Várakozás

ráhajolva a kanapéra, bekötött szemmel várom, hogy mi fog történni. A hátamon húzza a bőrt a gyerta lassan kihűlő viasza. A lábamon érzem a finom, elegáns combfix semmihez sem hasonlító simogatását, a lábamon egy igazán nőies bőr magassarkú. Még szerencse, hogy Uram kérésére gyantáztattam mielőtt megérkeztem, mert ehhez az öltözékhez (vetkezékhez ?) a szőrös láb kiábrándító lenne. Uram nagyon igényes magasak az elvárásai, ínyenc. Mindenből csak a legjobbat tűri meg maga mellett. Nagy öröm számomra, hogy én is ebbe a körbe tartozom, de meg kell dolgoznom érte.

Hallom ahogy a konyhában Uram kitölti magának a bort. Azt tudom, hogy fehér, száraz. Azt szereti. Megtanultam egy életre, mikor egyszer félédes fehér bort hoztam neki ajándékba. (De az egy másik történet.)

Hallom, hogy közeledik a nappaliba, ahol én térdelek a kanapéra hajolva. Fogalmam sincs mi fog történni. Kiismerhetetlen, kiszámíthatatlan, izgalmas.
Beül a fotelébe. Hozzám sem szól.Semmit. Egy kattanást majd az öngyújtó jellegzetes hangját hallom és megcsap a finom szivar füstje. Megszólal a zene. Klasszikus. Mi más?

Fogalmam sincs mennyi ideje térdelek, de a térdem már fáj, a viasz kihűlt, elkezdek izzadni pedig nincsen meleg. Kezdem a térérzékemet is elveszíteni. Szomjas vagyok.

Megérint. Finoman. Simogat. Simít. Imádom. Az érzést is.

Az öngyújtó hangját hallom ismét és hamarosan a bőrömön érzem a finom , meleg, forró viaszt is. Egy ábra alakul ki a hátamon. A jel. Az övé vagyok, csak az övé-

Megfogja a hajam. Felemeli a fejem és már érzem a farkának semmihez sem hasonlítható illatát. Bekötött szemmel kezdem el szopni. A kezem nem használhatom. Végignyalom, szívom, szopom, falom. A heréit sem hagyom ki. Finom. Szeretem csinálni. Amikor már úgy érzi eleget tettem azért, hogy férfiassága teljes pompájában meredezzen visszanyomja a fejem a kanapéra.

Érzem, hogy síkosító kerül a popsimra és felkészülök a behatolásra.

Érkezik. Finoman. Lágyan. Majd tövig. Keményen. Játszik rajtam, mint Művész a hangszeren.

Az előadásnak vége. A hangszert ott hagyják. A Művész letusol,lekapcsolja a villanyt.

- Jó éjt!

Lassan én is elalszom, de a kanapéra nem merek felmászni. Mindenkinek tudnia kell hol a helye. Nem veszíthetem el az Uram egy kis kényelemért cserébe.