Ápolt, passzív,normális, nem feltűnően viselkedő, diszkrét, meleg mazo bpi férfi vagyok. 37/171/75. Szbarna rövid haj és kék szem. Sportos test enyhén szőrös, intimnél borotvált. Engedelmes, és odaadó.
Uramat keresem aki benevelne,kénye kedve szerint használna, és olyanná alakítana amilyennek szeretné, hogy váljak.
Teljesen kezdő vagyok, tehát fontos a fokozatosság számomra.
Köszönöm.
Nagyon sokat fantáziálgatok, de igazából a megvalósításig még nem jutottam el. Volt pár Úr akivel leveleztem itt, de a személyes találkozásig nem jutottunk el, amiért ezúton is elnézést kérek.
Nagyon tetszene, ha kezdetben minden úgy indulna, mint egy "normális" kapcsolat ahol eleinte minden "szép és jó" amíg a bizalom kialakulna kettőnk között:))) Randik, közös programok, ismerkedés, kirándulások, stb. Aztán lassan fokozatosan megváltozna minden. Amint elmúlna a "beetetés időszaka" bekeményítene Uram. Pár pofon, irányítás, alázás, köpés, verés, pisiitatás, mocskos szavak használata, erőszak többször is, kikötés, csicskáztatás stb.
Együttéléses kapcsolatot szeretnék, ahol érzem, hogy Uram viseli a nadrágot mindenben, hiszen ott érezném igazán, hogy Uramhoz tartozom testileg lelkileg illetve Uram jobban tudna kontrollálni mindenben.
Fényképnek örülnék, és egyben köszönöm.
Tisztelettel és alázattal,
egy szolgajelölt:)
Keresett partner
Egyedülállók
Domináns Férfi
Párok
Domináns Férfi - Domináns Férfi
Kor: 25-50 év
Magasság: 175-195 cm
Súly: 85-120 kg
Kapcsolati adatok
A kapcsolati adatok megtekintéséhez Neked vagy a felhasználónak VIP tagnak kell lennie!
Partnerkeresés célja
Alkalmi BDSM/szexuális kapcsolat / Tartós, kötetlen BDSM/szexuális kapcsolat / Párkapcsolat
Beszélt nyelvek
Magyar, Német, Svéd
Érdeklődés a BDSM-ben
Izgat
24/7, Alázás, Anális sex (kapni), Beöntés, Bezárás, Büntetések, Erényöv, Etetés, Farmer, Fehérneműk, Fenekelés, Fenéknyalás, Gangbang, Kaloda, Korbács, Kötözés, Lábimádat, Maszkok, Mazochizmus, Mocskos beszéd, Nyakörv, Nyílvános szex, Orális szex (kapni), Pelenkázás, Pisi, Pofonok, Szadizmus, Szembekötés, Szerepjáték
Érdeklődés egyéb területeken
Szabadidő
Állatok, Autóverseny, Beszélgetés, Biliárd, Bowling, Étterem, Főzés, Internet, Mozi, Múzeum, Olvasás, Számítógép, Takarítás, TV, Uszoda
Zenék
Acid, country, folk, funky, goa, heavy metal, hip-hop, jazz, klasszikus, punk, reggae
Filmek
fantasy, talk-show
Könyvek
Egészség, Erotikus, Utazás