Egy régi történet (4)

Mikor már ott állt előttem Kálmán mereven, előre álló dárdájával, közelebb intettem magamhoz, kicsit rápaskoltam a kezemmel a merev dárdára és ennyit mondtam:
- Menj fürödni! Dóra Úrnő is akar Tőled még valamit, de ha Ő nem is én, majd megfejlek a végén. – ígértem meg Neki, mire Kálmán csábosan elmosolyodott, s szexisen kivonult a szobából a fürdőbe. Közben halkan – gondolom, hogy ne halljam – csak ennyit mormogott magában.
- Hát, inkább Dóra Úrnő, mint Te .
Úgy tettem, mint aki nem hallotta, de magamban megjegyeztem:
- Megkapod még ezért a magadét, te pejnahajder.
Mikor visszaérkezett, már újra a régi Kálmán volt. Teljesen glanc-ban parádézott előttem. Illette- billegette magát és közben ennyit mondott még:
- Uram. Főztem kávét, mindent odakészítettem egy tálcára a cukorral, tejjel együtt. Csak be kell hozni és felszolgálni. Megkérdezhetem, hogyan tervezed? – kezdte még.
- Nem, nem kérdezheted meg! – dörrentem rá látszólag haragosan. – Majd Dóra Úrnő dönt felőled, s azt teszed, amit parancsol. – tettem hozzá. - Ja, és el ne felejtsem! Te fogod szervírozni a kávét az Úrnőnek és nekem, ha már elkészítetted, de nem így, glancban, hanem…! – néztem végig rajta s nevettem közben.
- Itt fent, vagy ott lent? – kérdezte még meg s lefele mutatott a pincébe.
- Azt gondolom, hogy kávézni itt fenn fogunk. Utána is Ti maradtok fent, s mi megyünk majd le Józsival a pincébe. – fejeztem be a válaszomat.
Kálmán hallgatott, de járhatott az agya erősen, mert végül mégis csak kibökte:
- Ugye Uram, Józsi nem fog meglátni itt. Sem így glancban, sem másképpen? Főleg nem, mikor az Úrnő foglalkozik velem, ugye? – mondta és nézett rám esdeklően.
- De bizony, hogy fog! – volt a gyors válaszom, de nem számítottam Kálmán reakciójára.
Se szó, se beszéd, sarkon fordult és már rohant is ki a szobából, de a lakás ajtaján is az udvarra, majd az ablakon át láttam, hogy elviharzik a ház kapujáig. Ott azonban koppant. Be volt zárva és Neki nem volt kulcsa.
Hagytam egy ideig főni a saját levében ott, a kapunál, de közben hallottam, hogy beszélget valakivel. Aha, megjött Dóra Úrnő, kapcsoltam s én is kimentem utána a kulccsal:
- Látom már megismerkedtetek. – szóltam és néztem Dórára. Az bólintott:
- Azt gondoltam, hogy egy szolga vár, nem egy ilyen fess, úri ember. – mondta nevetve. - S hol a szolga, akit fenyítenem kell? Bár ezt az urat is szívesen kezeim közé kapnám, ha hagyná, de csak a másik után. Az hol van? – sürgetett Dóra s közben kezet nyújtott Kálmánnak, aki illedelmesen bemutatkozott Neki.
- A szolga bent vár. – válaszoltam s mutattam Dórának merre menjen.
Mikor mi beléptünk a szobába, a kezemmel, a hátam mögött visszamutattam Kálmánnak, aki megértette a jelbeszédet. Gyorsan levetkőzött és ugyan a csíkos szatén boxerében, de felszolgálta a kávénkat miközben, már nem mert ránézni Dórára.
Dóra mintha elcsodálkozott volna elsőre, mikor meglátta bejönni Kálmánt, de már át is nézett rajta s csipkelődve megjegyezte a kávé iszogatása mellett úgy, hogy azért hallja:
- Ez a szolga túl közönséges nekem. Nem tetszik. Semennyire sem. S az a csíkos szatén gatyája. Brrr! Azonnal leparancsolnám róla. Különben is, egy szolga ne legyen előttem semmiben! Nem lehetne mégis az előbbi úriembert megkapnom? Ezt hagyjuk. Neked.
- Aha, hát talán lehet(ne), de ehhez Neked is kellene kedves Dóra a hathatós segítséged. – húztam az időt. Dóra rám nézett, de Kálmán is felkapta a fejét.
- Mit kellene tennem? – kérdezte meg Dóra huncut mosollyal.
- Jön még egy szolga hamarosan. A Józsi. Azt ne is nézd meg, mert számodra nem lehet az, mert homó, erősen. De addig, jó lenne, ha Kálmánnal – akit kérésed szerint mindjárt behívok kintről – elvonulnátok mondjuk fel az erkélyre kint levegőzni s csak okkor jönnétek le és be ide, ha már lehet. S akkor azt tehetsz Kálmánnal, amit akarsz, vagy amit megenged tenni. Jó lesz így? – kérdeztem és néztem Dórára, de Kálmánra is.
Mindketten bólintottak s Kálmán már pattant is, kiiszkolt s hamarosan glancban visszaöltözve kopogott és jött be:
- Itt vagyok, bocsánat, kis telefonom volt. – kezdte, de Dóra leintette:
- Nem kell a rizsa. Gyere, menjünk! – szólt és kézen fogva kivitte s fel a lépcsőn a fenti teraszra, mert közben megszólalt a kapucsengő. Megérkezett Józsi is.
Beengedtem s már nem nagyon időztünk fent a lakásban, hanem a szekrényen keresztül ráléptünk a lépcsőre s lementünk a pincébe. Ott mondtam csak el Józsinak, hogy mi történt, vagyis azt, ami rá tartozott. Közben pedig kezelésbe vettem alaposan, hogy megemlegesse a mai napot .
A pár pedig visszatért a szobába s mivel nem láttak minket, csak Kálmán sejtette hol vagyunk, így Dóra kezdte a tárgyra térést:
- Kálmán vagy, ha jól értettem az előbb. Volna akkor kedved kicsit szolgálni nekem?
- Igen, természetesen, Úrnőm! – válaszolta alázatosan Kálmán, de hozzátette: - Kérdezhetek is még, előbb, az előtt?
- Most még igen, de később már nem. – jelentette ki határozottan Dóra. – Siess, ne húzd az időt!
- Csak azt szeretném mondani, hogy még sohasem szolgáltam. Magam is domináns vagyok. Dom, bár nem gyakorlott. Kérlek, ezt vedd figyelembe! – mondta Kálmán kérlelőn. Dóra bólintott és várt még, hátha folytatja. Tette is:
- Tudom, a szolga nem szabhat feltételeket, nem közölheti vágyait, s tabuit, vagy igen? – kérdezte alázattal a hangjában.
- Most még megengedem, hogy elmond. Főleg a tabuidra vagyok kíváncsi.
- Igenis, Úrnő! Még szűz vagyok ott, hátul, de ha meg akarod tenni, kérlek, óvatosan tedd meg. Nem vagyok mazó, ezt is vedd figyelembe és nem szeretnék nyomokat nagyon magamon, mert este teniszpartim lesz, s utána fürödnöm kell a többiekkel, közösen. Látni fognak.
- Had lássanak, legalább lesz miről beszámolnod, vagy mesélned, kivel is töltötted a napodat a munka helyett.  - nevetett Dóra.
- Van még valami? Óhaj-sóhaj? – sürgette Kálmánt.
- Már csak annyi, hogy kérlek, ne köpj le, ne pofozz fel és engedd meg, hogy legyen szabaduló-szóm! – sorolta Kálmán.
- Legyen. Mit szeretnél? – nézett rá Dóra.
- Legyen akkor: szeretlek – kezdte Kálmán mosolyogva, de Dóra felpattant és képen teremtette ezt hallva:
- Pimasz szolga. Mit képzelsz? Mit engedsz meg magadnak? – dúlt s fúlt, s már nyitotta is a szekrényt, ahol az eszközök voltak s elővéve egy bőr korbácsot, végigvágott az öltönyös srácon. Csattant is a korbács, de Dóra hangja is. Már parancsolta:
- Vetkőzz! Vagy nálad a szolga ruhában szolgál?
- Nem Úrnőm, természetesen nem. Azonnal. – válaszolta Kálmán s már kapkodta is le magáról a ruháját.
Dóra nagyon figyelt, de Kálmán már egy kis fehér slipet viselt a pantallója alatt, azt vette le legutoljára. Csábosan és kacéran. Dóra nevetett s megkérdezte:
- Mindig ilyenekben járt, vagy? – cukkolta Kálmánt.
Az komoran nézett vissza rá s csak annyit mondott: - Igen, mindig, mikor szolga vagyok.
(folyt. köv.)