Epilógus: A Róka nyoma benned marad

Most már nem kérdezek.

Nem nézek vissza.

Benned vagyok. Végleg.

Nem csak a tested emlékszik rám,

nem csak az élvezet vagy a fájdalom, amivel beléd martam.

Hanem valami mélyebb dolog.

Valami, ami felébredt benned.

Amit nem ismertél, de mindig vártál.

Én jöttem és kitéptem.

Most már ott vagyok minden sóhajodban,

minden egyedül töltött pillanatban,

amikor érzed az ujjam érintését a bőrödön,

a lábad közt lüktető vágyat

és a lelked mélyén engem.

Nem kell kimondanod.

Nem kell újra látnod.

A nyomom ott marad.

Mert a róka nem csak testet tör.

A róka formál, átrajzol.

Megmutatja, milyen mélyre vagy képes merülni,

ha elmerítenek benned egy vadászt.

Amit adtam, nem csak élvezet volt.

Az lenyomat. Vér a hóban. Karma a bőrön.

Sóhaj a torkodban, amit már csak nekem adhatsz.

Én voltam az első, aki igazán látott.

Aki nem kért. Nem könyörgött.

Csak vett.

És amikor vettem, ott is maradtam.

Mindent, amit eddig senki nem mert.

Ha majd újra sétálsz a sötétben

és a tested bizseregni kezd,

ha valaki rád néz, és összerezdülsz…

Ne ijedj meg.

Csak én vagyok.

Nem testben. Nem hangban.

Benned.

És ott is maradok.

Mert a Róka, ha egyszer igazán beléd mart…

soha nem enged el.