Az éjszaka démona

Csendben csukta be maga után az ajtót és vette le kabátját. Hatalmas és türelmetlen léptekkel sietett végig a folyóson, miközben gombolta ki az ingét. Beért a szobába, az ablakon át beszűrődő halovány éjszakai fény megvilágította az ágyat és a benne csillogó szemekkel rá meredő csodát.
Az éjszaka démona hazatért…

-Szóval csak megvártál?
-Nem tudtam aludni az izgalomtól és a hiányodtól.

A démon szolid és rideg mosollyal reagált. Az ágy felé vette az irányt és oldotta ki a nadrágszíját, szabadult meg utolsó ruhadarabjaitól is. Az ágyban pihenő angyal sem tétlenkedett, felült, majd térdre ereszkedett, alázattal és még több szeretettel várta démonát.

Akár egy vad tornádó, úgy sodorta el a démon az égi teremtményt. Hanyatt lökte, kezeit az ágyhoz szorította, miközben úgy fonódtak össze ujjaik, akár egy kalács. Ajkaik megállíthatatlan erővel vonzották egymást, akár csak egy mágnes esetében, összetapadtak. Az ördögi teremtmény csókja, gránát módjára robbantotta szét a szárnyakkal rendelkező jóságos lény mellkasát.

Valami szétrobbant odabent. Igen, mélyen kapta el mellkasát az izgalom okozta rezgés, egészen a szívéig hatolt. Maga a szíve robbant fel a boldogságtól és az izgalomtól. A bestia azonban nem érte be ennyivel. Hiába éhezett az angyal még több robbanáserejű csókra, csupán őrjítő harapásokat kapott. A gonosz beleharapott finom ajkaiba, melytől a fenséges lény szinte már eszméletlen állapotba került.

-Csókolj meg! Még! Szeretném!

Azonban hiába kérlelte, egy démonra nem lehet érzelmekkel hatni. (Vagy mégis?) Válaszképp összekulcsolta az angyal karjait egyik kezével, majd a rabsággal szövetkezve, egy bilinccsel ölelte körül finom kis kezeit és befogta száját. A feloldozó, életet jelentő szájcsók helyett azonban tovább égette tüzes csókjaival az angyal testét. A sötét lény ostromolta az ártatlan lény mindkét kápolnáját, villás nyelvének csapásaival sújtotta azok hegyes csúcsát. A tiszta lény ekkor már lángolt.

Itt sem pihent a galád Lucifer. Egészen a mennyekig perzselt fel mindent, ahol is villás nyelvével immáron a harangot kongatta. Miután úgy ítélte meg, eleget kínlódott az angyal, úgy döntött, végleg ellátja a baját.

Hatalmas vasvillájával nyársalta fel a szent lényt, aki nem tudott ellenkezni, kénytelen volt beengedni a förtelmes lényt a mennyek kapuján.

Kihasználta a gyalázatos, sokáig időzött mennyországban és mindent ellopott az angyaltól. Lerombolta a dicső lényt, földig rombolta lelkét, belülről égette porig. Ahogyan az ördög villájának utolsó döfésével bevitte a kegyelemdöfést, hatalmas mámor közepette beteljesült. Kielégülten hagyta el mennyországot.

Egy angyalt azonban nem lehet büntetés nélkül meggyalázni. A menyei lény dicsőségének és hova tartozásának jeleként, utolsó erejéből, váratlanul egy fenséges, isteni csókot lehelt a lény ajkára. Ezzel megállíthatatlan láncreakciót keltett a vasvillásban. Elgyengült, mintha csak táncra perdült volna sötét lelke és megmozdult volna valami a mellkasában.

Az angyal szárnyakat ajándékozott neki odaadásával és jóságával. Az éjszaka démona pedig távozott, a szárnyak elreptették, messzire. A megtisztult lelkű férfi pedig lenézett a mámortól átitatott kedvesére, csókkal és szeretettel keltette életre a haldokló angyalt és építette újjá a lelkét. A rabságból is kiszabadította és immáron összeölelkezve, egymás karjaiban nyelte el őket az éjszaka.

Az éjszaka démona már egyáltalán nem volt jelen. Két szerelmes angyal szuszogása volt csak hallható. Az éjszaka démonát legyőzte valami megfoghatatlan érzés. Ő azonban nem adja fel, minden éjszaka eljön és újra próbálkozik…