Közösség-e a BDSM közösség
Mivel több blog is foglalkozik a kérdéssel láthatóan többeket is foglalkoztat ez a kérdés. Egyszer egy előadáson erre hallottam egy szeriem nagyon frappáns felosztást, mely alapján érdemes különbséget tenni a virtuális és a valós közösségek között.
Meg nem mondom hirtelen a valós közösségek pontos definícióját, de pl. baráti társaságok, civil csoportok, egyesületek, stb. tartoznak ide, amelyben az emberek valóban ismerik egymást, vannak közös értékeik, közös szokásaik stb.
A virtuális...
Beleegyezés szintjei a BDSM-ben
A beleegyezés – sajnos – nem egyszerűsíthető le egy sima igen/nem-re.
A BDSM alapja, sőt előfeltétele, hogy az összes résztvevő fél beleegyezésével, konszenzus alapján történjenek a dolgok – e nélkül ugyanis a BDSM nem BDSM, hanem erőszak.
A BDSM-ben (különösen a D/s játékok esetében) persze éppen az az izgató, ha az egyik fél lesz az irányító és a másik fél kiszolgáltatja magát neki – azonban itt nem erről fogok írni. Nyilvánvalóan különbség van a között, amikor egy szeánszon belül átadja...
SmPixie.com - BDSM szexpartnerkereső, társkereső és közösségi portál
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elmúltam 18 éves és a rám vonatkozó törvények szerint jogom van szexuális tartalmú oldalak megtekintéséhez.
Elfogadom, hogy az oldal tartalma erősen szexuális jellegű. Az oldalra való belépéssel kijelentem, hogy a szado-mazoval, a fétissel vagy egyéb szexualitással kapcsolatos képek, írások és egyéb dolgok nem ütköznek elveimbe, nem zaklatnak fel.
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elolvastam a Felhasználási szabályokat és feltételeket. ÁSZF
Amennyiben közvetlenül valamelyik belső oldalt nyitom meg, tudomásul veszem, hogy közvetve elfogadtam a fenti szabályokat.