Valaha nem is oly régen valaki azt kérte irjak egy bemutatkozást. Ebből vettem elő most ide részleteket

Már akkor is sokat gondolkodtam milyennek is kell egy ilyennek lennie, mennyire kell és szabad kinyílni.
Egy jó baráttal beszélgettem, elemezgettem a kérdést, aki azt mondta „vedd elő a ribanc éned és csomagold celofánba”.:)

Egészen kicsi gyermekkoromban lánynak születtem, s mint mindenki kamaszodva serdültem nővé. De mennyire más fantáziákkal, mint a korombeli lányok. Valahol azt olvastam: az igazi nő, szép, bájos, egyéni, kedves, okos, intelligens. Csakhogy én nem vagyok szép. Kedves odaadó, igen, s talán még kisugárzásom is van, de ez kevesebb, mint ami a listában van. Pedig hiszem, hogy igazi nőnek neveltek a szüleim. Csakhogy akkor miért is lehetne szükségem nevelőre? Nem tanultam volna meg mindent?

Talán tényleg nem, mert akaratos, konok, önfejű, céltudatos nő vagyok a mindennapokban. A munkám, a családom, a környezetem ezt látja és ezt várta/várja el. De én nem ezt akarom! Én igazából nem ilyen vagyok! Egy nő aki erejében gyenge, konokságában engedelmes, céltudatosságában szolgalelkű, önfejűségében odaadó.

Mindig is nevelőmet, birtoklómat kerestem. Bár hosszú-hosszú évekre beálltam a sorba. Megfelelni a társadalmi konvencióknak. Ez a világ nem a gyengékről szól. Aztán megismerhettem milyen, amikor viselkedésre oktatnak. Amikor megtanulhatom, mit vehetek fel, mikor, s mit mondhatok, hogyan moccanhatok. Nem volt elég. Többet és többet akartam. Olvastam, válogattam, tobzódtam. Mi az, ami tetszik, mi az, amit akarok, mi az, amiről még nem tudok dönteni, s mi az, amit eleve elvetek.

Voltak hamvában holt kísérletek, voltak humoros helyzetek. Volt szerelem, volt csendes viszony. De mindig mindenhol én maradtam én. A kategóriák, a listák a vágyak változtak, átcsoportosultak. Megtanultam nem mindegy ki fogja a póráz végét.

szóval, milyen legyen?

csibész,
nyílt, őszinte
értelmes,
kreatív,
bohóc,
kicsit gyerek, (akinek a szeme sem áll jól )
játékos,
szenvedélyes

Sulc Mária:
Egy hirdetés margójára

A szívek roncstelepén
böngészik az ember,
hogy társat találhat
bizakodni sem mer.

Mért ad a Sorsnak
mégiscsak egy esélyt?
Kérdezd meg a hosszú éjek
hűvös leheletét.

Választ susognak ők
az örök miértre,
biztatnak: az utat
cseréld fel a szépre.

Hisz mi másnak kacat,
lehet, neked érték.
Ahány ember annyiféle,
s annyifajta mérték.

Mit az egyik nem becsül,
másnak lehet fontos...
Van kinek a jólfésült,
másnak a bozontos...

Értek lehet az, ha
csöndes vagy és komoly,
míg más kizárólag
a bohém után lohol.

A szívek roncstelepén
kincset is találhatsz...
Szívedben a lágy szellők majd
újra muzsikálnak.