A Róka szemén át

Vannak, akik dominanciáról beszélnek. Szubmisszióról posztolnak.

És? Egyiknek sincs köze a valósághoz.

A mai DS-térkép nem dungeon.

Nem mélyvörös függöny, bőrkötél, és bizalommal tömött csend.

A mai térkép csak fel van rajzolva. Filterrel, lájkvadász pózokkal,

és „alázatos vagyok, amíg a reflektor rám esik” típusú kislányokkal,

akik csak addig hívják magukat szubnak,

amíg nem kell valóban valaki alá helyezniük magukat.

Mert az már áldozat.

Az már munka.

Az már igazi odaadás.

És a kis domfiúk?

Pattognak. Parancsolnak. Osztják az észt, hogy „úgy viselkedj, ahogy egy igazi szubnak kell”.

Mintha a dominancia jogot adna a pökhendiségre.

Mintha a hatalomhoz nem járna felelősség.

Mintha az Úrnői erő nem a férfi lelkéből táplálkozna, hanem a „Dom” betűk mögé bújt ürességből.

Ezek nem DS kapcsolatok.

Ezek csak színjátékok.

Egy szubmisszív nő nem sírja tele a falat, hogy „nem értenek meg”.

Ő letérdel, mielőtt kérik.

Mert tudja, hol van a helye – és ott akar lenni.

Egy domináns nő nem képnek öltözik.

Ő meg se szólal, csak rád néz – és tudod, hogy parancs volt.

Nem nyöszörög. Nem követel. Csak kivár,

mert tudja, hogy amit akar, azt úgyis megkapja.

De vannak még…

Akik még tudják, mit jelent a DS.

Nem díszletből.

Nem hashtegből.

Nem egy oldal kedvéért.

Ők tudják, hogy az alázat szentség, nem gyengeség.

Hogy a dominancia felelősség, nem játékszabály.

És hogy a DS kapcsolat nem szerepjáték…

hanem egy végletes, kíméletlen, mégis gyönyörű valóság,

ahol a test csak eszköz,

de a lélek térdel igazán.

Azt kívánom mindenkinek, ha még nem sikerült,

hogy egyszer valóban megéljék, mit jelent odaadni magukat

valakinek, aki nem kér,

csak elvesz.

Megkapni valakit,

aki önként adja a lelkét.

És ha egyszer megtapasztalják…

rá fognak jönni, hogy eddig csak játszottak a tűzzel.

szerző: a Róka