Keressük a szelet

A labirintus akkor tűnt fel az életemben, amikor Laura, a kedvesem nők után is érdeklődve egy erre dedikált netes felületen összeismerkedett Annával. Nem sokkal később be is léptem a labirintusba. De hogy bárhová is beléptem, számomra csak sokkal később derült ki. És amikor kiderült, akkor is úgy tűnt először, hogy egy vonzó szobácskába lépek csak be. Látok én itt mindent, gondoltam. Idővel a szobából kinyílt egy újabb szoba. Néhány hét múlva egy folyosó.. egy belső kert.. majd ahogy telt a tavasz, felépült a teljes labirintus, minden sarokban otthagyhatatlan felfedeznivalókkal. 

Emlékeztem én közben, mi volt régen, annakelőtte, odakint. Talán, ha nagyon akartam volna, visszataláltam volna. Tisztán él az emlékezetemben az utam minden lépése. Amikor erről beszélgetünk, Laura mindig sokat sejtetően elmosolyodik, néha megsimogatja az arcom vagy beletúr a hajamba. Tudom én, mire céloz, Istenem, hogyne tudnám... Néha, miközben beszél hozzám, hozzáér a testem bizonyos helyeihez, csak úgy, a karomhoz, olykor a mellbimbómhoz, a nyakamhoz. És olyankor én abban a pillanatban bent vagyok a labirintusban, elveszve, összezavarodva, boldogan, túlcsorduló kíváncsisággal és kívánóssággal.

Anna magánpraxist vivő szakpszichológus volt, hipnoterapeuta, a civil életében viszont - könnyen előfordul ez bárkivel - eléggé kinky. Tökéletes szakmai etikával vitte a rendelőjébe betérők ügyes-bajos dolgait. Ám akivel a civil élete felől ismerkedett meg, az olykor ajándékba kapta - a közös érdeklődés függvényében - a szakmáját, amiben annyira jó volt: a hipnózist. Konszenzuálisan, természetesen. Jajj, ez a konszenzualitás... de meg kell hagyni, mindig kérésre nyúlt a lelkembe, mindig egy új részemet mutatta meg és sosem ártott. Tökéletes etika volt ez is, bár nem pont az akadémikus főirány. De ezzel most előreszaladtam.

Laurával megtalálták a közös hangot, ó, mennyire megtalálták. Az én kedvesem a bdsm-be csak nemrég érkezett, így a fantáziáját nem kötötték az olvasmányélményekből akaratlanul is összeszedett sablonok, sztenderdek és tematikák. És nem lábujjhegyen lépett be, hanem a teljes testével és lelkével. Mennyire szerettem benne ezt! 

Laurával mindig kerestük a bdsmben az érzékelés finomságait - az élményt is persze -, de aztán azt is, hogy mi van még ebben? Hogyan tudunk úgy változni, hogy többek legyünk, egymás által? Rájöttünk, hogy a változás gyönyörű eszköze magunk felfedezésének. Néha persze meglepő nyulak ugranak ki nem is sejtett bokrokból - hát, ez ezzel jár, mondtuk, és néha sírtunk, néha nevettünk. Idővel eljutottunk oda, hogy elkezdtük keresni ezeket a bokrokat. Amikor valamilyen rejtett helyről, váratlanul történik az, ami történik. Az ember előredobja a jószándékát, a feddhetetlenségét - aztán elengedi a gyeplőt. A meglepetésért kerestük ezeket. A felfedezésért.

Ebbe a képbe érkezett meg Anna, és átírta a lehetőségeinket. De erről ekkor én még nem tudtam.

Laurával ők csak találkozgattak. Beszélgettek.

A labirintus küszöbe ebben a formában érkezett meg hozzám:

- Nézz rá erre a videócskára este, légyszi, és mondd majd el a véleményed. Az a címe, hogy Drop. - írta röviden a csatolt mp4-hez Laura. Poszthipnotikus szuggesztiók demója volt a filmecske. Pár lány, akik, miközben normál tudatállapotban beszélgettek a hipnotizőrrel, a spontán közbeszúrt drop szó hatására összecsuklottak. Némelyiknek csak a feje bukott le, némelyik eldőlt az ágyon, miközben a szemük elindult fölfelé. Volt aki küszködött a rátörő valamivel, volt, aki nem, de pár másodperc alatt mindannyian kiszálltak a mindennapi tudatosságukból. Utána, visszatérve mosolyogva meséltek arról, milyen érzés volt ez a valahonnan jövő kényszerítés. Tetszett nekik, élvezték.

- Hű... - foglaltam össze az érzéseimet. 

- Anna, tudod, említettem őt többször, ő mutatta. Tudod, a hipnózisos barátnőm. Hozzátette persze, hogy ez így túl vásári. 

- Aha... Mert hogyan lenne nem vásári? - léptem át a küszöböt, és még csak észre sem vettem.

- Hát... mesélt dolgokat...

- Jólvan, ne csigázz! Holnap tali!

Röviddel ezután én is összeismerkedtem Annával. Onnantól hármasban is beszélgettünk. Sütizgettünk. Kávézgattunk. Beszéltük át, hogyan lehetne fokozatosan megismerkednünk a poszthipnotikus szuggesztiók világával. A két nő nagyon egymásra talált. Ebből fakadóan én lettem az, aki az elején - mondtuk akkor - a rendelőjében is meglátogattam, és kértem és hagytam, hogy transzba vigyen, és elhelyezze bennem azt a poszthipnotikus reflexet, amit előtte hármasban előről-hátra átbeszéltünk. Rokonszenvesnek találtam őt, megvolt köztünk is a szükséges mértékű kémia. Máskülönben nem ment volna. Sosem csalódtam benne aztán.

Mennyire ártatlanul indult ez. - Nézd, tökéletes kezdet lehetne neked - fordult felém -, ha mondjuk megérintenéd, megdörzsölnéd a bal mellbimbód bizonyos szavak elhangzásakor. Anélkül, hogy tudnál róla, miért teszed. Magát a cselekedetet tudod előre, hiszen most beszélünk róla, de az azt kiváltó szavakat nem. Ezeket én fogom tudni és Laura. Te pedig meg fogsz lepődni. Elsőre ennyi. Benne vagytok? - nézett ránk kérdőn Anna. Bólintottam. Laurára néztem, mosolyogva bólintott ő is.

És két hét múlva, amikor újra együtt dumáltunk, újra és újra meg kellett dörzsölnöm a bal mellbimbóm, mert odahúzta valami a kezem. Csak a negyediknél eszméltem fel, mit csinálok. Hisz ezt úgy beszéltük meg együtt! A két nő szélesen, csendesen mosolygott. - Fogalmad sincs, melyik szókapcsolat hatására csináltad ezt, ugye? - robbant ki Laurából a nevetés. - Mindketten kimondtuk pedig, kétszer is. - Nem, nem tudom, fogalmam sincs. - feleltem, összezavarodva és valami meglepően új és mégis ismerős érzéssel a testemben. - De hát semmi fura szó nem hangzott el, úgy dumáltunk ma is, mint mindig. - tettem hozzá elképedve. - Ez ilyen, Anna nagyon jó ebben. - nevetett rám Laura. Szájon csókolt röviden és hozzátette: - Ezzel elleszünk otthon egy darabig. Mondjuk ameddig rájössz, milyen szavakra reagálsz tudattalanul. Aztán onnan jöhet az, hogy tudatosan figyelni fogsz ezekre. És még csak innen jön, hogy ellen akarsz-e állni nekik. Anna azt mondja, próbáld meg nyugodtan. Figyel ránk, megbeszélünk úgyis hármasban mindent. De ez csak a kezdet, tudod, ugye?  

- Hű... - közöltem ismét igen értelmesen. Mekkora világ ez, mik vannak itt? 

Hát, ez lett az első szoba a labirintusban.

A továbbiakról most csak vázlatosan írok, talán egyszer elmesélem őket részletesen. Úgy haladtunk tovább - még mindig csak én látogattam Anna rendelőjét -, hogy előre, együtt megbeszélt célokért kaptam poszthipnotikus utasításokat. Ezeket mindhárman izgalmas lehetőségeknek gondoltuk. Mind átírták valamennyire az életem. Nem tudtam már úgy viselkedni és reagálni bizonyos helyzetekben, mint előtte. 

Ilyen új reflex volt, hogy csak szeretkezés közben, Laura hüvelyében élvezhetek el, és csakis az ő orgazmusa után. Ez elkezdte hosszúra nyújtani az együttléteinket.

Később ehhez hozzátettük, hogy csak Laura egy bizonyos megengedő rövid mondata után. Nos, Laurának mindig is voltak hangulatai, amik szerint viselkedett és beszélt... én pedig elkezdtem finoman megismerni ezeket. Néha tudtam is hatni rá és a hangulataira, és olyankor megkönnyebbülésem kettős volt. Istenem, mennyire szerettem ezeket! Laura ilyenkor, azzal a szája sarkában játszó jellegzetes, bujkáló mosolyával megjegyezte, szerinte a magatartásom változik lassan.

Változtam, valóban. Csodálkozással vegyes örömmel éltem meg az új viselkedésmintáimat és testi reflexeimet. Mindig újnak és izgatónak tűnt minden. Mégis, volt az egész mögött egy rejtett trükk. Mert a változások ugyan jöttek maguktól, Anna tényleg vérprofi módon építette fel őket. Csakhogy nekem minden igyekezetemet össze kellett szednem, hogy a gondolataimmal és az önképemmel lépést tudjak tartani velük. Ez a nem is sejtett határokig nyújtózó önkép! Az új reflexekkel élve kénytelen voltam átírni, amit magamról gondolok.

- Azt hitted, hogy mindez majd csak úgy történik veled, te meg, mint a színházban, nézelődsz csupán és élvezed az előadást? - foglalta össze Anna egyszer. - A színpadon vagy fent, te tartod az előadást. A nézők inkább mi vagyunk. A darabot mindhárman írjuk. - Tartott egy kis szünetet, mintha tűnődne. Összenéztek Laurával. - Bár ez idővel változni fog. Most az a dolgod, hogy alkalmazkodj az énképeddel, érzéseiddel, akármiddel a megváltozott testi válaszaidhoz. Muszáj így tenned, ez egy valódi feladat. Élvezheted persze közben az újdonságokat, ahogy belefér. De gondjaid lesznek, ha elhanyagolod ezt. Például csak Laura hüvelyében élvezhetsz el. Azt mondod, szereted ezt, és nekem nincs okom kételkedni benne. Próbáltál azóta maszturbálni? Nem? Próbáld ki, keress valamit a neten, amitől rögtön feláll. Meglepetések fognak érni. Tény, elismerem, nem lehet két nap alatt olyan férfivá válni, aki rendben van azzal, hogy nem képes többé a saját kezétől elélvezni. Olyan érzés, mintha elvesztettél volna valamit? Valóban? Egyelőre. Így tűnik most. Változz hozzá. Találj benne élvezetet. Azt mondtad, szereted a változást. Tegyél érte. Nézz most Laurára. - Odanéztem. Egy kicsi asztalnál ültünk, egymás mellett, karnyújtásnyira. Laura is rám nézett. Nem esküszöm meg rá, de úgy tűnt közben, mintha leheletnyit szétnyitotta volna a combjait.

Azt hiszem, innentől kezdtünk el kicsit jobban becsavarodni a kinkbe. 

A nők kitalálták, hogy kellene egy olyan utasítás is, amitől viszont bármikor, bármilyen helyzetben elélvezek, méghozzá rövid úton, azonnal. Én, ki tudja miért, áldásom adtam erre. Talán menekülőútnak találtam a szabadon sose többé rémülete mellé. Tűnődtem később sokat, vajon ezt a sorrendet tervszerűen építették-e fel ők ketten. Anna kegyes volt hozzám, mert egy népdal-sort választott az egyik triggernek - a népdalok tele vannak szinte explicit szexualitással, és ő jó érzékkel találta meg a vonatkozó mondatot. Nyilvánosan ritkán hallható népdalt választott, szerencsémre. (Ezen később kicsit fejlesztettünk, és egy egész versszak lett a trigger. Annyiból volt őrjítőbb, hogy már az elején tudtam, mi fog következni, de végig kellett követnem az egész strófát. Hasonlított a gyerekként százszor hallott mese hallgatásához, amikor főszereplő először bonyodalmakba keveredik, és csak sokára, a mese végén szabadul meg. Odáig számomra is születtek és váltakoztak állapotok és stációk. Ráadásul Laura időnként egyszerűen elhagyta az utolsó verssort. Ezekből a megszakított alkalmakból lettek aztán az igazán emlékezetes állapotok és stációk. Szerette nézni, mikbe kerülök ilyenkor.) 

A másik kiváltó ok Laura érintése lett a testem két speciálisan kiválasztott helyén, finom mozdulattal. Azt kell mondanom, csodálatos, bár kissé ambivalens érzés két könnyű érintéstől rögtön elélvezni. Kiszolgáltatott, meglepően védtelen. Laura nagyon érezte ezt, mert sokszor úgy vezette fel, hogy kérte, nézzek a szemébe. Nem tudom, mennyi ideig néztük egymás szemét, mielőtt hozzám ért. Világok vonultak el közben, zuhantam és emelkedtem. 

Egyébként nem csak Laura érintésétől, mert először - Laura engedélyével és jelenlétében - Anna demonstrálta, hogyan működik ez. Nehezen felejthető helyzet volt. Működött, maradjunk ennyiben. 

Ettől az időtől számítódik, hogy amikor Laurával együtt megyünk valahová, előtte olykor belecsókol a nyakamba és halkan a fülembe súgja: - Ma betétet szeretnél, vagy inkább húzol csak úgy egy óvszert? Menjünk, nézzünk nekem valami ruhát ma, elkísérsz, segítesz válogatni? - Hát hogyne.. - lehelem a haja tövébe ilyenkor. - Tudod merre vannak a betéteim, ha unod az óvszert pisilésnél mindig le-felhúzni. - nevet ilyenkor vissza. Aztán, míg a valamelyik boltban az eladótól kérdezi, éppen van-e ez a ruha lenből, színben vagy akárhogyan, a keze közben a testem egyik olyan választott pontján játszik finoman, hosszan. Idővel rájöttem, ez csak húzás. Néha persze az eladóval beszélgetés közben valóban hozzáér a másik ponthoz is. Többnyire akkor, amikor hozzám fordul és a véleményem kérdi. Úgy intézi az érintést, mintha csak a kérdés miatt tenné. Így megy ez, már egy ideje. Nem unatkozunk. De sose csinál belőle rendszert.

Azt hittem ebben az időben, bent vagyunk már a labirintus gyomrában. Mint kiderült, volt még beljebb.

Elkezdtek olyan poszthipnotikus utasítások jönni, amiket Laura talált ki, megbeszélte őket Annával, és tőlem csak a beleegyezésemet kérték. Értelemszerűen valami olyanhoz, amiről sejtésem sem volt, mi lesz belőle. Hogy mit fogok váratlanul, out of blue produkálni. Ők lettek tehát az előadás egyedüli rendezői. Megbíztam bennük. Azt kell mondjam, nem bántam meg. Igaz, sosem voltam annyira összezavarodva, mint ezekben a hónapokban. Emlékszem az első megdöbbenésemre, amikor felvetették az ötletet. Azért mentem bele, mert akkorra már ráakadtam a változásra. Így, hogy nem tudtam, miben fogok változni, sokkal izgalmasabb lesz az egész. Gondoltam én. A nők mélységes egyetértéssel helyeseltek. Szeretni fogod, tették hozzá. Csillogott a szemük, amikor közöltem velük, a mellkasomban valaki megint pillangókat engedett szabadon.

Egy nyári hétvégén Laurával az egyik magasabb hegytetőre terveztünk felgyalogolni. Az erdő kisimítja az embert, mindketten élveztük az ilyesmit. Reggel a szokásos módon a fülembe súgta: - Óvszer vagy betét? - Betét, unom az óvszert. - morogtam vissza kedvesen. - Oké. Majd később finom mozdulattal ellenőrizte, a helyén van-e. - Nem lesz ez kevés mára? - biggyesztette le az ajkait. Mit tervezel megint, te lány, kezdett kúszni a mellkasomon az ismerős érzés. A játékaink alatt idővel a hangszínéből tudtam már, mikor fog valami szokatlan meglepetéssel előállni. Mondjuk szerettem ezeket nagyon. Ő is szerette őket, itta be az élmény másik felét, mint szokta mondani. 

Jó, itt együnk valamit, telepedtünk le a hegymászás vége felé egy védett kis tisztáson. Ettünk. Hevertünk a fűben. Csókolóztunk. - Pár éve, nyáron, egyszer kiültem a kertbe az almafa alá a karosszékbe. Csak pihiztem, nézelődtem. - kezdett bele. - De igazából ki akartam próbálni, milyen érzés ruhában, megmozdulás nélkül bepisilni. - Milyen cuki bolond vagy - nevettem fel -, ilyet én is csináltam egyszer. Élveztem, szabad érzés volt. - Ugye? Nekem is így jött le. Forró, tocsogós, de szabad. - Épp elindult felé a karom, hogy átölelve újra megcsókoljam, amikor a szemembe nézett, és ezt mondta: - Most összepisilheted magad. - Megálltam a mozdulat közben. Először az a a régi, mellbimbóérintésnél megtapasztalt fura testi érzés jött, és tudtam, hogy itt pillanatokon belül valami történni fog. Történt is. Két pillanattal később kinyíltak a hólyagom záróizmai, és én megállíthatatlanul, kiömölve, tökéletesen összepisiltem magam. Minden kijött belőlem, és nem tudtam közben tenni semmit ez ellen. Engednem kellett egészen a végéig. - Milyen? - kérdezte végül Laura. - Forró és szabad? - Nem nagyon tudtam válaszolni. - Nem erre való ez a betét, én megmondtam. - mosolyodott el, és közben odébb húzta a nadrágja szárát. Nem akart nedves lenni. - Forró... - nyögtem ki, amikor meg tudtam szólalni. - És szabad? - érdeklődött egy kaján grimasszal. - Nem... Igen... Hogyan... - próbáltam megkeresni, melyik bennem az első érzés. Csendben maradtunk egy darabig. Hevertünk a fűben, talán néztük a felhőket, nem tudom. Én magamat igyekeztem összeszedni, Laura szemmel látható élvezettel figyelt. - Találtunk ki Annával ugyanehhez a bepisilősdihez más iniciátor mondatokat is. - jegyezte meg kicsivel később. - Némelyiknek semmi köze a pisiléshez. Gondold el, egyik nyári zápor alatt este felhívlak, beszélgetünk mondjuk arról, hogy nálad is esik-e már, mert nálam nagyon, amúgy készen lett a cseresznyés pite, és két mondat között megjegyzem, ma ez egy különösen erőteljes eső. Te meg a telefonnal a kezedben ott helyben bepisilsz. Megállíthatatlanul. Hogy tetszik? - Nem nagyon tudtam megszólalni. Abban biztos voltam, hogy ha mondja, így lesz. - Különben Annával megkönyörültünk rajtad, ezt visszaadjuk a kezedbe. Kaptam tőle egy zárt borítékot, benne pár mondattal. Ha hazaértünk, odaadom. Ha magadban, otthon hangosan felolvasod ezeket néhányszor, kikerülsz az ilyenféle iniciátorok hatálya alól. Legalábbis állítólag. Rajtad is múlik, azt mondja Anna - Elmosolyodott. - Azért én szeretném, ha néhányszor váratlanul, ezektől is bepisilnél. Szeretném élvezni, ahogy másnap elmeséled őket. Utána tégy vele kedved szerint. Mert szereted te is mesélni ezeket, ugye? - Nagyon... - leheltem alig hallhatóan. - Tudom. - fűzte hozzá. Kigombolta a blúzát, levette a melltartóját. Tisztában volt vele, hogy szeretem a melleit. - Csókolj meg, kérlek. - nyújtotta a felsőtestét. - Szeretnél a testemhez érni? - És én nem jutottam el a csókig, mert megint összepisiltem magam. - Lassan ki kellene cserélni a betéted. Teljesen át fog ázni, ha így folytatod. - mutatott a locsogóssá ázott nadrágomra. Én, azt hiszem, csak hanyatt dőltem a fűben. - Az első mondatot Anna javasolta, az egyfajta iparági standard. Ezt az utóbbit én. Szerintem több fantázia van benne. Ez el is viszi valahová a testemhez való viszonyod. Nem gondolod? - Laura tűnődni látszott. - Te melyikhez tudsz harmonikusabban kapcsolódni? Fontos nekem, hogy otthonosan érezd magad. - Otthonosan érezzem magam... - ismételtem, és nem nagyon hittem el, hogy ezt mondta. - Hogyan gondolsz a testemre most? Beszélj a melleimről, kérlek. Csendesedj el picit és fogalmazd meg, hogyan viszonyulsz hozzájuk most... Mit érzel akkor, amikor szépnek látod és szeretnéd megérinteni őket? - Sokáig csendben maradtunk. Aztán megfogta a kezem és a melléhez érintette. - Látom, ez betalált most téged. El kell mesélned majd részletesen a változásod állomásait. Én is elmesélem majd a másik oldalt. Fontos nekem, hogy elmeséljem. Lesz abból a csókból még ma valami? Gyere, folytassuk a túrát. 

- Amúgy jövő héten én is meglátogatom Annát a rendelőjében. - lepett meg már a hegycsúcson. - Nemsokára lesz egy randitok nektek ketten.

Nagyon szerettem ezt a nőt, mondtam már?