Lucien - Szolga Bratislavská župa
     
     
     
30 éves
Szubmisszív
Férfi
VIP

Cikkek idő szerint
2017. 04. (34)
2017. 03. (54)
2017. 02. (28)
2017. 01. (50)
2016. 12. (49)
2016. 11. (46)
2016. 10. (43)
2016. 09. (37)
2016. 08. (44)
2016. 07. (56)
2016. 06. (48)
2016. 05. (55)
2016. 04. (35)
2016. 03. (40)
2016. 02. (69)
2016. 01. (72)
2015. 12. (46)
2015. 11. (43)
2015. 10. (65)
2015. 09. (66)
2015. 08. (70)
2015. 07. (74)
2015. 06. (85)
2015. 05. (102)
2015. 04. (69)
2015. 03. (68)
2015. 02. (74)
2015. 01. (57)
2014. 12. (56)
2014. 11. (56)
2014. 10. (55)
2014. 09. (63)
2014. 08. (64)
2014. 07. (58)
2014. 06. (42)
2014. 05. (64)
2014. 04. (48)
2014. 03. (92)
2014. 02. (59)
2014. 01. (44)
2013. 12. (46)
2013. 11. (53)
2013. 10. (33)
2013. 09. (41)
2013. 08. (48)
2013. 07. (52)
2013. 06. (62)
2013. 05. (60)
2013. 04. (55)
2013. 03. (83)
2013. 02. (62)
2013. 01. (61)
2012. 12. (58)
2012. 11. (45)
2012. 10. (54)
2012. 09. (56)
2012. 08. (61)
2012. 07. (63)
2012. 06. (31)
2012. 05. (30)
2012. 04. (33)
2012. 03. (24)
2012. 02. (20)
2012. 01. (37)
2011. 12. (33)
2011. 11. (33)
2011. 10. (30)
2011. 09. (26)
2011. 08. (25)
2011. 07. (29)
2011. 06. (25)
2011. 05. (21)
2011. 04. (21)
2011. 03. (20)
2011. 02. (19)
2011. 01. (29)
2010. 12. (24)
2010. 11. (21)
2010. 10. (25)
2010. 09. (14)
2010. 08. (26)
2010. 07. (32)
2010. 06. (24)
2010. 05. (23)
2010. 04. (32)
2010. 03. (25)
2010. 02. (33)
2010. 01. (42)
2009. 12. (34)
2009. 11. (26)
2009. 10. (26)
2009. 09. (16)
2009. 08. (26)
2009. 07. (37)
2009. 06. (32)
2009. 05. (31)
2009. 04. (39)
2009. 03. (41)
2009. 02. (23)
2009. 01. (57)
2008. 12. (25)
2008. 11. (23)
2008. 10. (13)
2008. 09. (32)
2008. 08. (41)
2008. 07. (31)
2008. 06. (10)

Jaqen történetek 3.

Jaqen történetek 3.

A hálóterembe mentem, melyen hárman osztoztunk, és óvatosan elhelyezkedtem ágyamon. Rajtam kívül senki sem volt itt, és reméltem, hogy nem is jönnek vissza, amíg ilyen állapotban vagyok. Hamarosan azonban nyílt az ajtó, és egy magas, hosszú fekete hajú alak háta jelent meg. Nicholas könyökével nyitotta ki, mert kezében mosdótálat és puha gyolcsot egyensúlyozott, melyet lerakott az ágyam melletti asztalra.

- Nagyon megbotoztak? – kérdezte részvéttel, majd a takarómat felhajtva fejcsóválva nézte az eredményt.

- Miért? Miért nem hagysz békén? – nyögtem elkínzottan.

- A barátod vagyok – kezdte, de szavába vágtam.

- Nincsenek barátaim! Nincs szükségem a fene nagy részvétedre sem! Ha elvertek hát elvertek, kiheverem, volt ilyen máskor is.

Durvaságom nem riasztotta el. Kicsavarta a gyolcsot és óvatosan fenekemre terítette, hosszú ujjaival eligazgatta széleit, majd ismét betakart.

- Barátra mindenkinek szüksége van – felelte kisvártatva.

- De egy ilyen, mint te… - elfordultam tőle, hogy ne is lássam.

- Azt hiszed, én akartam ilyen lenni? – hangjában annyi fájdalom volt, hogy megbántam iménti durvaságomat.

Visszafordultam hozzá, és engedtem, hogy babrálgassa a hajamat.

- Miért botoztak meg múltkor? – kérdeztem, hogy másra tereljem a szót.

- A szokásos intrikák az ágyasok között, szót sem érdemel – legyintett, majd felhajtotta takarómat, és ujjait vízbe mártva hűs cseppeket pergetett a felforrósodott borogatásra.

- Miért adsz olyan fura vinnyogó hangokat, miközben botoznak? – firtattam.

- Annyira megvisel a botozás, hogy nem tudok csendben maradni – pironkodott. – Akkor éppen nem kívántam a botot.

- Sejtetted, hogy utána meghág?

- Nem először fordul elő – felelte lassan. – Gyűlöli, megveti a herélt ágyasokat, de minden alkalmat megragad, hogy a farkára húzhasson időnként egyet. De sokan vannak így.

- Fájt?

- Azért nekem is megvan a magamhoz való eszem – mosolyodott el kacéran. – Amikor először találkoztunk, és rettegtél a borotvától, akkor éppen faggyús kenőcsöt kerestem, és azzal kentem be a fenéklyukam. Így csúszott annyira, hogy gyorsan belém tudjon hatolni.

- Milyen ravasz vagy – ismerem el.

- Rákényszerített az élet – felelte elkomorodva, majd ő váltott témát.

- Te azonban egészen jól viselted a botot. Férfiként fogadtad, méltósággal nyögdeltél, miközben botoztak.

- A régi gazdám rendszeresen megcsapatott – vallottam be. – ezért nagyjából tudtam, mire számíthatok. Ez a pribék gyakorlottabban botoz, és azért nyögdécseltem, mert amellett hogy fájt, ízlett, amit kaptam. Négy ezüstöt fizettem érte a pribéknek.

- Általában két ezüsttel megelégszenek – mélázott el Nicholas. – De ha jólesett, akkor azt meg kell fizetni.

- Hogy jutott eszedbe ez – böktem a hideg vizes tálra, amelyben már harmadszor vizezte be a borogatásomat.

- Hát… talán mert nekem is jólesne, de a kis Nicholas-ért senki sem tette meg soha – ezzel még egyszer bevizezte a borogatást, és magamra hagyott.

Megérzéseimben nem csalódtam, a régi családi barát, a már akkor is elhízott Sir Newark igényt tartott szolgálataimra. Nem tagadta, hogy felismert, amikor selyem tunikában bekopogtam hozzá másnap este, hogy szolgáljam.

- A családod köszöni jól van, hála az érted kapott pénznek, visszanyerték vagyonukat, sőt meg is duplázták azóta – szuszogta, miközben kibontottam nadrágja elejét. – Gőgös úrfi voltál, pedig akkor is szophattál volna – göcögve nevetett, majd hajamnál fogva rántott rá farkára.

Düh lobbant fel bennem erre a szóra, hiszen emlékeztem, milyen nézéssel kísért ifjúkoromban, és még mindig bennem volt a dölyf, hogy nem szopok. Megérezhette vívódásomat, mert rántott egyet hajamon, mire eszembe jutott, mit fogadtam meg a deresen, és megadóan szopni kezdtem. Mire az asztalra könyököltem, hogy mögém lépve meghághasson, már egyáltalán nem volt ellenemre, hiszen rég várt rá, hogy meghághasson. Dicsértem húskardját, mellyel felnyársalt, és biztosítottam arról, mekkora megtiszteltetés nekem, hogy befogadhatom fenéklyukamba.

Nem sokkal később kezet csókoltam Sir Newark uraságnak, aki megparancsolta, hogy holnap este is jelentkezzem nála, majd ágyába dőlt, hogy hortyogva elaludjon.

Visszatérve a négyszemélyes hálóterembe, már a folyosón hallottam a jellegzetes hangokat, a szobában botoztak valakit. Hasonlóan vinnyogó hangja volt, mint Nicholas-nak, de mégsem ő volt, hanem a magát Charley-ból Charlotte-nak átnevező másik kasztrált ifjú. Ágyán hasalt, miközben egy pribék botozta a fenekét. Leheveredtem ágyamra, és próbáltam nem odafigyelni, ám mégis kíváncsivá tett, hogyan és miért kell a magas, sovány, szőke fürtös Charlotte-nak botot kapnia.

A pribék keményen botozta a vinnyogó ágyast, aki láthatóan igyekezett nyugton maradni, ám teste ellene dolgozott. Mindketten megdolgoztak azért, hogy alaposan meg legyen botozva a feneke. Amikor megkapta az utolsót, ágya mellé dobott selyem tunikája zsebéből csengő aranyat nyomott a pribék kezébe, miközben megköszönte a botozást.

Amikor magunkra maradtunk, a fakó hajú ágyas rám nézett.

- Korán jöttél vissza.

- Korán végeztem.

- Elnézést kérek – pironkodott. – Azt gondoltam, megkapom a botot, mire visszaérsz.

- Nem tesz semmit, amit meg kell kapnod, azt nem kerülheted el.

- Megvárhattad volna az ajtó előtt, hiszen már hallottad – könyökölt fel, hátrarázva világos haját.

- Valóban. Még egy ok, hogy gyűlölj, hiszen láttalak kiszolgáltatott helyzetben

- Nézd, én nem gyűlöllek… de igen, irigy vagyok, amiért téged nem csonkítottak meg.

- Jólesett a bot? – kérdeztem másra terelve a szót.

- Abban a kegyben részesültem, hogy nem kellett az udvari deresen megcsapatnom magam – tapogatta meg fenekét óvatosan.

- Érdekesen vinnyogtál közben.

- Áhhh, édes, te el se tudod képzelni, mennyire megbüntettek. Száz botütés, Charlotte érzékeny fenekére, ahh, igen. Négy részletben kell kiméretnem, és még csak a másodiknál tartok.

A fal felé fordulva aludni próbáltam, de még sokáig hallgattam mormolását, hogy igenis, ő mindent megtesz, de végül mégis botot kap.

Végül elaludtam.

Folyt. köv.

Hozzászólások


Még senki nem szólt hozzá a cikkhez.