Vízió 1.

Drága Úrnőm! Azt parancsoltad, írjam le a víziómat arról, hogyan képzelek el egy izgalmas, háromfős szeánszot, és én boldog alázattal teszek eleget a kívánságodnak. Hogy ez pontosan így történne-e meg, az nem biztos, sőt, nem is nagyon valószínű, a végére igencsak elszállt velem az a varázsszőnyeg… de hát vízióról volt szó, vágyálomról… Lássuk hát!

Megérkezem tehát Hozzád, belépek az előszobába. A szokásos meghitt csókok és ölelések után a Kedvesem átváltozik az Úrnőmmé, és parancsot ad a vetkőzésre. Átadom Neked azokat a tárgyakat, amelyeket utasításodra beszereztem, illetve elkészítettem erre az alkalomra: egy 120 cm hosszú nádpálcát, és egy másfél méteres függönyrudat, amelybe egyenletes távolságokra fémgyűrűket csavaroztam. Majd gyorsan levetkőzöm meztelenre, nem marad rajtam semmi, a csuklómra meg a bokámra pedig a saját régi, kopott bőrpántjaim kerülnek fel, mert a Te szép, fekete bilincseid ezúttal másra kellenek majd. A szokásos alázatos lábcsókokkal üdvözöllek, s Te a szokásos korbácsütésekkel fogadod; forró izgalom önt el belülről, amikor hallom, hogy élvezettel felsóhajtasz, amint a kíntól egyre kétségbeesettebb igyekezettel próbálom a nyelvemet a nyitott orrú körömcipőben nejlonharisnyás lábujjaid közé fúrni. Ezután intesz, hogy fektessem le a földre a falnak támasztott, fél méter széles deszkalapot, amelynek két hosszanti peremén, egymástól arasznyi távolságra szemescsavarok sorakoznak. Térden, négykézláb állítasz rá, és a csuklóimat, bokáimat, sőt, még a térdeimet és a nyakamat is láncokkal rögzíted a karikákhoz, majd megkérdezed:
– Ugye, tudod, hogy mi következik most?
– Igen, Úrnőm – válaszolom –, megkapom a méltó büntetésemet.
– Így van – nyugtázod elégedetten. – Emlékszel még, hogy miért kapod?
– Igen, Úrnőm – felelem ismét. – Figyelmetlen voltam, összetévesztettem két személyt újra, már nem először.
– Úgy van – hangzik a válaszod. – Most gondoskodni fogok róla, hogy többet ne téveszd össze őket. Ez igazi büntetés lesz, nem fogod élvezni, fájni fog. És a lábamat sem csókolhatod közben, hogy enyhítse a kínjaidat. Gondolj arra, hogy azért kell elviselned, hogy jobb teljesítményt nyújts az Úrnődnek, hogy elégedettebb legyek veled a jövőben. Tíz csapást fogsz kapni a pálcával, amit erre a célra neked magadnak kellett beszerezned és előkészítened. Nem leszek kíméletes. És számolnod kell a csapásokat, hangosan, érthetően. Megértetted?
– Igen, Úrnőm – lehelem halkan, és tudom, hogy nincs visszaút, a büntetésem pillanata menthetetlenül elérkezett.

(Folytatása következik)