Szia, üdvözöllek az oldalamon!
A nevem Zoli, 25 éves budapesti férfi vagyok. Véleményem szerint egy összetett ember egy pár mondatos bemutatkozásban elég nehezen alkothat valós képet magáról, de egye-fene megpróbálom..
Elég fiatal koromban kezdett el érdekelni a bdsm, így egy-két oldalon még 18 éves korom előtt regisztráltam, azért mert érdekelt és meg akartam élni, ezen az oldalon is voltam 2 évig más névvel, gyakorlatilag mivel páran ”áment” mondtak a fejem felett (fiatalnak tartottak ahhoz, hogy partnert lássanak bennem) így egy időre félretettem ezen vágyaimat, mivel reménytelennek láttam a helyzetem. Ám ez cseppet sem volt/van így..
Eltelt egy pár év, és ezalatt tettem egy kevés tapasztalatra szert mind az alá és fölé rendelt szerepekben. Volt hosszabb kapcsolatom is, mivel ebben nem tudtam megélni minden vágyamat, így nem is lehettem teljesen boldog, kénytelen voltam belátni, hogy nekem több kell a boldogsághoz.
Az utóbbi években 3 olyan hosszabb távú barátságra tettem szert amiben kiemelt helyet kapott a bdsm, idővel mégis a kapcsolataim elkezdtek kihűlni és azt is be kellett látnom, hogy nekem az érzelmek is számítanak. Nem szabad sem a bdsm iránti vágynak felül írnia az érzelmi igényeket, és fordítva sem..
Így minden vágyam, hogy EGY hölgyet találjak akivel mind érzelmi, mind szexuális téren az ideálisak lennénk egymásnak. Ehhez természetesen idő kell, nem rohanok, és nem kapkodok, nincs értelme.
Hogy miért vagyok bizonytalan? Ezen én is gondolkodtam, hogy hova rakjam magam. Azért mert ez a legtágabb fogalom talán, mert vagyok és voltam dom/szub/switch/fetisiszta is, de ezt mind nem jelölhetem be. Kiemelten egyik kategória sem jellemző rám, ám egybevetve az összes igaz. Nem szeretném magam skatulyába zárni és nem szeretnék magam mellé egy skatulyába zárt nőt sem. Élő ember vagyok, a vágyaim változhatnak a partnerem mellett, illetve mindenki mást hoz ki a másikból. Fontosnak tartom, hogy legyen gerince egy embernek, nekem van, mármint nagyon remélem, szeretném ha neked is lenne gerinced, tehát egy őszinte és életerős nőt keresek. Domináns nőt, aki kifinomult és erős, akiben tűz lobog, kívül fagyos és büntet ha kell.
Eddigi kapcsolataimban általában domináns voltam, könnyen ment, a nők szeretik az erős férfiakat, vagy legalább azt a férfit aki annak látszik, de vajon az a férfi tényleg az? Vagy csak egy szerepet játszik el.. Volt, hogy a partneremmel szerepet cseréltünk egy időre, és be kellett látnom, hogy nem is olyan rossz az alárendelt szerep. Gyakorlatilag ha össze kéne hasonlítanom, ami lehetetlen, valahogy úgy fogalmaznám meg, hogy míg az uralkodás az egy módfelett ”luciferisztikus”, erős és izgató érzést ad, az, hogy szinte már birtokolja az ember a másikat, addig az alárendelt szerepben egy amolyan nagyon erős ”lelki bizsergést” éreztem, ahol az úrnőmet tudtam imádni, és odaadóan szeretni, szolgálni. És itt gyorsan ki is emelném, hogy birtoklás. Szerintem egy férfi-nő kapcsolatban a birtoklás az nem feltétlen jó, szeretném azt hinni, hogy élhet egymás mellett két ember úgy, hogy egyenrangú társai egymásnak, szabad emberek akik összekötik az életüket, hol bilincsel, hol kötéllel, hol egy kedves szóval, de semmi esetben sem a tulajdonuk egymásnak.
[Persze itt lehetnek kivételek :-) ]
Pár szó magamról: bár fiatal vagyok az életben sok hideget-meleget tapasztaltam, elég fiatalon egy családi tragédiát sikerült elkönyvelnem, de sok jó dolog is történt velem. Éveken át aktívan vízi sportoltam amit még ma is szeretek, szeretem a természetet, az állatokat, ha időm engedi fényképezek néha, de csak hobbi szinten, és mindeközben ellátom a lassan 17 éves kutyám, akinek semmi komoly baja nincsen. Az utcán két dolog miatt szoktam megfordulni, az egyik egy gyönyörű nő, a másik egy jó autó.. :-) De ennyi még belefér.. Próbálok a felszín mögé belátni, keresem az emberek tekintetét és a valóságot.
A keresett társam körvonalakban (nem szentírás): nő, 18-33 közötti, gerinces, őszinte, igényes magára, tüzes és van szíve, nem számít, hogy mélyen van, vagy már sebezték, de legyen szíve. Évente legalább egy könyvet elolvas, és érdekelje valami, mindegy, hogy mi, csak legyen amiről szeret és tud beszélgetni. Persze a bdsm-en kívül. :-)
Az alábbi dolgokról ha nem is sok, de minimális ismeretei vannak: testmozgás, mert szeretek sportolni, nem gyakran tudok sajnos, de szeretek. Rúzs, parfüm, manikűrkészlet, tűsarkú cipő, napi szappan és víz.
Viccesen hangzik, de leírom biztonság kedvéért. Még egyszer nem szeretnék zátonyra futni. :-)
Ha valaki ír nekem, ígérem amint tudok válaszolok rá. Akinek én írok, attól egy rövid választ, még ha elutasító is, de elvárok! Így korrekt!
Mivel nem hónapokon át tartó levelezőpartnert keresek, így kamuk, egyéb szellemi problémával küzdő emberek társaságát nem keresem, kiszűröm. Ha valakinek segítségre van szüksége, az viszont fordulhat hozzám.
Szeretem a valódi kapcsolatokat, így készülj fel rá, hogy ha szimpatikusak vagyunk egymásnak akkor egy személyes találkozóra foglak invitálni.
Van egy szép medálom, szeretem, a hétköznapokon is viselem, látható helyen, néha többet ér mint egy bdsm párkereső ;)
Ultra fontos: cigi (max. játék alatt), rendszeres alkohol, kábítószer és tudatmódosító szereket használó hölgyet nem keresek.
Mit, vagy kiket keresek: egyedülálló nő (tartós társkapcsolat), egyedülálló nő (tartós baráti-szexuális kapcsolat), nő-nő, férfi-nő párossal (tartós, baráti szexuális kapcsolat) – ebben az esetben szükség szerint van megfelelő hölgypartnerem akivel be tudok szállni a játékba, DE nem ez az elsődleges kapcsolati forma amit keresek.
Egy éjszakás együttlétekben annyira nem hiszek, bár nem rossz egy ilyen, de a minősége nem a legjobb. Tegyük fel, hogy egy férfi-nő amíg kiismeri egymást, hogy kinek mi esik jól, egy simogatás, egy karmolás, hogy hol csókolja a másikat, az idő, hát még egymás határainak megismerése..
Minden egyébről szívesen beszélgetek levélben.
További szép napot!
A hölgyeknek puszi ;)
Keresett partner
Egyedülállók
Domináns Nő, Fetisiszta Nő, Szubmisszív Nő, Bizonytalan Nő, Switch Nő
Kor: 18-50 év
Magasság: 150-200 cm
Súly: 45-70 kg
Kapcsolati adatok
A kapcsolati adatok megtekintéséhez Neked vagy a felhasználónak VIP tagnak kell lennie!
Partnerkeresés célja
Levelezés, ismerkedés / Közös programok, kikapcsolódás / Tartós, kötetlen BDSM/szexuális kapcsolat / Párkapcsolat
Beszélt nyelvek
Angol, Magyar
Érdeklődés a BDSM-ben
Kipróbálnám
Filmezés
Nem izgat, de csinálhatjuk
Doktor fétis, Etetés, Farmer, Hajhúzás, Menstruáció, Pelenkázás, Tű
Izgat
24/7, Alázás, Anális játékok, Anális sex (adni), Anális sex (kapni), Beöntés, Bezárás, Bőr, Borotválás, Büntetések, CBT, Cipő fétish, Cross-dressing, Csiklandozás, Csípés, Csipeszek, Deres, Dildók, Dominancia, Elektroszex, Erényöv, Fájdalom, Fehérneműk, Fejés, Fenekelés, Fenéknyalás, Fényképezés, Fóliázás, Gangbang, Gumi, Gyertya, Harapás, Harisnya, Kaloda, Kereszt, Kínai golyó, Korbács, Kötözés, Lábimádat, Láncok, Latex, Légzés-kontroll, Masszázs, Maszkok, Maszturbáció, Mazochizmus, Mellbimbók, Mellkínzás, Mocskos beszéd, Nyakörv, Nyílvános szex, Ökölszex, Orális szex (adni), Orális szex (kapni), Pisi, Pofonok, Prosztatamasszázs, Segédeszközök, Szadizmus, Szembekötés, Szerepjáték, Tollak, Tűsarok, Tűz, Vákuum, Vibrátorok
Érdeklődés egyéb területeken
Szabadidő
Állatok, Autóverseny, Barkácsolás, Beszélgetés, Biliárd, Bowling, Étterem, Fittness, Főzés, Horgászat, Internet, Mozi, Múzeum, Olvasás, Pingpong, Számítógép, Színház, Takarítás, TV, Uszoda, Vitorlázás
Zenék
country, elektronikus, goth, heavy metal, jazz, klasszikus, latin, musical, pop, rap, rock
Filmek
Akció, családi, fantasy, háborús, játék-show, kaland, krimi, mese, musical, romantikus, sci-fi, sorozatok, szex/pornó, talk-show, thriller, történelmi, vígjáték, western
Könyvek
Egészség, Erotikus, Gasztronómia, Gazdaság/üzlet, Művészetek, Regény, Történelem, Tudományos, Utazás, Vallás