Félix és Gábor első hétvégéje a vidéki házban (7)

Gábor már javában aludt a fáradtságról, mikor a pincéből feljövet, kimentem a teraszra és élveztem a napsütést, a kellemes semmittevést, a lustálkodást, de közben oda-oda néztem a TV-re, ami mutatta Gábort, ahogy édesdeden összegömbölyödve a szőnyegpadlón aludt. Néha meg-megrándult, ha meg akart fordulni, vagy elmozdította lábát, amit a bokájára tett bőr bilincs és a falhoz láncolás megakadályozott. Szinte ájultan aludt, de közben azért álmodhatott is valamit, mert időnként mosoly is átsuhant az arcán, majd hirtelen a szája széle megvonaglott, a szempillái gyorsan rebegtek és fel is sóhajtott. Ilyenkor valami kellemetlen álom-kép vonult át az agyán. Csak reméltem, hogy nem az itteni emlékek jutottak eszébe.
Jó három órát aludt egyhuzamban, egyenletes szuszogással, mikor az egyik testhelyzet változáskor a lánc és bilincs jobban belevághatott a bokájába, és ez kizökkentette mély álmából, s hirtelen felébredt.
Zavartan nézett körbe, pislogott is egy sort, majd elképedés lett úrrá rajta, s látszott nem fogja fel hirtelen mi is történt vele, hogy került ide, ilyen helyzetbe. Lassanként azonban, ahogyan körül jártatta a szemét a helyiségen, kezdtek visszajönni az emlékei, no meg a megfáradt izmai is jelezték, hogy mi is történt. Tenyerébe temetve arcát felsóhajtott és annyit nyögött félhangosan: - Uram, Isten! Teljesen megbolondultam, mikor ezt vállaltam, hiszen nem is tudtam, igazából mit is vállalok. Nem erre számítottam, hogy fogom kibírni?
Lassan felemelte a takarót magáról, alánézve konstatálta, hogy anyaszült mezítelenül fekszik a szőnyegpadlóra terített szivacson, míg cipője, nadrágja és pólója mellette a padlón, szerteszét szórva hevernek. Majd kissé elfintorodott a szagtól, vagy illattól, amit érzett.
Ekkor időszerűnek véltem, hogy meglátogassam, mivel láttam az első mély, kába alvásából úgyis felébredt, s ideje ebédelnünk is. Lementen hozzá a pincébe, vittem magammal vizet, fejét feltámasztva megitattam, majd megszólítottam:
- Most már tudod hol vagy? És azt is miért vagy itt? – kérdeztem.
- Igen - válaszolta.
- Akkor ideje felkelned! Jó lenne, ha ott a pincei mosdóban elvégeznéd dolgaidat, majd letussolnál, mert még sok dolog vár Reánk ma. – mondtam nevetve, miközben a lábáról eloldottam a bőr bilincset és a kezeire feltettem egy másikat. Lassan elporoszkált, szinte gondolkodva a mosdóba, majd mikor visszajött megkérdezte:
- Elégedett vagy a futás-teljesítményemmel? Erre számítottál?
- Igen – feleltem.
- De Te nem felejtettél el valamit? – kérdeztem Tőle.
- Bocsánat, Uram! Engedélyed nélkül intéztem kérdést Hozzád. – mondta szinte azonnal.
- Így van s ezért büntetés jár, amit meg is fogsz kapni még ma. – mondtam - de most előbb ebédelünk, mert megéheztem.
Felmentünk a földszinti nappaliba, ahol ráparancsoltam, hogy míg én a TV-t nézem, addig a hűtőből vegye elő a tegnap esti vacsora maradékát, a mikróban melegítse meg, terítsen meg kettőnknek a tegnapi vacsora minta alapján.
Kiment a konyhába és ügyesen nekilátott az ebéd előkészületeihez, látszott nem először csinált ilyent életében. Jó pont a szüleinek, vagy a feleségének gondoltam, mert nem neveltek elkényeztetett kényurat belőle. Otthon is kivette részét a munkából, bár kíváncsi lettem, hogy mindenből-e. Például mosogatni, takarítani, mosni és teregetni is tud-e, szeret-e és legfőképpen vasalni, mert azt én nagyon nem szerettem, bár mindig pedáns voltam dolgaimra, hogy azok frissen vasaltak, élire hajtogatottak legyenek.
A TV-n figyeltem mit tesz. A konyhában körülnézett, majd a szekrény oldaláról lógó kötények közül egyet maga elé kötve, módszeresen nekilátott az előkészületeknek. Nem sok idő múlva beszólt, hogy készen van az ebéd, tálalt is. Kérdezte, hogy bort is készítsen-e oda? Nemleges válaszomon kissé elképedt, de nem sokat gondolkodott indokán.
Mire kiértem a konyhába éppen zavart mozdulattal vette le magáról a kötényt és akasztotta a helyére a konyhaszekrény oldalán.
- Bocsánat. – mondta. - Otthon Édesanyám mindig megkövetelte, hogy a konyhában-kötényben tegyem a dolgomat, mert nem szerette volna, ha valami a ruhámról – megakadt, elmosolyodott és úgy folytatta – hát az itt nem volt rajtam, így a….bőrömről került volna az ételbe, amiből mások is esznek, mint most Te Uram.
- Igen jól tetted, de azért mondottam, hogy mindent mielőtt teszel meg kell kérdezned, ezért ez büntit jelent, de kedvezőbben bírálom majd el, mintha nem tetted volna meg. – válaszoltam. Akkor asztalhoz és ehetünk is.
Gábor megvárta, míg szedek magamnak, majd ő is szedett magának és jóízűen falatoztunk. Közben felugrott hozott vizespoharat és a hűtőből mindkét vízből egy-egy palackkal az asztalra tett és kérdőn reám nézett. Intettem, hogy buborékosak kérek, amiből töltött, majd ő a buborékmentesből ivott. Evés után leszedte az asztalt, majd tétován megállt és reám nézett kérdően.
- Mit nem tudsz? – kérdeztem.
- Nem tudom, hogy van-e mosogatógép, vagy elmosogathatok-e most, ha nincs?
- Azért minden nincs itt, de különben is kíváncsi vagyok mindenre megtanítottak-e? Mosogass el, innen foglak nézni! – válaszoltam.
- Felvehetem a kötényt? – kérdezte, mivel majdnem nyúlt érte.
- Igen, de úgy, hogy hátul ne érjen össze a popódon! – válaszoltam.
Ügyesen felvette a kötényt, még viccesen illegette is magát, forgott egyet reám villantva huncutul a szemét, majd gondosan és ügyesen elmosogatott és a tálcára tette megszáradni az edényeket. Ahogy végzett, reám nézett újra kérdően, miközben a kötényt kikötötte hátul, de még nem vette le magáról.
- Mi a problémád? Talán magadon akarod tartani? – kérdeztem.
- Nem, nem, dehogy, csak nem akartam, hogy azért kapjak büntit, mert nem kérdeztem meg, ha meg megkérdezem, akkor pedig azért, mert engedély nélkül szóltam hozzád Uram. – válaszolta.
Elnevettem magamat, mert olyan aranyos volt, ahogyan ott állt, kissé kacéran, de tétován.
- No, tedd csak a helyére azt a kötényt! És ha már ott vagy a pultnál, használjuk ki a pult biztosította lehetőségeket és megkapod a büntidet is, ott. – mondtam.
Felakasztotta a kötényt és várta az utasítást, milyen pózt vegyen fel. Kissé elgondolkoztam, majd arra utasítottam, hogy adja ide a bőrbilincset, amit feltettem a csuklóira, miközben a keze a teste előtt maradt, majd könyököljön rá a pultra, domborítsa ki a popóját, álljon kis terpeszben, és kissé dőljön is rá a pultra. Kényelmesen szemrevételeztem a popóján a kis pihe szőrszálait, majd a konyhaszekrény fiókjából kivettem egy lyukas fakanalat s azzal módszeresen mindkét cipóját elvertem, miközben magparancsoltam, hogy hangosan számoljon. Becsületére legyen mondva, nem tévesztette el a számolást és még alig nagyobbat szisszent csak, mikor az utolsó ütéseket kissé meg is húztam a popóján. Szép, pipacsszínű lett a popója, amin jól láthatóak lettek a szőke pihe szőrszálai. Letettem a fakanalat, mire ő megmozdult és felemelkedett.
- No, azért még nem végeztünk a büntivel! Maradj csak úgy! – parancsoltam rá.
- Igen, Uram! – jött a válasza és felsóhajtva visszatámaszkodott a pultra.
- Szét a lábaidat, nagyobb terpeszbe! – parancsoltam már.
Kissé megremegett, de nagyobb terpeszbe tette a lábait. Ekkor a nappaliból hoztam vékonyabb, műanyag zsineget és a lábai között előre nyúlva megkötöttem a farkincája tövénél, majd úgy húztam tovább, hogy golyócskái is külön-külön körbe legyenek tekerve.
(folyt. köv.)