Blog - Rope_Bondage

Szűrés erre a hónapra: 2025. 06.

Türelem és Kötél II. - Egy Dom csendes győzelme
A következő alkalommal csendesebbek voltunk. Nem a megszokás ült le közénk, hanem valami újfajta bizalom. Az a fajta, ami már nem fél attól, hogy kimondatlan marad valami. Mert tudja, hogy a másik úgyis érzi. Amikor belépett, nem kellett utasítanom. Lassan levette a cipőjét, a kabátját, majd rám nézett, és csak ennyit mondott: – Ma is akarom. Nem kérdezte, mit. Nem határozta meg a kereteket. De a hangja, a pillantása, minden benne volt. Ma is akarja azt a fajta szabadságot, amit csak az...

Türelem és Kötél – Egy Dom vallomása
Nem volt szikra az elején, legalábbis nem úgy, ahogy sokan elképzelik. Amikor rám írt, megköszönve a szimpatikus jelölést, rögtön tudtam, hogy benne van valami. Valami mély. Egyfajta vágy, amit nem mer már kimondani. A képeit láttam, gyönyörű volt. Ő is látta az enyémeket és az arckifejezése alapján tudtam, nem én vagyok a fantáziája. Mégis tovább beszélgettünk. Mégis találkozott velem. Őszinte volt. A határ ott állt kettőnk között, vastag vonallal húzva: „Szex nem lesz. Nem vonzódom...

„A Zárt Szoba IV.” – Hajnal
Sub – 05:14 Amikor felébredtem, először nem tudtam, hol vagyok. A sötét már nem volt fekete, csak mélykék. A szobát valami puha derengés ölelte körül, mintha a hajnal sem akarta volna megzavarni az éjszaka csendjét. Ő ott ült mellettem. Ruhában. A tekintete rajtam. Nem volt se korbács, se kötél a kezében. Csak egy bögre forró tea. – Felébredtél – mondta halkan. Nem kérdés volt, hanem kijelentés. Ahogy mindig. Félrebillentem a fejem, és csak ennyit mondtam: – Igen,...

A Zárt Szoba III.” – A sírás csendje
Sub – 22:04 Nem tudtam, hogy most mit érzek. A bőröm lüktetett, a kötelek tartottak, a csipeszek már nem fájtak – vagy épp már annyira fájtak, hogy a fájdalom átváltott valami mássá. Csak egy dolgot tudtam biztosan: hogy néz engem. Még ha nem is láttam. Éreztem, hogy figyel. Hogy minden apró mozdulatomra reagál, ismer. A kötelek nem feszítettek – most inkább tartottak. Mint egy keret, amiben végre önmagam lehetek. Amikor levette a csipeszeket, lassan, óvatosan, először csak...

„A Zárt Szoba II.” – Feszülés és törés
Dom – 21:23 A teste remegett, de még nem a félelemtől. Inkább... a feszültségtől. A vágytól, amit nem elégítünk ki, csak fokozunk. Ez az egyik legszebb állapot egy subnál: amikor már nem tudja, mit akar jobban – hogy vége legyen, vagy hogy soha ne érjen véget. A csipeszek lassan mozogtak rajta, minden apró rezdülésnél felerősödött az érzés. Nem kellett megrántani. A fájdalom akkor a legerősebb, amikor nem várja. Letérdeltem mögé. A hátát néztem. A lapockák finoman mozdultak minden...

„A Zárt Szoba” – Egy este két valósága
Dom – 21:04 A szoba csendes volt, gyertyafényben úszott. Amikor kinyitottam az ajtót, csak állt ott, mezítláb. Nem kérdezett. Jól tanult. Előrelépett, és lehajtotta a fejét. A haját ma hátrakötötte, úgy, ahogy kértem. Nem szóltam hozzá. Csak a nyakán néztem a vékony kis eret, ahogy lüktetett. Nem fojtogattam, mégis alig kapott levegőt a várakozástól. Közelebb léptem és csak annyit mondtam: – Hagyj magadból valamit a padlón. És ő engedelmeskedett. Lassan. Szinte ünnepélyesen vetkőzött....

Nem vagy egyedül
Szia. Először is: nagyon is rendben van, hogy így érzel. Ami most benned van, az nem hiszti, nem túlreagálás – ez fáradtság, csalódottság, és egy adag jogos düh is. Jogod van hozzá, mert őszinte voltál. Azt mondod, előre figyelmezteted az embereket – és igen, ez az egyik legbecsülendőbb dolog, amit valaki tehet. Tisztán kommunikálni. Mégis, sokan úgy lépnek be a másik életébe, mintha az nem is számítana, mintha majd ők „kivételek” lennének vagy „megváltoztatnak” valamit, amit ők csak egy...

Utána....
Még mindig érzem a kötél nyomát a csuklómon, pedig már órák teltek el. Nem fáj. Sőt... mintha hiányozna. Fekszem az ágyon – egyedül. Ő elment. Nem sietett, de nem is maradt. Tudta, hogy most nem kell több. Csak ez. Csak az, ami volt. Hogy hagyja ülepedni bennem az egészet. A nyakamon még ott az illata. A másik nő… igen, az meglepetés volt. Nem kérdezett, csak érintett. Úgy, ahogy ő akarta. És nekem nem volt beleszólásom. Eleinte meglepett. Megriasztott? Talán egy pillanatra. De amikor...

Felejthetetlen este a Szubom szemszögéből
Napközben meglepett a Domon és csak azt mondta: – Ma ne viselj bugyit. És ne kérdezz semmit. Nem tudtam, mi lesz, de megszoktam már, hogy nála a csend is utasítás. Felvettem a kabátom, és elindultam. A szívem azóta vert gyorsabban, amióta az üzenetét megkaptam. A testem reagált. A combjaim között forróság gyűlt, de nem mertem hozzáérni. Az is tilos volt. Tudta, mikor kell csak egy szót írni, és bennem máris elindult az engedelmesség. A lakásajtó résnyire nyitva. Beléptem. Félhomály,...