Havas kirándulás

HAVAS KIRÁNDULÁS


Nem gondoltam volna, hogy nagy kirándulásszervező létemre, megélem, hogy nem jön senki a meghirdetett túrámra. Ott álltam a buszmegállóban egyedül, sehol senki. Talán a márciusi havazás ijesztette el a népet, nem tudhattam. Mivel korán keltem, úgy döntöttem egyedül is megteszem a túrát, legfeljebb rövidítem a távot. Elindultam a hóban, jó bokáig süllyedtem minden egyes lépésnél. A szikrázó napsütésben jólesett volna a napszemüveg, amit természetesen otthon hagytam. Kisidő után látom, hogy nemcsak én vagyok a természet megszállottja. Ketten jöttek velem szembe, két lány szánkót húztak. Találkozásunk után beszélgetésbe elegyedtem a hölgyekkel. Mivel csinik voltak, így nem esett nehezemre, hogy útvonalat módosítsak, és velük folytassam a kirándulást. Ekkor még nem sejtettem, hogy döntésemmel elindítok egy lavinát. Egy olyan domboldalt kerestünk, ahol szánkózni lehet. Nem nagyon találtunk, így megkérdezték húznám-e a szánkón Őket. Úgy gondoltam miért ne.
Ekkor megparancsolták, hogy vetkőzzem meztelenre. Azt hittem viccelnek, ám nagyon csúnyán néztek Rám. Jobban járok, ha engedelmeskedem, mondták. Ott álltam a hóban meztelen, cipőm, zoknim is levetették, majd egy zsákba pakoltatták a holmin. A lábam már most fázott, kegyelemért esedeztem, hiába. Kezeimre bilincs került, a szánkót, pedig hozzám kötötték. Elindulni azonban nem tudtam, meg sem mozdult a szán. Könyörögtem, hogy hagyjuk abba, de hiába. Még csak, most kezdődik a játék, mosolyogtak. Leszálltak a szánról, így meg tudtam mozdítani, elindultunk. Minden lépésnél rohadtul éreztem magam, újból és újból kértem, hogy engedjenek szabadon. Megunhatták kérésemet, mert a hátsómra ostorral jól oda sóztak. Csak akkor dumálj, ha kérdezünk, jegyezték meg, miközben nevettek. Nem sokáig bírtam szótlanul, a hó nagyon hideg volt. Ostor csattant megint. Majd váratlanul megkaptam a cipőimet, melyet az átfagyott lábamra alig tudtam felvenni. Reméltem, hogy lassan csak abba hagyjuk a szánkózást. De nem. Kiderült, hogy a cipőnek ára van. Ha nem akarom, hogy levegyék Rólam, el kell viselnem két dolgot. Belementem, hiszen sok választásom nem volt, s legalább nem fáznak a talpaim. Fejemre egy kissé áttetsző zsákot húztak. Lefagyott férfiasságomra, pedig valami csipeszt tettek, kiscsengővel. Azt hittem, mikor rátették a csipeszt, belehalok. Nem nagyon láttam, merre megyek, hová lépek.
Ám nem csak az eleséstől tartottam, hanem attól is, hogy a kiscsengő meg ne szólaljon.
Minden csilingelésért kaptam egyet az ostorból. Jajgatni sem volt már erőm. A lányok halhatóan élveztek a kirándulást. Bizonyára megszántak, mert a kb. huszadik ostorcsapás után megállítottak. Levették a bilincset, lekötötték rólam a szánt. A csipesz levételekor is iszonyú fájdalmam volt. A fejemről a zsákot magamnak kellett levennem, miután elszámoltam hangosan 200-ig, majd a szánkó nyomát kellett követnem. Megígérték, hogy leteszik a zsákot a cuccommal útközben. Megijedtem, hogy mi van, ha nem kapom vissza a ruhám. Szerencsémre, ha lehet szerencséről beszélni, nem vitték messzire a zsákot. A zsákon egy boríték volt „SÜRGŐS” felirattal. Fel kell hívnom Őket 12 óráig, mert ha nem, akkor visszajönnek. A telefonban elmondták, hogy nagyon élvezték a szánkózást. Elkérték az email címemet, melyre elküldik a videót, amelyet szánhúzásomról készítettek. Megígértették velem, hogy máskor is elkísérem Őket túrázni. Ha nem megyek velük, akkor a videót nyilvános helyeken láthatom viszont. Az időérzékem-elveszítettem, egy örökkévalóságnak tűnt a szánhúzás. A telefonom óráján látom, hogy egy órányi sem volt az egész.
Már két hete, hogy megtörtént, már nem fáj semmim. Lassan a következő túrát szervezem. Azonban a szánhúzás valamiért hiányzik. Magam sem értem mi van velem. A lányok nem jelentkeznek, talán hiányoznak is. Azt hiszem, megörültem. A kalandra a fejemen volt zsák és az email fiókomban, egy máig el nem olvasott üzenet emlékeztet. Az üzenet címe: HAVAS KIRÁNDULÁS