a Törés

Mindenkinek eljön egyszer a bukás. Nem egyszeri csapás — lassú, finom kivonulás, amely észrevétlenül írja át az addigi napokat. Kezdetben apró rés: egy kimaradt szó, egy elfelejtett találkozó, egy döntés, ami nem tér vissza. Aztán a repedés nő; a rutin repedéseiből hideg fény szűrődik be és újragondol minden biztosat.

A törlés nem feltétlenül vesztés. Néha olyan, mint amikor egy poros ablakot törölnek le: előbb a látvány homályos, aztán megjelenik a táj — felváltva fájdalom és tisztulás. Máskor olyan, mint a téli fák: lehullanak a levelek és meztelen ágakkal állnak a hidegben, de a csírák tovább élnek a föld mélyén, láthatatlanul.

Van, aki úgy éli meg, mint végleges bukást: a munka elvesztése, a szerep, a kapcsolat, a hírnév. A világ ilyenkor megkeményedik; a türelmes iszonyat csapódik belénk. A büszkeség imádja megreped — és a hang, amit hallunk, nem kívülről jön, hanem belülről: a saját ítéletünk. Mégis: ha a törlés aktusa tiszta, őszinte, önmaga visszavonulása — az újrakezdés lehetőségét rejti.

A bukásnak van egy arca, amelyet ritkán mutatunk meg: a szégyen, a megszégyenülés, az a feszített csend, amikor minden visszhang elnémul. De van benne más is: felismerés — hogy ami eddig volt, nem azonos azzal, amivé válhatunk. A törlés felszabadít: megszabadítja az időt a hamis narratíváktól, a szerepektől, amelyeket megszoktunk, de nem éreztünk igazán.

A kérdés nem az, hogy elkerülhető-e a bukás — hanem az, hogy mit kezdünk vele, mikor bekövetkezik;

Aki megpróbálja tagadni, minden energiáját a múlt ragasztására fordítja.

Aki elfogadja, megkezdi a takarítást. A törlés fájdalmas lesz, igen — de a fájdalom nem mindig rombolás. Néha csupán a régi dolgok tisztulása.

Végül: a bukás ugyan része az életnek, de nem azonos az identitással. Amit elveszítünk, gyakran csak maszk. Amit megtartunk — a képességünk érzékelni, szeretni, tanulni — az marad. És ha a törlés után marad egy valami, az a csend, amelyben új hangok születnek. Ebből a csendből nőhet ki az új hajtás, amely egyszer majd lombbal válaszol a tavasznak.

Így hát: engedd jönni a törlést. Nézd meg, mit visz el; nézd meg, mit hagy hátra. És ha kell, sírj. Aztán tisztíts, ültess és kelj fel — mert a bukás nem vég; csak egy bordó tinta az élet könyvén, ami nélkül a történet túl sima, túl tökéletes lenne.

,L