A BDSM iránti érdeklődésem, a szadó-mazó dolgok iránti vágyam saját magamban történő felfedezése hosszú évekre vezethető vissza. Maximalista beállítottságom miatt sok mindent olvastam, nézegettem stb. e világgal kapcsolatban.
Azt, hogy mire vágyom nem mindig tudom pontosan megfogalmazni, hiszen annak ellenére, hogy régóta érdekel a BDSM gyakorlati téren kevés tapasztalatot sikerült szereznem. Kevés olyan alkalom volt, amikor meg tudtam élni a szexualitás ezen formájának gyönyöreit, szépségeit.
Így inkább azt tudom megfogalmazni, hogy mik azok a dolgok amikre egyáltalán nem vágyom, amik taszítanak.
Szívesen beszélgetek, ismerkedek bárkivel nyitott, önmagát felvállaló személynek tartom magam.Igyekeztem minél több emberrel megismerkedni, beszélgetni, bár sajnos ezek a beszélgetések nem mindig sikeresek, néha nagyon egyoldalúvá, egysíkúvá tudnak válni, kiéleződnek egy bizonyos cél irányába. Örülök azonban annak, hogy néhány nagyon értékes személlyel is összehozott a sors.
Előre is köszönöm minden kedves érdeklődőnek akik nyitnak felém, igyekszem meghálálni kedvességüket. Bár hozzá kell tegyem nem tudok sajnos mindennap jelen lenni, de amint lehetőségem nyílik rá válaszolok a levelekre.
Még pár nappal ezelőtt is úgy gondoltam megtaláltam azt a személyt, akit keresek, vágyaim tárgyát, akit szerethetek, tisztelhetek, szolgálhatok... most nagyon bizonytalan vagyok ezzel kapcsolatban.
Igyekszem folyamatosan napi szinten tartani, kiegészíteni adatlapomat, de szívesen válaszolok minden felém irányuló kérdésre is.
Határozott, magabiztos...
Keménykezű, aki képes irányítani, képes betörni...
Akire felnézhetek, akit csodálhatok...
Aki képes tanítani, irányítani a felfedezés útján...
Aki előtt ha meglátom megremeg a térdem, elcsuklik a hangom, végigfut hátamon a várakozással teli remegés....
Aki előtt térdre borulok, akivel szemben a nap 24 órájában sub lehetek...
Aki mellett 1000 százalékban nő is lehetek..
Akit el tudok fogadni domomként...
Ugyanakkor ami a legfontosabb, aki számára én testesítem meg a SUBot, vágyai tárgyát....
Aki felvállalja nevelésem, kezébe veszi irányításom, életem..
Aki határozott, tudatos, törtető nőből aláznivaló szukává, sub ribanccá, egy igazi döggé képes változtatni.
Partnerkeresés célja
Alkalmi BDSM/szexuális kapcsolat
Beszélt nyelvek
Angol, Magyar, Olasz
Érdeklődés a BDSM-ben
Izgat
24/7, Alázás, Anális játékok, Anális sex (kapni), Beöntés, Bezárás, Bőr, Borotválás, Büntetések, Cross-dressing, Csípés, Csipeszek, Deres, Dildók, Doktor fétis, Dominancia, Elektroszex, Erényöv, Fájdalom, Fehérneműk, Fenekelés, Fenéknyalás, Fóliázás, Gangbang, Gyertya, Hajhúzás, Kaloda, Kereszt, Kínai golyó, Korbács, Kötözés, Lábimádat, Láncok, Légzés-kontroll, Maszturbáció, Mazochizmus, Mellkínzás, Mocskos beszéd, Nyakörv, Nyílvános szex, Ökölszex, Orális szex (kapni), Pofonok, Segédeszközök, Szadizmus, Szembekötés, Szerepjáték, Tű, Tűz, Vákuum, Vibrátorok
Érdeklődés egyéb területeken
Szabadidő
Állatok, Beszélgetés, Főzés, Internet, Játék, Koncertek, Mozi, Olvasás, Színház, Tánc, Zenélés
Zenék
blues, country, folk, gangsta rap, goa, heavy metal, hip-hop, house, klasszikus, punk, rap, reggae
"Kérlek...
Kérlek, birtokolj.
Tégy magadévá,
ne csak az ágyban,
hanem minden percben
a Te tulajdonod legyek.
Minden porcikám,
a testem minden ize
legyen a Tiéd.
Minden gondolatom,
minden pillanatom
csak a Tiéd legyen.
Legyek az a sün,
ki tüskés, szúr,
de tüskéi ölelésed által
válnak bársony-puhává,
és kérges szive
olvadt viasszá.
Ölelj magadhoz.
Emelj magadhoz.
Csak Veled élek, Tiéd vagyok,
Benned létezem.
Drága Életem...
Egyetlen vagy nekem.
Csak Neked létezem." (varnyu)