Hó- és csizmafétis - 1. rész

Csodaszép napra ébredek. Kinézek az ablakon, odakint sűrű, nagy pelyhekben hull a hó, már mindent vastagon borít a gyönyörű fehér paplan. Majdnem elélvezek a látványtól. Kinyitom az ablakot, és mélyen magamba szívom a hó illatát. Mikor ilyen szépen havazik és minden hófehér, akkor érzem, hogy igen, ez az igazi. Nem hiába vagyok Hókirálynő.
Felhívom a kedvenc csizmafétises szolgámat, akivel már régóta vártuk ezt az időjárást. Másfél órával később a házam előtt áll a kocsija. Kezet csókol. Elpirul. Szégyellősen körbenéz, majd mikor látja, hogy nincs a közelben senki, letérdel előttem a hóba, mélyen lehajol, egészen a földig, és hosszú, élvezetes csókot nyom, mindkét csizmámra. Beindul, két keze simítja a csizmát, újra csókolgatja a lábam. Pedig ez csak a régi, kopott csizmám. Észre sem veszi, hogy közben egy idősödő hölgy elhalad mellettünk, és megbotránkozva fordítja el a tekintetét rólunk. Elnevetem magam. Szolgám észbe kap, és feltápászkodik a földről. Leporolja magáról a havat, majd besegít a kocsiba. Egy elegáns budai plázába megyünk, és célba vesszük a cipőboltokat. Az egyik üzletben nagyon szép magasszárú bőrcsizmákat találok. Rábököm azokra, amik tetszenek, a szolgám pedig felkapja őket, és készségesen hozza utánam. Ő maga is tesz javaslatokat, melyik csizma illene hozzám. Mindenképp térd fölöttig érő, valódi bőr csizmát szeretnék, leginkább fekete színben. Kiválasztunk néhány ilyet, és leülök egy eldugottabb sarokban levő zsámolyra. Hétköznap délelőtt van, így nem sokan láthatnak minket. A szolgám elém térdel, és lehúzza lábamról a csizmámat. Beleszippant a lábam kellemes illatába, és megint beindul. Simogatni, csókolgatni kezdi, masszírozza a talpam. Kényelmesen ülök, és élvezem a lábimádatot. Néhány perc után kezdek türelmetlen lenni, kíváncsi vagyok, milyenek a csizmák. Ráparancsolok a szolgámra, hogy segítse a lábamra őket. Nyomatékosításképp adok neki két pofont a cipőkanállal. Sorra a lábamra húzza a csizmákat, amelyik jónak tűnik, abban járkálok egy kicsit. Szolgám a földön térdelve csodálja őket. Találok egy magasszárú, bélelt, fekete bőrcsizmát, ami nagyon kényelmes, és nagyon jól mutat a lábamon. A szolgám kifizeti. Nem is vetem le az új csizmát, a régit csomagoltatom el, a szolgám hozza utánam. A pláza egyik oldalában van egy kis csendes park, ott megyünk ki. A hó még mindig nagy pelyhekben hullik, csillogó fehér paplanján még egyetlen lábnyom sincsen. Az én szűz csizmám hagy elsőként nyomot a szűz hóban. A szolgám izgatottan követ a padig, letakarítja a padról a havat, és párnát helyez rá, hogy ne a hidegre üljek. Lekuporodik előttem a hóba, a csizmámról szagolja a friss bőr, és a frissen hullott hó illatkeverékét. Hirtelen összegörnyed, torzul az arca a fájdalomtól, mert izgatott farkincája az erényöv vasába ütközött. Lélegzetvételnyi szünet után lassan a csizmámhoz hajol és megcsókolja. Újabb rövidke szünetet tart. Óvatosan, vágyakozva nyújtja a nyelvét a havas csizmám felé, és nyalni kezdi a talpáról a havat. Nagyon beindul. Gyöngyözni kezd a homloka, ahogy küzd benne az izgalom és az erényöv okozta fájdalom. Vadul nyalja a havat a csizmámról, és meg is eszi, amit lenyalt. Újra meg újra behavazom a csizmám talpát, ő pedig egyre izgatottabban nyalja. Egészen nedves leszek az évezettől, ahogy nézem, hogyan falja a havat a csizmámról.
(FOLYT. KÖV.)