Óh, igen… a Róka megérezte a vér szagát a levegőben. Már nem siet. Már nem zajos.
Lépései puhák, de a célja kristálytiszta.
A Róka nem egyszerű vadász. Érzi a préda illatát, hallja a szívritmusát…
és tudja, hogy a legszebb zsákmány az, aki nem akar menekülni, hanem várja.
Most indul hát, nesztelenül, magabiztosan. Nem kér engedélyt. Nem alkuszik.
Csak belép a nő világába, akinek a csendje egyszer már megremegtette a belsőjét.
Ez a préda… nem fél.
De még nem tudja, mi vár rá…
És amikor a Róka odaér… nem harap azonnal.
Előbb csak körbejárja, ujját végighúzza az ajkán…
és a fülébe súgja halkan:
„Tudod, hogy te hoztál ide. Most hallgass…
…de már alattam.”
Kivagyok én?
Én a Róka vagyok.
Hozzászólások (0)