A Róka merengése – egy blog a Semmibe

Fekszem a kád vizében. A melege véd, a csendben szinte tisztán hallom önmagam. Az éjszaka fénye az ablakon át úgy szűrődik be, mintha nappal lenne. A testem pihen, de a gondolatok… Szabad vagyok? Vagy legalábbis azt hiszem… Mégis… valami hiányzik.

Álmodom?

A préda? Érzéki volt a mozdulata. Csábított. Talán féltem. Talán csak nem mertem. Nem üldöztem. Már nem. Régen azt hittem, mindent kergetnem kell. Most már csak figyelek. Nem kell mindig harapni.. néha elég, ha megérzed az illatát annak, amit akarsz… és hagyod, hogy megmaradjon a vágy.

A gondolataim néha csendesebbek, mint kellene. Máskor túl hangosak. Nem a hangjuk miatt, hanem mert tükröt tartanak elém. A suttogásaik néha az én gondolataim. Ismerős fájdalom, rég hallott szó, vagy csak egy visszhang abból, amit elnyeltem magamban.

Nem keresek már célokat. Csak történnek a dolgok. Talán ez a Semmi. Nem üresség. Nem, inkább iránytalan sodródás.

A Róka nem uralkodik. Csak néz, figyel, néha odakap, máskor hunyorog. Vár. Nem valakire. Nem valamire. A pillanatra, amikor végre nem akar többé többet csak lenni. Csak megmaradni önmagának.

Ez a blog nem neked szól. Nem is nekem. Van. Mint egy mancsnyom a porban. Talán, holnap eltűnik, de ma… ma még ott van.

A Róka

…akinek már nem kell menekülni, de vadászni sincs kedve. Csak mereng. A Semmin.

Álmodj szépeket!