LederBP-nek
Ez vicces lesz,
de illendő válaszolnom, mivel mind levélben, mint a szavazataim között megjegyzed, hogy nem reagálok többedik leveledre.
Szóval:
Letiltottál.
Te, engem.
És így hiába válaszolok, ezt szokta kiírni.
Switch
Amikor ovis voltam, anyukámat behívták, mert önkielégítést végeztem az alvásidőben. Pontosan emlékszem, mikre gondoltam. Az egyik, a rövidebben leírható fantáziám a kötelező oltásra menetel után alakult ki. Azt fantáziáltam, hogy én vagyok a doktornő és én döntöm el, ki hány szurit kap, de meg lehetett győzni:-) Sőt, ezeket a párbeszédeket élveztem leginkább, a büntetés elkerülésének, elfogadásának folyamatát.
Azt egészen biztosan nem tartottam sohasem vonzónak, sőt, szexuálisan,...
Megjelent: 2009. 10. 27. 17:30 | Utolsó hozzászólás: Soha | Hozzászólások: 0
Szeánszunk délután
A kapcsolatunk béta verziója remekül működik. Az alfa verzió szükség szerint megsemmisült, domima és dom elintézte a maga módján a határátlépést, azaz szakítottak. Egy időre, persze.
Nah, de a bétában is előjöhet egy-egy régi menüett, meg is történt, újra asztalon volt a téma: ex-boszorka ittmaradt varázslatait a kicsi, de tehetséges boszorkánynövendék akarja-e átvarázsolni, vagy hagyja a csudába…
Kicsi duzzogás élményével indult, zajlott hát az aznap…
Telefonok történtek, ahogy szoktuk,...
SmPixie.com - BDSM szexpartnerkereső, társkereső és közösségi portál
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elmúltam 18 éves és a rám vonatkozó törvények szerint jogom van szexuális tartalmú oldalak megtekintéséhez.
Elfogadom, hogy az oldal tartalma erősen szexuális jellegű. Az oldalra való belépéssel kijelentem, hogy a szado-mazoval, a fétissel vagy egyéb szexualitással kapcsolatos képek, írások és egyéb dolgok nem ütköznek elveimbe, nem zaklatnak fel.
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elolvastam a Felhasználási szabályokat és feltételeket. ÁSZF
Amennyiben közvetlenül valamelyik belső oldalt nyitom meg, tudomásul veszem, hogy közvetve elfogadtam a fenti szabályokat.