen), hittel, kitartással, szeretettel –, aztán egyszer csak egyikük, vagy akár mindkettőjük feloldhatatlan ellentétekre hivatkozva véget vet a kapcsolatnak. Miért? Hogyan?
Nem azokról beszélek, akik egymással nem kompatibilisek, mert ők eleve szükségből kerültek kapcsolatba és maradtak benne: a lelkükben tátongó űrt próbálták egy másik emberrel kitölteni. De ezt nem lehet. Soha nem megy. Aki önmagában nem egész, az egy kapcsolatban sem lesz az.
Azokról beszélek, akik lehetnének egymással kompatibilisek, és sokáig tettek is érte, hogy azzá váljanak. Azokról beszélek, akiket valaha erős érzelmi szál kötött össze egymással, és a másik emberben nem önmaguk pótlékát keresték, hanem egy egészséges testi-lelki-szellemi kapcsolódás lehetőségét látták meg egymásban. Azokról, akik jól indultak, aztán kívülről nézve egyik pillanatról a másikra valamelyikük bekattant és kilépett.
Nem, nem a konfliktusok okozzák a legtöbb kapcsolat halálát. Nem azok a komoly(nak tűnő) ellentétek, amelyekre előszeretettel hivatkoznak azok, akik kilépnek. Nem az életmódbeli különbségek, nem az érdeklődési körök összeegyeztethetetlensége, és nem is a nagy veszekedések. A legtöbb kapcsolat gyilkosa a közöny. Az először csak szép lassan bekúszó, majd fokozatosan az emberi lelket egyre jobban kitöltő érzelmi üresség, amelynek végül tehetetlenül adja meg magát a legtöbb ember.
Ilyenkor történik az, hogy az egyik fél vagy egy drasztikus, a másik számára kegyetlen lépéssel máshoz menekül (esetleg van olyan erős, hogy harmadik szereplő nélkül, a bizonytalan ideig tartó egyedüllétet vállalva lép ki a kapcsolatból), vagy beletörődik abba, hogy egy silány, de legalább megszokott, párkapcsolatnak nehezen nevezhető szükség-szövetségben éli le a hátralévő életét. Azt az életet, amitől sokkal többet remélt, de már nem hisz benne, hogy valaha is olyan lesz, mint amilyet a szíve mélyen nagyon szeretne.
De hogy jut el két ember idáig? Mi okozza azt a folyamatot, amely egy emberi kapcsolat 180 fokos fordulatához vezet, sokszor még a benne lévők számára is érthetetlenül? Hogyan lesz a szeretetből közöny, a közönyből érzelmi temető?
Csendesen nő a gaz
A hormonok játéka viszonylag hamar elcsendesedik. Néhány hónap után már az újdonság varázsa megszűnik, és szükség van még valamire, ami összetartja a kapcsolatot. Már nem lepődsz meg, hogy a másik tejföl nélkül eszi a pörköltet. Már ismered az összes ruháját és cipőjét, és azt is tudod, hol tartja az alsóneműit. Már jól ismeritek egymás családját, megnéztétek közösen a kedvenc filmjeiteket, és azt is tudjátok, hogy melyik nap ki mikor ér haza. Az első szellentés a másik előtt kínos volt. Vagy vicces. Hozzáállás kérdése. Aztán természetessé vált. Ahogy a csók is.
Megszokás. Bizonyos szempontból nagyon jó dolog, hiszen ösztönösen keressük az állandóságot, amelynek alapvetően meghatározó tényezője az érzelmi stabilitás. Más előnye is van a megszokásnak: a kezdeti szerelem által felfokozott biológiai állapotot nem is tudnánk fenntartani túl sokáig (gondolj csak bele, mennyit pörögtél és mennyivel kevesebbet aludtál abban az időszakban), ezért a nyugalmi állapotba való visszatérés önmagunk kinyírásának elkerülése szempontjából is hasznos dolog. Másrészt viszont a megszokásnak igen komoly veszélyei is vannak.
Amikor az újdonság varázsa elszáll, és a szerelem helyét átveszi a szeretet, könnyen torzul el az egészséges megszokás mérgező közönnyé. Már nem érdekel, hogy a párodnak milyen jól áll az új fülbevalója, vagy passzol-e a zoknijához a nyakkendője. Észre sem veszed. Már nem fontos, hogy milyen volt a napja, vagy hogy mennyire ízlik neki a vacsora. Már nem öleléssel indul a nap, és nem is azzal zárul. Már nincsen szó álmokról, vágyakról, kételyekről és reményekről – vagy ha van is, akkor csak lemondó hangvétellel, egy néhány perces felületes beszélgetés erejéig, amit a közös programra sietve folytattok a kocsiban.
Már nem beszélgettek kettőtök kapcsolatáról, a megoldandó feladatokról, és azokról a dolgokról, amiken együtt változtatni érdemes. Mert már nem is hisztek benne, hogy lehetséges. Már csak egy lecseszésre vagy egy vádoló tekintetre futja, ha valami nem tetszik, és időnként egy-egy kisebb örömet okozó esemény vagy egy komolyabb veszekedés töri csak meg az apátiával átitatott hétköznapokat.
Aztán hónapokat, éveket, vagy akár hosszú évtizedeket így lehúzva egyszer végül beléd hasít a mélyen már jó ideje érzett felismerés: ez a kapcsolat halott. Egy olyan kertben ücsörögsz, amelyben egykor gyönyörű virágok nőttek, azonban lassan átvette az uralmat a gaz. A virágokat pedig már nem is látod tőle – ha egyáltalán még vannak.
Így lesz idővel a törődésből beletörődés. Így válik két ember érzelmi teremtőből érzelmi temetővé. Már csak azért vagy együtt a másikkal, mert a múlt… mert a gyerekek… mert a közös ház, amiért annyit dolgoztatok… mert a rokonok… mert az emberek véleménye… mert így kényelmes. Kényelmesebb, mint tenni valamit a kapcsolatért, vagy annak lezárásáért. Kényelmesebb, mint törődni azzal, akivel együtt élsz, és törődni önmagaddal. Vagy ha közben kiderült, hogy egymással inkompatibilisek vagytok, akkor is kényelmesebb maradni a langyos pocsolyában (ami azért időnként nagyon hideg tud lenni), mint belenézni a tükörbe, és azt mondani: én nem ilyen életet akarok élni.
Aztán egy idő után már ez sem kerülhető el, mert önmaga elől senki nem tud elszaladni. Egy darabig lehet hazudni önmagunknak és másoknak is, de az érzéseink mindig őszinték, és hiába próbálnánk megölni azokat, ha közben az élethelyzetünkben lévő konfliktus fennmarad. Ilyenkor többnyire már csak a drasztikus változtatás vagy az önként vállalt lassú halál jelenti a kiutat.
Pedig rengeteg párkapcsolati kudarc megelőzhető lenne, és nincs is ehhez szükség nagy dolgokra.
Túl kicsi a bögre
Képzelj el egy bögrét, benne a kedvenc teáddal. Örömmel kortyolgatod reggel, este, vagy napközben bármikor. Mindig felmelegít belülről, mindig jó érzéssel tölt el, amikor csak ihatsz belőle. Bármilyen nagy is azonban a bögréd, előbb-utóbb kiürül. Előbb-utóbb újra elő kell venned a teád hozzávalóit, el kell készítened a teát, és meg kell töltened a bögrédet vele – feltéve, ha újra szeretnél inni belőle. Pontosan így működnek az érzelmeink is.
Kortyolgatni mindenki szeret az érzelmi bögréjéből, hiszen nagyon jó érzés újra és újra picit felmelegedni, de sokan elfelejtik, hogy ha nem töltik rendszeresen újra, akkor a bögre hamar kiürül. Ha a reggeli rohanás, majd az esti fáradtság miatt „nincs idő” elkészíteni a teát – átölelni a másikat, a fülébe súgni, hogy szeretlek, leszedni a szöszt a kosztümjéről, vagy megigazítani a nyakkendőjét –, akkor az érzelmi bögréből hamarosan nem lesz mit kortyolni. Ha mindketten csak kivenni akarnak a kapcsolatból, de nem tesznek bele semmit, akkor egy idő után nem lesz mit kivenni. Baromi egyszerű, mégis sokan elfelejtik.
Ha meleg teára vágysz, akkor azt a teát el kell készítened. Párkapcsolatban ezt a teát közösen készítitek – mert ha nem, akkor a másiknak öntő, de tőle semmit nem kapó fél bögréje hamar üres lesz –, és a tea készítését nem írhatja felül sem a rohanás, sem a megszokás, sem a fel-felbukkanó konfliktusok. Ha nem szerzitek be rendszeresen a hozzávalókat, és nem készítitek el a teátokat, akkor a bögre üres lesz. Pont.
Amikor egy párkapcsolatban átveszi a hatalmat a megszokás (ami automatikusan megtörténik, ha nem teszünk ellene), akkor a két ember élete nagyon könnyen válik két diszjunkt halmazzá: ami korábban átfedés volt, és érzelmi fellángolást, majd elmélyülést hozott, az az érzelmi kiürülés után már csak anyagi szinten közös. Teendők elvégzése, vacsora, tv, napi stressz kiöntése, és végül alvás egy következő ugyanilyen nap megkezdése előtt.
Ennél sokkal több is lehet egy párkapcsolatban. Új élmények, régen hallott kedves dicséretek, ölelés, őszinte szeretet. Ha teára vágysz, töltsd meg rendszeresen a bögrédet.
„A szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közöny.”
Elie Wiesel"

Hozzászólások


#229459 | 01. 11. 21:29
Valahogy úgy. Az alapoknál van baj, a valódi szerelem s szeretet hiányzik. Van helyette fellángolás, meg nemi vágy, és rózsaszín köd.
Ahol hiányérzet van, ahogy írtad, ott soha nem lesz kerek a dolog.
Ha viszont nincs hiányérzeted, és a másik hiányzik, ha nincs veled, akkor 5 hónap után is, mint a mágnes vonzzátok egymást.
Szerintem megtaláltad az okot. :))
#229458 | 01. 11. 21:21
Hát nem tudom biztosan , talán öregszem , a szexben összeillünk , de másban , sokkal viharosabb volt mint az első , egyszer 5 hónapra szét is váltunk mondván vége , ez a reg ennek az eredménye , és mégis soha nem volt vége érzésem nincs hiányérzetem , míg az elsőnél már az elején előjött . A második nagy szerelem volt , no de eltel 10 év .
Talán az ok , hogy a párom az igazi ? Akkor viszont általánosítható ha valakik nem lelik meg az "igazit" borítékolni lehet a véget ?
#229456 | 01. 11. 21:13
Ki beszélt itt most az itt megforduló emberekről?
Elég megnézni a válási statisztikákat, vagy az emberek egymáshoz való viszonyát mostanság, és akkor kiderül, hogy bizony ez elég valós szám. De a társadalom egészére. Nem az itt megforduló emberekre. Itt senki nem végzett ilyen irányú felmérést. Azonban a blogokat olvasva, hány százalék is beszél boldogságról, vagy kiegyensúlyozottságról, vagy arról, hogy megtalálta amit keresett?
#229455 | 01. 11. 21:13
Ki beszélt itt most az itt megforduló emberekről?
Elég megnézni a válási statisztikákat, vagy az emberek egymáshoz való viszonyát mostanság, és akkor kiderül, hogy bizony ez elég valós szám. De a társadalom egészére. Nem az itt megforduló emberekre. Itt senki nem végzett ilyen irányú felmérést. Azonban a blogokat olvasva, hány százalék is beszél boldogságról, vagy kiegyensúlyozottságról, vagy arról, hogy megtalálta amit keresett?
#229454 | 01. 11. 21:11
Igen, valóban hiányzik és valóban van oka. Bár ez az ok, mindenkinél más lehet... szerintem te is tudod, hogy a mostani miért működik, és a másik miért nem működött?
#229453 | 01. 11. 21:03
Nem lenne szabad az embei sokszínűséget ennyire beskatulyázni.
Elhiszem, hogy ezt az inget is sokan viselik. De 90%? Az egy kicsit túlzás lehet. Azért ennél többet néze ki az itt megforduló emberekből.
#229452 | 01. 11. 20:56
A többségnél ? Nem tudom , hogy akik együtt maradnak azokat mi köti össze , és szerintem más sem tudja biztosan, nem lehet úgy mérni , mint mondjuk a lakosság áramfelhasználását. Igazából a fenti gyűjtemény szempontjából mindegy is, mert ez az írás a történéseket szedi csokorba , de az okát nem mondja meg . Szerintem egyetlen mélyen belül elbújó oka van , a többi csak körítés, a paraván. .
#229451 | 01. 11. 20:43
Nem hinném. Nem csak bölcsnek akar látszani, hanem elég bölcs írás is ez.
Természetesen egyének lehetnek ettől eltérőek, és másképp élik meg, mindenkire nyilván nem lehet ráhúzni. De ha az emberek 90%-ára igen, akkor lehet mondani, hogy életszerű.
És lássuk be, hogy többségében bizony így alakulnak a dolgok...
#229450 | 01. 11. 20:19
Egy baratom azt mondta, a szerelem egy virag, amit locsolni es tapoldatozni is kell. Az egyik felnel van a vizes kanna, a masiknal a tapoldat. Mindket fel aktiv tevekenysege reven tud csak eletben maradni.
#229449 | 01. 11. 19:52
Azért is érzem úgy hogy ez a szöveg inkább csak egy bölcsnek akaró látszani, okskodásra hasonlító bölcselkedés.
#229448 | 01. 11. 19:49
Vagy jobban illetek egymáshoz?
#229446 | 01. 11. 19:42
Lehet elemezni sorolni, mondhatni igaznak is . Nekem két hosszabb kapcsolatom volt-van . Az első 17 évig, ha a megismeréstől számítom akkor 20 évig tartott , a második 10 éve tart . Az elsőben minden probléma egy szög volt a koporsójában , a másodikban a sokkal nagyobb problémák megoldandó dolgok , valahogy egész más érzés , de meg nem tudom mondani miért ? Tán jobban szeretjük egymást ?
#229413 | 01. 11. 11:49
Az írás jó. Alap igazságokat közöl, függetlenül attól, hogy kinek milyen az egyénisége, vagy hogy hogyan éli meg a szerelmet.
#229408 | 01. 11. 11:30
Ezek a mechanikusok másképp működnek mindenkinél. Lehet nemekre osztani a főbb jellemzőket. De minden egyéniség függő....
#229406 | 01. 11. 10:50
Ez a megismerés, nem a szerelem.. :)