Színházi kaland

Langyos nyári du s csörög a telefon. Nem szükséges megnéznem ki az, hisz a csengőhang elárulja nekem, hogy imádott Gazdim hív. Rohanok a szobából ki a konyhába felvenni, hisz ott felejtettem.

-Csókom Drága Gazdi! S csacsognék is, hogy mennyire örülök, milyen meglepetés ilyenkor hallanom, de hangod hideg, nem simogat, nincs benne vidámság, mondhatni rideg.
-Készülj! Este ott vagyok érted. Öltözz szépen, estélyi ruha de tudod jól, nincs bugyi.
-Tudom. Válaszolok hallkan. Még annyit mond pontosan készüljek el, mert nem lesz sok időnk.
Agyam lázasan kutat, mit ronthattam el, mit felejtettem el, amiért ennyire hideg volt. Zavar s picit bosszant a kimértsége. De nem engedhetem most meg magamnak a gondolkodást, hisz nem túl sok időt hagyott nekem.
Gyors fürdés, hajszárítás, leheletnyi smink, szolíd ékszer s az illat, amit csak akkor használok ha találkozunk.
Körömcipő, combfix, melltartó s egy igen furmányos szabású estélyi ruha, ami engedi látni a hátam egy részét, ahol kell elrejt, ahol kell kihangsúlyoz s az igen hosszú hasításnak köszönhetően km hosszú lábaim vannak benne.
Elégedett s gyors pillantás a tükörbe. Jöhet Gazdim, kész vagyok.

Gondolataim nem hagynak nyugodni a hangja miatt, de sokáig nem agyalhatok, csörren a telefon, tudom megérkezett, rohanok nyitni. S igen, ott áll előttem, iszonyat elegáns. Agyon tudnám ölelni, puszilgatni, simogatni. A hangja hideg de a szeme mosolyog. Csak remélem elégedett a látvánnyal, nem mond semmit ezt tekintve.
Bemegyünk a lakásba a nyakába ugrom s puszilom hátha... de a hang hideg.
-Nincs idő erre, itt a bugyi ezt vedd fel. S a zsebből egy pillangóbugyi kerül elő. Lever a víz. Agyamon végigfut a gondolat, hogy ez nem kezdődik túl biztatón. De nincs mit tenni fel kell vennem. Húzódnék a szoba irányába, hogy nyugodtan tudjam felvenni, de megállít.
-Ne menj sehová, itt vedd fel előttem. Közben pedig tágra nyitja az ajtót. A szomszédok beláthatnak. Megsemmisülök egy pillanat alatt. Gondolataim cikáznak, miként bújhatnék ki ebből a helyzetből. Ám hangja visszaránt.
-Nem voltam világos? Vedd itt fel! Nincs mit tennem engedelmeskedem. Csak remélni tudom, hogy egyetlen szomszéd sem készül elmenni az ajtóm előtt. Magamban persze be kell vallanom, nem kicsit izgalmas ami történik. Szemem sarkából lopva ránézek, látni szeretném a tekintetét, hátha elárulja nekem, hogy elégedett-e a látvánnyal. Ám a tekintete ellenem dolgozik, ugyan olyan hideg, mint a hangja. Felveszem a bugyinak csúfolt csúfságot, Istenem mennyire utálom... s remélem gondolataim nem hallatszanak ki a fejemből.
Picit oldalról a szemei sarkából néz, nem ígér jót ha ilyen.


Karonfog s kivezet, bezárja a lakást. Toporgom mellette feszülten, ám nem szól. Karomnál fogva tessékkel maga előtt. Riszálom a fenekem, kényelmetlen a bugyi. Útálom. Nyafogok magamban, s esküt teszek hogy ezt visszakapja, vagy megharapom a farkát mihelyst a számba adja azt.
Ekkor még nem sejtem mi vár rám, ez még csak holmi bemelegítőnek is kevés s kedves gesztus lehetne.
Folyt.köv.