Second Life 4.

Hamarosan sor került második randijukra is. A találkozási pont ugyanaz volt, viszont most a Budai Várba sétáltak fel. Körbejártak, gyönyörködtek a panorámában, a srác készített néhány fotót is, leginkább Csilláról, a kétségtelenül szép háttér nem sokat tudott hozzátenni a lány gyönyörűségéhez. Egyszer csak a fiú így szólt:

- Mesélték, hogy van itt a várban egy elég különleges hely. Volna kedved megkeresni?
- Mindenképp! - lelkesült be a lány, aki imádta a sejtelmes helyeken való "kalandozást".

Rövid keresgélés után ráakadtak a Várlabirintusnak nevezett látványosságra. Egy kapualjból vezetett meredek lépcső lefelé, a fogadóhelyiségbe. Itt jegyet vásárolhattak, utána útjuk a részben mesterséges, részben természetes üregekből és járatokból álló, valóban útvesztő jellegű pincerendszerbe vezetett. Hűvös, nedves, félhomályos volt minden. A világítást szándékosan nem vitték túlzásba, hogy fokozzák a hely titokzatos hangulatát. A létesítmény üzemeltetői a tágabban vett régészet/történelem tematikája köré szőtték a látnivalókat, helyet hagyva a humornak is. Semmi sem volt eredeti, de minden műtárgyról múzeumi komolyságú leírást helyeztek el a falakon. A "múltból" többek között ősemberek által készített barlangrajz, kőből faragott koronás királyfej, Mátyás király borral folyó ivókútja származott. A barlangrajznál rejtett hangszóróból lassú, de ütemes sámándobolás hallatszott, az ivókút termében pedig pörgős reneszánsz zene, ráadásul a falakat élő borostyánnal futtatták fel. Földöntúli hangulata volt az egésznek, főleg miután egy-egy pohárral ittak is a borból, ehhez a fiú céltudatosan hozott magával poharakat. A tárlatnak volt egy másik része, amely mókásan úgy volt kialakítva, mintha saját jelen korunk megkövült emlékeit a jövő embereinek mutatták volna be. Volt többek között kőbe öntött lenyomatként bankautomata, számítógép-billentyűzet, sportcipő-talp, kólásüveg és hasonlók. Mindehhez tartozott egy tudományos leírás a homo consumericusról, a fogyasztói társadalomban élő emberről. Ez is amolyan komoly valóságalappal rendelkező humor volt.

Mindketten el voltak ragadtatva, annyira tetszett nekik ez a nem hétköznapi, rejtélyes hely, hogy bizonyos részeket többször is bejártak. Eközben útjuk elvezetett egy olyan folyosón, amelyből egy koromsötéten ásító üreg nyílt, egyáltalán nem volt megvilágítva, előrenyújtott karjaikkal tapogatózva tudták csak megállapítani, hogy körülbelül szobányi méretű helyről van szó. Egymásnak alig látták halvány körvonalait, kívülről pedig teljesen biztos, hogy senki nem láthatta őket. A fiú elszánta magát, átkarolta Csillát, gyengéden magához húzta, és megcsókolta. A lány először ledermedt a meglepetéstől, de hamar feloldódott, viszonozta mind az ölelést, mind a csókot. Eléggé hosszasan ott ragadtak a sötét üregben...

Ezek után már kézen fogva sétáltak tovább, és amikor Csilla lakhelye előtt elbúcsúztak, ezt ismét hosszú csók kíséretében tették.

...

A srác hamarosan vendéglátásra készült kis otthonában. Megbeszélték ugyanis, hogy Csilla feljön hozzá megnézni a lakást. A fiú ismét emlékeibe mélyedt.

"Annak idején szintén nagyon gyorsan eljött ez a pont. Csilla annak ellenére meg mert látogatni, hogy akkoriban nem csókolóztunk, nem fogtuk meg egymás kezét előtte. És persze utána sem... Sajnos. Szóval feljött hozzám, és utána többször is... Mekkora lehetőségeket szalasztottam el, amikor például az első alkalommal kártyáztunk ahelyett, hogy valami mást csináltunk volna... Röhejes... Mekkora balfasz voltam, istenem... De úgy tűnik, most máshogy lesz!"

Vidáman folytatta az előkészületeket. Közeledett a megbeszélt időpont, így kiment Csilla elé a metróállomásra, hogy kísérhesse, mutathassa az utat, és persze hogy annyival többet is vele lehessen.

Amint megérkeztek, lesegítette a lány kabátját, megkínálta innivalóval, körbemutogatta neki a kis, másfél szobás, de azért hangulatosan berendezett lakást. Eközben ő maga is gyönyörködött, méghozzá Csilla sudár termetében, a szemüvege mögött is játékosan csillogó kék szemeiben, lófarokba fogott szőkésbarna hajában. Végül megkérdezte:

- Kérsz egy kis sütit?
- Mindenképp - jött a határozott válasz.

Erre a srác elővett a hűtőből egy jókora tortát, amin látszott, hogy házilag készült, de ettől persze még jól nézett ki. Vágott két szeletet, tányérra tette őket, egyiket a lány elé helyezte az asztalra. Csilla megkóstolta.

- Hmm, nagyon finom! - dicsérte. - Ki készítette?
- Én magam, a tiszteletedre - mosolygott a fiú. - Ahogy ezt is... - azzal átadott egy üvegkeretbe helyezett színpompás, temperával festett rózsát is. - Virágot a virágnak! Bár Te gyönyörűbb vagy bárminél és bárkinél, amit vagy akit valaha is láttam! - bókolt.

- Ugyan, ez nem is igaz! - szerénykedett a lány. - Viszont hihetetlenül ügyes vagy, hogy ilyen finomat sütöttél, és ilyen szépet festettél! És persze szuperkedves is! Köszönöm szépen!

Miután jóllaktak, leültek egymás mellé a kanapéra, beszélgettek, közben pedig azt vették észre, hogy egyre közelebb és közelebb kerülnek egymáshoz, végül már nem is beszéltek, hanem átölelték egymást, csókolózni kezdtek. Valahogy lekerült róluk az összes ruha is. A srác most látta először meztelenül a lányt, és egyáltalán nem csalódott. Nagyon karcsú, nyúlánk teste volt, elvégre 172 centis magasságához mindössze 49 kilogrammos súly tartozott. A fiúnak nagyon "bejött" ez a magas, vékony alkat. Ahogy Csilla hófehér, bársonyos bőre és pici, tenyérben elférő, tinilányos cicijei is. A lánynak nem kellett megkérdeznie, hogy tetszik-e barátjának, ezt könnyedén megállapíthatta a srác kőkeménnyé merevedett farkából és kéjsóvár pillantásaiból is. Ettől ő is még jobban felizgult, érezte, ahogy egyre inkább bizsereg pici rózsaszín puncija.

Csilla nem volt rest, letérdelt a srác elé, és mélyen szájába vette a szerszámot, érezte, ahogy lüktet torkánál. Fejét előre-hátra mozgatva ingerelte a kéjrudat. Ezt meglehetősen jól csinálta, mivel a fiú egyre intenzívebben lihegett, elvörösödő arccal.

- Lassíts! - nyögte. - Mindjárt végem...
- És az olyan nagy baj? - kérdezte a lány, néhány másodpercig abbahagyva tevékenységét.
- Végül is, nem...

A lány nem is kérette tovább magát, folytatta a szopást, egészen addig, míg barátja teste meg nem feszült, ő pedig sűrű, forró folyadékot nem érzett szétterülni szájában. Lehúzta fejét a faszról, nagyra nyitotta száját, nyelvével játszott a fehér nedűvel, amit a srác borzasztóan izgatónak tartott. Aztán Csilla egyszer csak fogta magát, és mosolyogva lenyelte az egészet.

Most a fiú következett. Megcsókolva barátnőjét a hátára fektette, aztán tetőtől talpig végigsimogatta-végigcsókolgatta bájos arcát, kislányos testét, majd megérkezett a végcélhoz, a hamvas puncihoz. Először óvatosan, aztán egyre határozottabban, intenzívebben csókolgatta, nyaldosta nyelvével, abba sem hagyta, míg Csilla teste is meg nem feszült, és hangosan sikítva el nem élvezett. Többször is.

Ennyi idő alatt a srác szerszáma is kezdett magához térni, annyi izgató látvány, tennivaló akadt, hogy újra felállt, megkeményedett. A fiú óvszert húzott, aztán belehatolt a kívánatos, szűk résbe. Mindketten nagyot nyögtek az élvezettől. Csinálták hagyományos pózban, lovaglóban, kutyapózban, egyre vadabbul, egyre gyorsabban, mígnem a srác ismét érezte, hogy nem fogja már sokáig bírni. Ezt csak tetézte, hogy Csilla is egyre hangosabban nyögött, hogy aztán sikítva újra feljusson a csúcsra. A fiú kihúzta farkát barátnőjéből, lerántotta magáról a kotont, és egy jókora adag spermával terítette be a lány hátát. Csilla hátrafordult, és huncutul rávigyorgott, még kacsintott is.

Már egyikük sem bírta tovább, egymás mellé feküdtek, és ölelkezve, csókolózva pihegtek.

- Fantasztikus csaj vagy! - szólalt meg egy idő után a srác. - Tudod, ha elsőre rád néz az ember, azt gondolná, hogy milyen szerény, visszafogott vagy, most pedig kiderült, hogy micsoda egy vadmacska... Ez a kettősség csak még izgatóbbá tesz. És ezt dicséretként mondom, elhiheted! - áradozott tovább.
- Köszi! Egy biztos, élvezem a szexet. Amúgy pedig, te is eléggé visszafogottnak tűnsz elsőre, akiről nem gondoltam volna, hogy a második randinkon megcsókol, a harmadikon pedig lefektet... - mosolygott Csilla huncutul.
- Nos, igyekszik az ember... - vigyorodott el a fiú. - Egyre inkább úgy érzem, hogy minket egymásnak teremtettek...