Szilágyi Gyula: A DOM

Az uralkodó ébredése

"Még iskoláskorom előtt kezdődött velem ez az egész. A főváros egyik kertnegyedében laktunk, akkor ez még olyan volt, mint egy falu, a környék gyermekeivel (5-6 évesek lehettünk) összeverődve, különösebb szülői felügyelet nélkül szabadon bandázhattunk a beépítetlen telkek között. Éppen ezügyben kerestem barátaimat a szomszédban, akik valami főbenjáró disznóságot csinálhattak, már a kertben hallottam az anyuka indulatos kiabálását. Az ajtó nyitva volt, én pedig a büntetésvégrehajtás kezdetén léptem a házba. Magdi néni éppen a sivalkodó Lacikát fenekelte egy főzőkanál nyelével, aztán Gyöngyike következett. Menekülni próbált, de a szűk verandán nem volt szemernyi esélye sem. Anyukája néhány lépés után el-kapta, és a térdére fektette. Majd adok én neked elszaladni – lihegte dühösen, azzal felhajtotta a kislány szoknyáját, lehúzta a bugyiját és alaposan elverte. Gyöngyike először sírt, aztán sikoltozott, de az anyuka csak akkor hagyta abba, amikor a kislány feneke már egészen kipirosodott. Álltam az ajtóban és nem tudtam levenni róluk a szemem. Kicsit remegtem, kicsit lihegtem, égett az arcom, azt hiszem sajnáltam, hogy a „dolognak" olyan hamar vége lett. De nem lett vége.
Pár nap múlva Magdi néninek túlóráznia kellett. Délutánra anyám gondjaira bízta gyermekeit, Lacika – és néhány barátom – homokvárat építettek a kertünkben, Gyöngyike pedig áthívott hozzájuk az üres lakásba. Azt fogjuk játszani, hogy te vagy az anyukám, én rossz voltam, és most megbüntetsz. A bugyimat is le kell majd húznod. De úgy csináld, hogy ne fájjon. Csak egy kicsit. Nagyon jó játék volt, Gyöngyike csodálatos partnernek bizonyult, mélyen átélte szerepét. Amikor csak lehetett megismételtük, és utána mindig nehezen aludtam el. Aztán ősszel iskolába mentünk, napközibe jártunk és akkor abbamaradt az egész.
Kamaszkori vágyfantáziáimban persze még sokszor előkerült ez a kép – főszerepben a nővé serdült Gyöngyivel. - később egy évig együtt is jártunk, de azok a furcsa játékkal töltött nyári délutánok valahogy nem kerültek szóba. Soha." (Gomez – 48 éves Dom).

A nagy uralkodóházak történetével foglalkozó kutatók munkáiból tudjuk, hogy a trónörökösként született királyi utód igen szigorú, hosszadalmas – és persze költséges – tanulási folyamatban sajátítja el az uralkodás művészetét. A bdsm párkapcsolatot meghatározó „uralkodó” - a Dom – esetében viszont sokszor a véletlenszerű események válnak szocializációs ágenssé. Annak kicsi a valószínűsége, hogy valaki Domnak születik, bár genetikai kódunkat - ilyen mélységben - még nem sikerült feltörnünk. Tehát minden bizonnyal egy – gyermekkorban belénk égett - pszichés beállítódásról lehet szó. Igazolni látszik e tételt, hogy a bdsm általam megkérdezett gyakorlóinak többsége - még sok év távlatából is - pontosan meg tudta fogalmazni, hogy milyen látvány, melyik gyermek-, ill. kamaszkori film (vagy könyv) ébresztette benne azokat a szokatlanul izgalmas borzongásokat, melyek beteljesülését – évtizedekkel később –, a Dom szerepében sikerült megtalálnia. Érdekes módon nem is annyira a naturálisan szadista jelenetek vésődtek be a serdülőkorban még oly képlékeny agyakba, hanem a majdnem ruhátlanul kiszolgáltatott, összekötözött, végső megalázásra váró női test „drámai” látványa. Ezek a jelenetek ugyanis – éppen befejezetlenségük okán – kiváltképp alkalmasak a továbbgondolásra, mintegy elmélyítve a vizuális élményt. Az ilyen élmények hatását aztán kezelhetővé szelídítik az erkölcsi regulák, a közösségi konform kényszerei. De valahol, tudatunk alján - nem elfojtva csak homálytól fedve – velünk maradnak, s adandó alkalommal (például egy újdonságokra fogékony partner társaságában) előbújnak a köd alól. És akkor nagyon gyorsan átstrukturálódik a szexuáltechnikai repertoár.


Határátlépés - vékony jégen korcsolyázva

"Jelenlegi szexuális irányultságom gyökereire emlékezve, nekem a Tenkes kapitánya című magyar TV-filmsorozat jut eszembe. Valamikor hat- és tízéves korom között láttam, s az egyik képsor nagyon mély nyomokat hagyott bennem. Arról az epizódról van szó, amelyben a Tenkes kapitányának kedvesét – Veronikának hívták –, foglyul ejtik a labancok, s ezt a nagyon szép, törékeny kis parasztleányt a katonák durván lefogják és összekötözik. Hát bennem ez a jelenet ébresztett valamilyen – korábban ismeretlen – bizsergést, amelyet még ma is érzek, ha valamilyen ismétlésben esetleg találkozom a filmmel.
Olyan erősen rögzült bennem ez a jelenet, hogy első házasságom után kialakult kapcsolatomban, már határozottan és többször fantáziáltam arról, hogy barátnőmet kikötözöm, és úgy szeretkezünk. Aztán ezt a vágyfantáziát átültettük a realitások világába. Megkönnyítette a folyamatot, hogy szexualitásunkban mindketten nyitottak voltunk, könnyen és különösebb gátlások nélkül tudtunk erről beszélgetni, s amikor előadtam partneremnek, hogy nekem van egy ilyen elképzelésem, akkor ő bólintott és azt mondta: oké. Szép és intenzív gyönyört okozó aktus volt, kedvesem öröme olyan hosszúra nyúlt, hogy végül mindketten belefáradtunk.
Így a múltba révedve azt gondolom, hogy számomra ez a találkozás jelentette a határátlépést. A nyolcvanas évek közepén vagyunk, az S/M-elemek akkoriban még súlyos perverziónak minősültek. Sokáig én is azt hittem, valamilyen defektem van, kialakult bennem egy konok bűnösségtudat, ezt persze enyhítette az a körülmény, hogy ami történt, az közös megegyezés alapján ment végbe, mégis sokáig küszködtem azzal az érzéssel, hogy amit teszek, az „nem normális dolog”. Pedig akkor még semmilyen eszközt nem használtunk, a hangsúly a kiszolgáltatottság átélésén, ill. a látványán volt.
Következő kísérletem viszont súlyos kudarccal végződött. Ugyanis időközben újra megnősültem, s második feleségemnek is megpendítettem a kikötözés alternatíváját. Hisztérikus és durva elutasítás volt a válasz. Mint később megtudtam, a hölgyet leánykorának és nővé válásának határán komoly szexuális trauma érte, s feltehetőleg ezzel magyarázható a heves reakció. A kudarc kezdeményezőkészségemet blokkolta, bűnösségtudatom megerősödött, elbizonytalanodtam. Házasságunk még egy ideig folytatódott, aztán egy váratlan szerelem következményeként szétesett.
Új kedvesem viszont szexualitásában meglepően fesztelenül viselkedett. Elmesélte, hogy korábbi kapcsolatában partnerét egyszer ágyhoz kötözte, s ebben a helyzetben szeretkeztek. Ez persze elindította a célirányos kommunikációt, beindult a fantáziám. Finoman körberajzoltuk a témát, aztán egyszer - meglepetésként –, én kötöztem meg őt. Vágyaink találkozása nagyszerűen sikerült.
Nem elhanyagolható körülményként kell megemlítenem: egyrészt azt, hogy nálam a bdsm világa messzemenően a szexualitáshoz kötődik. Persze minden ilyen találkozásban jelen van a nemiség, nálam viszont ezek a szeánszok kifejezetten aktuscentrikusan szerveződnek. Másrészt pedig el kell mondanom, hogy egy új kapcsolatban nagyon óvatosan tágítjuk saját határainkat: finom utalásokkal, indirekt célzásokkal történik vágyaink kommunikációja: a bdsm kapcsolatok nem úgy kezdődnek, hogy a hölgy levetkőzik, én pedig előveszem az ágy alól a korbácsot. Ráadásul mindig ott volt a háttérben az a kellemetlen kérdés, hogy ha továbbmegyünk (pálcák, csipeszek, stb.), az még belefér-e a mindkettőnk által vállalható lehetőségek kategóriájába. Elmélyítette ezeket a kétségeket, hogy amikor az első csipeszt tettem a mellbimbójára olyan kétségbeesett tiltakozással válaszolt – mondhatnám sokkos állapotba került -, hogy határozottan megijedtem. Nem volt könnyű túltenni magunkat ezen az epizódon, de sikerült megoldani. Apró lépésekkel jutottunk el odáig, hogy kézzel elfenekeljem, később aztán már a szíjat is használtuk. Hosszú éveket töltöttünk így a tojáshéjon táncolva, az 1990-es évek első felében még nem alakult ki az internetes kapcsolatkeresés, nem voltak speciális honlapok, legfeljebb egy-egy újsághirdetésben találkozhattunk furcsa kívánságokra utaló hirdetésekkel. A Dom-szereppel való azonosulásomnak ez egy kritikus szakasza volt: csak partneremmel beszélgethettünk arról, ami mindkettőnket a legjobban érdekelte, végül már önmagunkat ismételtük, tulajdonképpen ketten voltunk egy lakatlan szigeten.
Következő partneremnek már az első randevúk egyikén felvetettem a bdsm kérdését, s kiderült, hogy őt kifejezetten izgatja, ha megkötözik. A nők vágyfantáziáiban (valahol mélyen elásva) mindig benne van egy gyengéd – de azért szigorú és határozott - megerőszakolás képsora, persze az elkövető legyen jó megjelenésű, értelmes, és természetesen pénzügyileg (is) teljesen tutti partner. Kapcsolatunk hamar kiteljesedett: közösen vásároltuk meg a szeánsz lebonyolításához szükséges eszközöket, valamelyik külföldi kirándulásunkon pedig egy barlangban kötöztem meg, s ott szeretkeztünk, máig is emlékezetes élményt szerezve mindkettőknek. Egyre vadabb dolgokat próbáltunk ki, a különböző eszközöket használva partnerem olykor pontosan közölte velem, hogy mekkora ütéseket kér és hova. A hölgy küzdősportokban képezte magát, az öltözőben a sporttársnők érdeklődve nézték hasán-combján és fenekén az ütésnyomokat, megdöbbenve (és irigykedve) hallgatták szakszerű magyarázatát azok eredetéről.
Ebben a kapcsolatban én kezdeményeztem a szakítást, mert kedvesem egyre határozottabban kérte, hogy a megkötözés után pofozzam meg, de ne csak úgy jelzésképpen, hanem komolyan és keményen. Egy ruhátlanul megkötözött nőt arcul ütni… szóval ez azért már nekem is sok volt. Pedig nem voltam már valami „nyeretlen kétéves” - rendszeresen használtam a pálcát, korbácsot, stb. - de úgy döntöttem, hogy inkább maradok a hagyományos bdsm-nél.
Aztán az évtizedek során szerzett élmények, tapasztalatok, a hasonló érdeklődésű társakkal folytatott internetes és személyes beszélgetések véglegesen elmosták az ifjúkori bűntudatot, teljesen rendben vagyok magammal. Dom vagyok, elfogadom magam, és ennyi az egész." (Frredom - 50 körüli Dom.).

Jeromos mester – a BDSM nagy tekintélyű, komoly tapasztalatokkal rendelkező teoretikusa (és művelője) – szerint:
„A bdsm leggyakrabban szexet jelent, melybe bevonják a dominanciát, illetve az alárendeltséget… A bdsm kiegészíti az általánosan elfogadott szexuális szokásokat Felmerülhet a kérdés: vajon összeegyeztethető-e a BDSM a szerelemmel? A Válasz IGEN! A szerelem a bdsm kapcsolatokban is ugyanolyan, kivéve, hogy az ilyen párkapcsolat még sokkal hevesebb és szenvedélyesebb lehet, mint a bdsm nélküli… A nyitottság és a bizalom, a folyamatos párbeszéd elengedhetetlen minden kapcsolatban, de egy bdsm kapcsolatban folyamatos követelmény. Ha partnered megengedi számodra, hogy uralkodj rajta, az a legteljesebb bizalom jele. Ez a bizalom abból fakad, hogy tökéletesen ismered őt, akárcsak a határokat, ameddig szeretné, hogy elmenj, és ezt tiszteletben is tartod, ismered az olyan szavak valódi értelmét, mint a gyengédség, meghittség és a szenvedély”.

A fentiek alapján számomra úgy tűnik, hogy csak a felsorolt személyiségtulajdonságokat birtokló, megfelelő önismerettel rendelkező, dominanciára hajlamos férfit ismerik el a bdsm szubkultúrájában a hölgypartnerek Domnak. A kora kamaszkori fésületlen vágyak ebben a világában viszonylag egyszerűen szocializálhatók, de egy pálcáját suhogtató „hímivarú véglény” még a legtapasztalatlanabb szubleánykában is inkább viszolygást kelt, mintsem hogy felébresztené a korlátlan önátadás mohó vágyát.


„Mint lámpa, ha lecsavarom” – a teljes alázat és áldozat öröme

"Mocsokpasi a regisztrációs nevem, és választásom nem a véletlen műve. Az egész úgy indult, hogy ifjú koromban a bdsm-témával ismerkedve, egy ideig komolyan küzdöttem szokatlan szexuális vágyaimmal, igyekeztem „megjavulni”, azt akartam, hogy a „jó fiú” győzzön bennem.
Aztán úgy a harmincas éveim elején - amikor sor került arra, hogy a megfelelő honlapon regisztráljak –, eldöntöttem, hogy szexuális irányultságommal együtt is az vagyok, aki vagyok, jó embernek gondolom magam,, semmi baj nincs azzal, amit én szeretek. Nem szégyellem vágyaimat, ha nem is teszem kirakatba. Olyan regisztrációs nevet akartam magamnak, amiről a bdsm világában rám ismernek. Amolyan nomen est omen jellegű döntés volt, igazság szerint a nők emlegettek így, én meg elfogadtam. Van benne valami groteszk túlzás, de lényegét tekintve: egy saját vágyait felvállaló, kicsit önző, de szalonképesen gátlástalan férfit sejtet. Tapasztalataim szerint mindez nem hat riasztóan: férfitársaim barátságosan vállon veregetnek, a nőknek pedig – nevemet hallva -, a hideg futkos a hátukon, kellemesen megborzonganak.
A serdülőkor erotikájából két emlékezetes könyvélményem maradt: az Emanuelle és az O története. Az előbbiben a szexuális késztetéseit korlátlan szabadsággal vállaló nő alakja, az O történetében pedig a férfit minden tekintetben teljes odaadással szolgáló partner személyisége fogott meg. Azóta is keresem a szexuális vágyaikat tevőlegesen vállaló hölgyek társaságát.
Berlinben jártam egyetemre, ott fantasztikus szubkultúrája, és intézményrendszere van a bdsm-nek. A Dark Side nevű klubban - egy téglafalú pincehelyiség, kovácsoltvas díszítőelemekkel, dark stílusú zenei világgal –, egy pillanat alatt otthonosan éreztem magam. E környezetben fogalmazódott meg bennem, hogy először is domináns vagyok, másodszor perverz, végül pedig szadista.
Nézzük először a dominanciát. Engem mindig is érdekelt a számomra vonzó nőknek a „használata”. Ez igen csúnyán hangzik, pedig csak annyit jelent, hogy a bdsm az én gyönyörömről szól. Ebbe persze be lehet kapcsolódni, részesévé lehet válni, de alapvetően itt én vagyok a főszereplő. A D/S (domináns-szubmisszív) helyzetet elemezve: úgy gondolom, hogy számomra e két szerep találkozása jelenti az egész szituáció gerincét. A többi csak amolyan járulékos elem, kiegészítő. Az S/M azaz a szado-mazo elemek is. Én küzdősportokban képeztem magam, ismerem a fájdalmat és most már azt is tudom, hogy milyen izgalmas érzés fájdalmat okozni. Eltartott egy ideig, amíg felismertem, hogy számomra nem ez nyújt igazi gyönyört, hanem partnerem teljes odaadása. Nem az okoz valódi örömöt, ha egy megkötözött nőt elfenekelhetek, hanem az, hogy sub partneremet semmiképpen nem akadályozom szabad mozgásában (értsd: nem kötözöm meg), mégsem áll fel, hanem a fájdalmat vállalva odaadja magát. Nekem.
Olykor egy ilyen szeánszban csodálatos dolgokat tudok megélni: hölgypartnerem hasrafordulva, ruhátlanul fekszik az ágyon: az ingerkonstelláció szinte „meghívja a kezelést”. Először tenyeremmel fenekelem, aztán előveszem a nadrágszíjamat, marhabőrből készült, a célra kiválóan alkalmas. Partnerem egyre hangosabban sír, engem a női sírás mindig szíven üt, de nem hagyom abba. A szíj széles, vörös csíkokat hagy a popsiján. Aztán egyszerre a sírás elcsendesül, átmegy csendes hüppögésbe, üthetek bármekkorát, nem hagy nyomot, sőt a korábbi ütésnyomok is elhalványulnak. Kedvesem úgy foglalta össze a történteket, hogy „persze fájt, nagyon fájt, már-már nem bírtam tovább, aztán hirtelen kikapcsoltam, feloldódtam és szabadon lebegve átléptem egy másik világba. Mintha álomból ébredtem volna, amikor véget ért az egész”. Nos, számomra ezt jelenti a bdsm.
Az ilyen csodákkal magyarázható a” bdsm-örvény” jelensége. Nézd, partnerkapcsolatainkban, házasságban élve számtalanszor megszegjük a hűségre vonatkozó írott és íratlan törvényeket, aztán elfelejtjük a „félrelépést”. Aki viszont a bdsm világában vesz részt egy ilyen kalandban, az nem tud - nem is akar – szabadulni tőle: az élmény örvényként nyeli magába, akár a Dom akár a sub szerepében élte át a történteket. A sub hölgyeknek pedig egy ilyen kapcsolat védettséget, biztonságot is jelent: a bdsm szubkultúrájában egy tisztességes Dom – közös beleegyezéssel - elfenekeli őket, fájdalmat okoz nekik, de képtelen lenne arra, hogy bármiképpen is bántsa őket."
(Mocsokpasi – 43 éves Dom).


(ÉS, LX. évfolyam, 27. szám, 2016. július 8.)

U.i.:
A cikk a szerző, Szilágyi Gyula, valamint az Élet és Irodalom főszerkesztőjének engedélyével jelenik meg az SmPixie-n.