Blog - _FOX_

Törés
Mindenkinek eljön egyszer a bukás. Nem egyszeri csapás — lassú, finom kivonulás, amely észrevétlenül írja át az addigi napokat. Kezdetben apró rés: egy kimaradt szó, egy elfelejtett találkozó, egy döntés, ami nem tér vissza. Aztán a repedés nő; a rutin repedéseiből hideg fény szűrődik be és újragondol minden biztosat. A törlés nem feltétlenül vesztés. Néha olyan, mint amikor egy poros ablakot törölnek le: előbb a látvány homályos, aztán megjelenik a táj — felváltva fájdalom és tisztulás....

Ez lesz az utolsó…
Valami megváltozott… érzem. A hűvös éjszaka, a levegő illata, a szél ereje valami különös érzést hordoz magában. Közeleg… érzem. Az ösztöneim rezzenésre sarkalnak. Nem tudom, mi jön… de azt tudom: engem akar. A merengésem, a gondolatsorom végén ott van Ő — az öreg barátom, a Vihar, aki én vagyok. Minden, ami vagyok, most fellázadt ellenem. Le akar vadászni engem, a Rókát. Hát jöjjön csak… Készen állok. Ez lesz az utolsó... Az utolsó lenyomat. Az...

Fénybe
Ez a kibaszott élet. Minden. Kibaszottul. Utál engem. Vagy talán… én utálok mindent. Nem érdekel, ki vagy. Nem érdekel semmi. Kurvára semmi. Talán ez az egyetlen igazság, ami még maradt — hogy semminek sincs értelme, és senki sem érti igazán. Adsz. Próbálsz. Égsz. Aztán a világ kiköp. Kibaszottul kiköp, mintha soha nem is léteztél volna. Szóval ja… ez a kibaszott élet. Utálom magam. Utálom a kibaszott életem. Utálok… mindet. Sötét van....

Sötétségbe
Lebegés. Egy kibaszott lüktetés. Egy repedés a kibaszott sötétben. Sötét. Semmit sem lehet látni. Semmit sem lehet hallani. Semmit sem lehet érezni. Hol a faszban vagyok? Nincs kibaszott szívverés. Nincs kibaszott levegő. Valami megváltozott. Minden. A fény eltűnt. Csak a kibaszott sötét maradt. Mintha már nem is léteznék. Mi ez az egész? Egy lüktetés belül — mintha valami próbálna áttörni a falakon. Megérint… Az érzés visszatér. A fény…...

Remény
A sötét mindig gyorsabban érkezik, mint a fény. Előbb körbeölel, elnémít, majd azt súgja: ez a vég. De a szem nem hisz neki. A szem keres, mert tudja: a rés soha nem tűnik el. Remény az, amikor nem a törést látod, hanem azt, ahogy a fény átcsorog rajta. Amikor a seb nem szégyen, hanem kapu. Amikor az árnyék nem börtön, hanem csak a fény előjátéka. Ez a szem látja, hogy a holnap soha nem üres. Minden hajnalban ott remeg a bizonyíték: hogy a világ, bármilyen kegyetlen, újra és újra...

Hacsak
Az illúzió kegyes hazugság. Fátyol, amit magunk elé húzunk, mert könnyebb benne élni… Az árnyék, amit ölelünk, megnyugvást ígér, miközben lassan elveszi a látásunkat. De a szem látja: a rés mindig ott lüktet, ahol beszűrődik a fény. Aki elég bátor, meglátja. Hacsak nem állsz meg egy pillanatra, az illúzió mindig magával sodor. Úgy ringat, mintha védené a szívedet, közben lassan felejteni tanít. Hacsak nem nézel oda, azt hiszed, nincs kiút. Hacsak nem mered megérinteni a...

Illúzió
Az illúzió a legszebb hazugság. Az ember beleszeret az árnyékába… és elhiteti magával, hogy valóság. A szem… azonban nem felejt. Látja a remegést a mosoly mögött, a láncot a szabadság alatt, a gyengeséget az erő mögött. Az illúzió ígér… de sosem ad. Csak húz… míg el nem felejted, ki a vadász… és ki a préda. Illúzió az uralom? Illúzió a behódolás? Az igazság? Mindenki hazudik… Illúzió a D/S? Illúzió minden szerep? Hazudunk… miért? Mert ez… illúzió.

Irányítás - a Róka szemén át
Amikor a domináns férfi enged a nő fölényének A dominancia szó hallatán sokan azonnal az erőt képzelik maguk elé, aki irányít, aki határozott, aki mindig kézben tartja a helyzetet. Ez az erő, a kontroll és a vezetés szimbóluma. De mi történik akkor, ha egy domináns férfi szívében felébred a vágy, hogy a nő átvegye az uralmat? Vajon engedheti, hogy a nő leigázza, elcsábítsa és a testét teljesen birtokba vegye? A válasz egyszerű: nemhogy engedheti, de sokszor éppen ettől válik még...

Írás
Néha egy írás nem egyszerűen olvasmány. Hanem tükröt tart. Olyan tükröt, amibe nem lehet közömbösen belenézni, mert nemcsak téged mutat, hanem valamit belőlem is. Egy vallomás, egy történet akkor válik igazán erőssé, amikor nem harsány, nem provokatív. Nem kér engedélyt arra, hogy létezzen, csak egyszerűen ott van. Éppen ettől lesz fontos. Az írás élménye számomra ebben rejlik: hogy képes csendben is kiáltani, szeretetbe szőve megmutatni a hiányt, kettéhasadt világokat, amik nem akarnak...