kb 3 éve csöppentem a bdsm világába, teljesen tudatlanul, egy barátnőmmel tettük meg az első lépéseket. Sajnos a kapcsolatnak vége lett, de engem véglegesen "megfertőzött" ez a csodálatos világ. Próbáltam nem foglalkozni vele, elfelejteni, de nem lehet, rájöttem, hogy egyzserűen nem tudok másként élni.
Ekkor elkezdtem tudatosan tanulni, tapasztalatot szerezni, de sajnos ez nem egyszerű.
Nem egyszerű az ismerkedés, és ennél sokkal nehezebb megfelelő partnerre találni.
Gondolom ezzel nem mondtan semmi újat.
Az első idősakban abban sem voltam biztos, hogy a pálca melyik oldalán állok, melyik oldlaon vagyok otthon igazán. Próbáltam ezt is azt is, aztán rájöttem, hogy csak szépen, lassan, alaposan lehet megtapasztalni. Azt gondolom magamról, hogy alapvetően dom tipus vagyok, de ahhoz, hogy azt maximálisan meg tudjam élni, maximális felelősséggel műveljem, hogy tudjam, érezzem mekkora erő hatalom kerül a kezembe, ha valak taljasen rám bízza magát ahhoz az kell, hogy maximálisan megéljem a sub-oldalt, mindent megtapasztaljak, mindent megkapjak amit adni akarok.
Nehezn ment, mert sok mű dominával találkoztam, illetve nem találkoztam csak ismerkedtem, aztán sikerült szerencsére egy nagyon profi, tökéletes Úrnővel találkoznom, aki nagyon sokmindenre megtanított, nevelt nagyon nagyon sokat köszönhetek neki.
Már tudom, milyen a jó sub, és azt hiszem jó sub vagyok, teljesen oda tudom adni magam, tehát tudom mit várok el másoktól.
Ezzel a tudással felvértezve keresem a partnerem, de nem könnyű megtalálni. Azt hiszem, hogy a legjobb, ha teljesen magamnak tanítom be a partnerem, és olyanná nevelem, amilyenné én, és amilyenné Ő szeretné!
Keresett partner
Egyedülállók
Domináns Nő, Domináns TV vagy TS, Fetisiszta Nő, Fetisiszta TV vagy TS, Szubmisszív Nő, Szubmisszív TV vagy TS, Bizonytalan Nő, Bizonytalan TV vagy TS, Switch Nő, Switch TV vagy TS
Kor: 30-45 év
Magasság: 150-176 cm
Súly: 49-79 kg
Partnerkeresés célja
Levelezés, ismerkedés / Közös programok, kikapcsolódás / Alkalmi BDSM/szexuális kapcsolat / Tartós, kötetlen BDSM/szexuális kapcsolat
Beszélt nyelvek
Magyar
Érdeklődés a BDSM-ben
Kipróbálnám
24/7, Elektroszex, Kaloda, Kereszt, Korbács
Nem izgat, de csinálhatjuk
Beöntés, Bőr, Borotválás, Büntetések, CBT, Cipő fétish, Cross-dressing, Csiklandozás, Csípés, Csipeszek, Deres, Doktor fétis, Dominancia, Farmer, Fehérneműk, Fejés, Fenekelés, Fenéknyalás, Gumi, Gyertya, Hajhúzás, Harapás, Harisnya, Kés, Lábimádat, Latex, Légzés-kontroll, Mellbimbók, Mellkínzás, Menstruáció, Mocskos beszéd, Nyakörv, Pelenkázás, Szadizmus, Tollak, Tű, Tűsarok, Tűz, Vákuum
Izgat
Alázás, Anális játékok, Anális sex (adni), Anális sex (kapni), Bezárás, Dildók, Erényöv, Fájdalom, Gangbang, Kínai golyó, Kötözés, Láncok, Masszázs, Maszkok, Maszturbáció, Nyílvános szex, Ökölszex, Orális szex (adni), Orális szex (kapni), Piercing, Pisi, Prosztatamasszázs, Segédeszközök, Szembekötés, Szerepjáték, Transzvesztizmus, Vibrátorok
Érdeklődés egyéb területeken
Szabadidő
Főzés, Mozi, Múzeum, Olvasás, Télisportok
Zenék
alternatív
Filmek
Akció, dráma, vígjáték
Könyvek
Gasztronómia, Regény, Történelem