Vasmagnóliák 5. rész

Guido még mindig a szalmán ejtőzött és gyötrően valóságos álmára gondolt. Nem is volt egészen bizonyos abban, hogy csak álom volt. Nem akart a lány elébe menni, várta, hogy Iona mozgolódni kezdjen a házban. Gondolta, akkor kiderül, megtörtént-e, vagy csak a képzelete játszott vele nyugtalan álmában.
Becsukta a szemét és felidézte az éjszaka emlékeit, hajnali ébredése óta nem először.

Halk léptek surranó nesze ébresztette álmából. Ahogy szeme hozzászokott a sötétséghez, a Hold felhőkkel fátyolos halovány fényében ki tudta venni a lány alakját. Iona mellette térdelt a szalmán, teljesen pucéran és csak nézett rá. Nem mozdult, várta, hogy a férfi mozduljon. Guido felült a szalmaágyon. Iona lélegzete elakadt, ahogy a holdfényben meglátta bronzosan csillogó testét, amiről lecsúszott a könnyű vászontakaró.
A felkínálkozásnak ez a tiszta, természetes, magától értetődő módja minden eddiginél jobban feltüzelte a férfit. Nyomát sem látta a lányon kacér tetszeni akarásnak, nem kellett sarokba szorítani. Egyszerűen engedett a férfivágy hívó szavának és talán – Guido szerette volna ezt hinni – a saját vágyainak.
A férfi testét láthatóan elöntötte a vágy, szinte magához rántotta a lányt. Hallgatta szaggatott lélegzését, tapintotta a forró éjszaka dacára borzongó bőrét. Nem akart már mást, mint birtokolni a testét, ahogy vágyta, mióta először meglátta.
Belefúrta arcát a lány illatos hajába, aztán belemarkolt, hátrafeszítette a fejét és vadul a szájára vetette magát. Kezei lecsúsztak az ingerlően gömbölyödő tomporra. Erősen belemarkolt, várta a hatást. Iona hátravetette a fejét, felnyögött, meredező mellbimbóival szinte keresztüldöfte a férfi mellkasát. Kicsúszott a férfi ölelő karjai közül, négykézlábra állt előtte és fejét lehajtva várt.
Guido eszét vesztette a látványtól. Megsimogatta a feszes, kemény, de nőiesen gömbölyded hátsót. Aztán ütött. Először kicsiket, majd egyre erősebbeket. Figyelte a lányt.
Iona felvetette a fejét, ajkai elnyíltak a kéjes fájdalomtól. Szinte tolta a fenekét a férfi tenyerébe.
Az ütések között Guido keze be-becsusszant a szorosan összezárt combok közé. A patakzó nedvesség végképp meggyőzte arról, hogy a lánynak nincs ellenére, amit csinál. Ellenkezőleg. Érezte, ahogy az egyre erősödő ütések nyomán a lány tompora szinte lobot vet és a derengésben látszott, hogy vöröslik.
Nem bírt tovább uralkodni magán. Egy mozdulattal hatolt a lány összeszorított combjai közé. A szűk, de nedvességtől síkos, vágytól lüktető barlang engedelmesen fogadta magába a hatalmasra duzzadt vesszőt.
Ahogy legújabb szerelme, a kovácsolás, úgy ragadta el Guidót a nyers, ősi vágy, hogy birtokolja a nőt. Egészen, mindenestül.
Már csak a saját szívének dörömbölő lüktetését hallotta, csak Iona lángoló fenekét és arcának kéjes rándulásait látta.

Forgott velük a pajta, verejtéktől síkos bőrükre szalmaszálak tapadtak. Egymásba gabalyodva feküdtek a szalmán. Szájuk kiszáradt, alig kaptak levegőt.
Egymásra néztek, hajukból szalmaszálak meredeztek minden irányba. Először Iona kezdett nevetni. Egy pillanattal később, mint két gyerek, dobálták egymásra a friss szalmát.

Talán az álombeli hangos nevetés ébresztette fel Guidót. Szívesen folytatta volna még a szalma-csatát, nyilván a lány pimaszsága miatt büntetés sem maradt volna el…
De most egyedül feküdt a szalmán.
Lépteket hallott. Az utolsó pillanatban rántotta magára a takarót. Iona állt a pajta ajtajában, tétován, bizonytalanul. Nem tudta, illendő-e megzavarni a férfi reggeli pihenését.
- Bocsásson meg uram, csak nem akartam szó nélkül útra kelni. Igazán nagyon hálás vagyok, amiért szállást adott éjszakára. De most indulnom kell, anyám már bizonyosan aggódik és a főzetre is nagy szüksége van.
Guido magára csavarta a takarót, felállt és a lányhoz lépett.
- Nem akarom, hogy elmenj!
- Nem tehetek mást, uram. – szólt Iona halkan szemét a földre szegezve. Nem mert arra gondolni, hogy a takaró alatt a férfi nyilván teljesen pucér.
A férfi magához ölelte. Érezte, hogy nem utoljára.
- A város nyugati kapujától indul egy ösvény, egészen a folyó partjáig. Van ott egy fűzfákkal körülvett eldugott kis tisztás. Nyáridőben, ha dolgom engedi, ott szoktam olvasgatni délutánonként. – szólt a lány.
- Ég önnel, uram!
Sietős léptekkel indult útjára. A férfi csak állt és megbabonázottan bámult utána.
- Ott foglak várni! – kiáltott a lány után, mire végre ocsúdott.
Nem tudta, hallotta a lány, vagy sem, csak azt tudta, legközelebb már nem fogja elengedni…