SmPixie.com - BDSM szexpartnerkereső, társkereső és közösségi portál
- Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elmúltam 18 éves és a rám vonatkozó törvények szerint jogom van szexuális tartalmú oldalak megtekintéséhez.
- Elfogadom, hogy az oldal tartalma erősen szexuális jellegű. Az oldalra való belépéssel kijelentem, hogy a szado-mazoval, a fétissel vagy egyéb szexualitással kapcsolatos képek, írások és egyéb dolgok nem ütköznek elveimbe, nem zaklatnak fel.
- Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elolvastam a Felhasználási szabályokat és feltételeket. Felhasználási szabályok és feltételek
- Amennyiben közvetlenül valamelyik belső oldalt nyitom meg, tudomásul veszem, hogy közvetve elfogadtam a fenti szabályokat.
Aki nem fényévnyi távolságra lakik tőlem.
De már qrva régen várom.......
Szóljon má' neki valaki, hogy itt várják!!!
:-)))
:)
Senkire.
Miért? T
Te vársz valakire? :-)
http://www.amazon.com/gp/product/0061359807/ref=cm_cr_asin_lnk
(a vonat nem vááár...a sorompó áááll...)
:D
Legfeljebb legyantázom.....
Pacsi mindenkinek. :D
- local antihero -
Puszi!
én is hívásra várok, de mintha mindig azt tenném, már kicsit uncsi...
- Kimegyek a Keletibe.
- Hova utazol?
- Nem utazom.
- Akkor ki érkezik?
- Senkim sem érkezik.
- Minek mész te akkor a Keletibe?
- Csak úgy. Nézem az embereket ahogy megérkeznek és elindulnak.
...
Örülök, hogy végűl minden happy lett.:)
Pár éve még büszke voltam, gőgös, dacos. Nehogy már én engedjek... Nehogy már ő mondja meg... Nehogy már azt csináljuk, úgy csináljuk... Majd ÉN, megmondom. Majd ÉN tudom... Aztán vége lett. Akkor indult pályafutásom itt a Pixin, függetlenként, tele reménnyel, vággyal.
Aztán jött Ő.
A föld felett repkedtem, boldog voltam, megtaláltam.
Hirtelen azt vettem észre, már nem volt már fontos, hogy én, csak, hogy Ő. Igazából attól lettem volna boldog, ha boldognak láttam volna Őt. De sajnos nem én voltam az, aki ezt meg tudta adni neki. Nem tudtam elengedni, hiába küldött. Fizikailag igen, de lelkileg egy percig sem. Kitartó voltam, küzdöttem, szenvedtem, kutyául szenvedtem, de vártam, kitartóan vártam. Mindent elfogadtam (volna), mindent eltűrtem. A barátaim már-már azon gondolkodtak, "elme gyógy és intézetbe" záratnak. Mert szerintük épp eszű ember nem vár hetekig valakire, aki azt mondta vége. De tudtam nem szabad feladni, küzdeni kell. És igazam volt. Telt múlt az idő. És ma már boldog vagyok, mert boldognak látom Őt. Mert végül mégis én lettem az, aki meg tudta adni, amit keres, még ha egy kis szünet után is. Ezek után csak azt tudom mondani, mindenkinek, aki türelmetlen, megértem, mert én is voltam az, hogy kitartás.
Mert meggyőzhetetlenül (igen egy picit makacs maradtam) az a véleményem, hogy annak, hogy a kapcsolatok nem alakulnak ki, vagy zátonyra futnak, a kompromisszumkészség hiányán kívűl, a másik oka a kitartás hiánya.
Nem várok, aktívan keresek! Egy olyan nőt aki dominánsabb nálam. De így se találok. Leírnám a tapasztalatom ha nem bánjátok.
Szinte minden korombeli dominának írok, főleg az újaknak, igyekszem a lehető legnormálisabban bemutatkozni levélbe, ahogy tőlem telik.
Az egyik tipus, nem válaszol.
A másik, válaszol kedves, egy-két levél, most nem ér rá de megigéri majd később ír. Egy-két nap, hét, semmi, vagy eltünik. Nem partnert, levelező társat nem találni.
Lassan alig van miért ide járnom.
Hajlamossok vagyunk azt gondolni az ember hibája ha nem sikerül valami, hogy mindenki talál ha akar, ha jól csinálja. Csak az ember bűnne miatt van az, ami rossz, aztán hisztizik. Szerintem ez inkább egy képzet amit bele szövünk mindenbe, a bibliába is (Ádám-Éva, bűnbeesés).
Az igazság egyszerű matematika ha 3szor annyi szub férfi van mint domina, akkor csak az egyharmaduk talál párt.Pont.
Több szubbal is beszéltem, aki azt mondta nem talál senkit.
És hogy ki aza 1/3-ad? Szerintem sokkal inkább szerencse dolga kiesik bele, mint valami rátermetség.
Persze azoknak akik kedvükre válogathatnak talán sérti a fülét az ilyen hiszti...de én nem tudom elfogadni annak az itéletét aki sose járt az én cipőmbe.
Beszéltem öregekkel, kikényszeritett házaságok, kinek kihez kell menni stb, boldogtalanság egy életen át, mert úgye a társadalmi szokás + gyerekek...
Mind a kettőre szükség van amit csiszolodásnak nevezzel talán inkább fejlődési folyamat, meg a másik tökéletlenségének elfogadására is. A kettő talán ugyan az.
a másik a "mert megérdemled" tegyen meg mindent értem én pedig semmit és ha nem tetszik fel is út le is út...
régen az emberek összeházasodtak és összecsiszolódtak, ma senki sem akar csiszolódni, fogadd el olyannak amilyen, pedig alakúlni kell a társunkhoz csak úgy működőképes a dolog ezt mindenki megtudhatja aki szán időt az öregekkel való beszélgetésre, ők megosztanák a tapasztalatot, de a fiataloknak nem kell...
A régi embereknek volt tartása, mert megtartotta őket a tradíció és a kúltúra, ellenben nekünk nemhogy valódi tradícióink, de rendes ünnepeink és kötődéseink sincsennek már.
Arra akit megértek, akit elfogadok, akit szeretek és akit ÉN sem akarok megváltoztatni, akit szerethetek egy életen át, és akinek karjai között megszűnik a világ!
(R. után szabadon.)
Mikor a hold sugaránál kézen fogva sétálunk, mikor végre nem kell többé harcolni, nem kell felvenni a kesztyűt, nem kell többé tűrni mások rosszindulatát, mikor nem fáj semmi, csak a békesség tölt el.
Akkor, megnyugodhatok. Addig mindig harcban állok, s ha kell mindennel szembeszállok.
És hogy kire várok? Az Úrnőmre, akit imádhatok teljes oda adással!:)
Aki abban az élethelyzetben, ahol létezem, akar s tud barátként mellettem állni! Amúgy meg, pont úgy és olyannak kedvel, szeret, amilyen vagyok. Éppen most, vagy x napja, vagy y nap múlva. És a tükre tiszta, mert engem csakis az vihet előbbre, mint ahogy én magam is tabula rasa-t ajánlhatok fel..."tükörként". Mert a valódi odaadottság nálam itt kezdődik.
A szívek útján
Tudom, más is.