A múzsa jobban tudja 4. rész - "Mit akarsz?"

A papírköteg lángolt.
Bármely könyvégető tudja, hogy nincsen ebben semmi drámai. Lassú, sóhajtozó lángokat várnál és a műved hosszú agóniáját. Látod, hogy amit az elmédből teremtettél, felnéz rád a lelkével a sárga lángokon át és azt kérdi: "Miért, Istenem, Teremtő atyám?"
Baromság. Alápörköltem és már égett is. A fémvödörben egy pillanat alatt bevégezte. Én meg már ültem is vissza a székbe és kattogtam. Az írógép kattogott.
Tudtam, merre folyik a történet tovább, épp csak árnyalatnyit akartam sötétíteni rajta. Új, valóságosabb szereplőt életre hívni, aki elmagyarázza ennek a nyomorult, hülye Harris-nek, és annak a semmirekellő, gyökér Travis-nek, hogy az élet nem bulizás, lövöldözés és üres okfejtés két diadalittas címlapfotó közt. A valóságban a bűnügyek mögött álló pokoli elmék úgy összekuszálják az életedet, hogy végül anyádban is ellenséget látsz majd. A francba is, hiszen a barátaidban sem bízhatsz!
Hát mondtam és mondtam a magamét, de a masinám megmakacsolta magát. Néha egész egyszerűen nem ütött le billentyűket, aztán nekivadult és zagyvaságokat csapott a papírra. Aztán összehangolódtunk. Én csak kaparásztam a betűkön, ő pedig ropogott és dolgozott. Végül visszaolvastam.



"Harris elengedte a lány torkát és a nadrágszíját kereste. Vérszag csapta meg az orrát.
- Hol... hol vagyok? - kérdezte, mire a lány eddig halottnak tűnő tekintete az övébe fúródott.
- Nálam, nyomozó úr - mondta. A hangja is halottnak tűnt. A nyakán még piroslottak az ujjnyomok. Harris remegő kézzel próbálta kilazítani a lány combját az ágy lábához rögzítő nadrágszíjat, s meglepte, milyen szorosra húzta. A hófehér láb a comb alatt vörös csomóvá duzzadt, s a szőke teremtés csak mosolygott."
Mi ez? Az asztalra lestem és megdöbbentem az új papírhalom magasságától. Kikaptam belőle egy stócot és végigpörgettem az ujjaim közt. Bele-belekortyoltam és marni kezdte az agyamat. A felére nem is emlékeztem. Fél óráig csak bogarásztam és a sok fájdalom közepette, amit szereplőimre mértem, valami zavaros, mégis összefüggő kirakós kezdett összállni a fejemben.
Hajadon. A Hajadon, új figurámat így hívták. Természetesen biztos voltam benne, hogy a csinos kis operaénekes hölgy ízig-vérig zakkant kéjgyilkos. Férfiak, nők, gyerekek, sőt, állatok és természetünkön túli lények élete, halála, szenvedése szárad a lelkén. Szárad? Fénylik... A Hajadon minden cseppet kiélvez mindenkiből. Harris őszes hajú, hajlott hátú vénemberként távozott a szobájából, csak azért, hogy mihamarabb faképnél hagyhassa feleségét, gyerekeit, majd a testületet és a Hajadon lába elé omolhasson.
Te jó ég, Harris, alaposan elcseszted két ember karrierjét - gondoltam. A magadét, de még az enyémet is! Száz oldalon keresztül egy gazellatestű, szeplős kis nőcskét döfködsz, több értelemben is, a bűnügyeknek a közelébe sem szagolsz. Most itt mentél tönkre a kezeim közt és fogalmam sincs, hogyan lehetne ebből megoldás, lezárás, bármi, amitől ez a rengeteg vér és baszás krimivé állna össze.
Alaposan végiggondoltam, végül felkeltem az asztaltól, felemeltem drótból és tintából készült őrangyalomat és teljes erőből a szemközti falhoz vágtam. Az utolsó papírlap kiernyőzött belőle és visszatalált az asztalra. Vakolat potyogott a szőnyegre, az írógép tótágas hevert a törmelék közt. Nem sérült meg. Lyukat ütött a falon és nem sérült meg.
Felkaptam a papírt és elolvastam. Megdermedtem. Erről sem voltak emlékeim. De beugrott róla valami. Még fülön lehet a rosszkislányt csípni.
Száraz volt a torkom és sötétség borult a szobára. A teknőcöm minden létező karmával kaparta az akvárium falát. Láttam, hogy éhezik. Megetettem, utána kivettem és dajkáltam kicsit. Nem szeretek szenvedést okozni másoknak és azokba az üveges, szomorú és ősöreg szemekbe fájt belenéznem. Amint kicsit vidámabbnak láttam, visszaraktam a vízbe és a tus alá rohantam. A lábam vitt, meg a szívem.
Küldetésem volt estére. Ki kell mennem a városba és megtalálnom a Hajadont. Kicsikarni belőle egy vallomást. Bármilyet.

*****

Nem emlékszem a kocsma nevére, de azt tudom, hogy heteken belül lehúzta a redőnyt. Ez már akkor is látszott rajta. A tulaj, aki a csapos is volt egyben minden poharat fél óráig törölgetett, mint aki válás előtt elköszön a kölyköktől. A tucatnyi asztal körül legalább négy vendég iszogatott, régi törzsközönség, későn érkező felfedezők, meg akiknek nem volt máshová menniük. A pultnál is pohárba bólogattak páran. Copfos, farmeringes srácok, néhány középkorú tag, mosolygós szemű matrónáknak csapva a szelet.
A pulthoz legközelebbi asztalnál vetettem lest és egy korsó sör mögül figyeltem az eseményeket. Tudják, nem vagyok valami nagy csajozó. Jó, tudom, mit hová kell tenni, és nem idegen a fülemnek a csúcsra jutó nő boldog szuka-sikolya. Diákszerelmeim voltak, na meg a feleségem... róla még nem is meséltem? Persze, hogy nem. Írónő volt. Naná. Rajzolt is, de csak formákat, semmi komolyat. Pár alakot, nagyjából felismerhetőt. Kezet fogó, stilizált embereket, vagy szörnyekkel csatázó hősöket. Köré szöveget helyezett el. Egyszerű szavakat, amik mesévé álltak össze. A rajzok és a betűk kiegészítették egymást, egyfajta varázslattal. Kiállításai is nyíltak. Egy ilyenen találkoztunk. Lényegében odalépett hozzám, amíg bűvölt arccal nézelődtem és simán felszedett. Később egy kiránduláson felolvastam neki pár novellámat, miközben a lábunkat egy szakadék pereme fölött lógáztuk. Két héten belül összeházasodtunk. Ennél olajozottabban csak a válásunk ment.
Szóval, tehetséges monogám művész voltam. De van taktikám. Egyfajta ösztön.
A csapnál egy hollóhajú, telt szépség mérte a sört, a tulaj lánya lehetett a koruk alapján, bár nem lepődök meg semmin. Látványos dekoltázsa volt és rögtön mosolygott, amikor észrevette, hogy bámulom.
Túl nyilvánvaló - gondoltam. Szemeztem egy korosabb, mutatós nővel, akit a mosolyráncai még izgalmasabbá tettek. Vártam.
A Hajadon végül nem emlékeztetett regénybéli önmagára. Besétált és egy szürke, horpadt bukósisakot ültetett maga mellé a pultra. Sok ruhát viselt, alig látszott valami az alakjából, csak a fülét láttam, amiben nem viselt semmilyen éket, de láttam rajta a lyukakat és a formájukból arra következtettem, szeret jókora karikákat hordani a cimpáiban. A haját egészen rövidre nyírta és szőkére festette azt a kevés sörtét. Ásványvizet ivott, jókora kortyokkal tüntette el. Azt hihetné az ember, hogy a saját neméhez vonzódik, fiús cuccokban, szinte kopasz fejjel, de a vonásaiból, hosszú pilláiból és a mozdulataiból letaglózón áradt a nőiesség. Közel ültem a pulthoz, hamar kiszúrta, hogy nézem. Láttam rajta a szeretetéhséget. Lehúztam az utolsó kortyot és mellé ültem. Kértem még egy sört, meg valami gyümölcsös létyót.
- Meghívlak - mondtam neki. Úgy nézett rám, mint egy beszélő játékállatra. Nem is pislogott, halványbarna, csaknem sárga szembogara le-föl pásztázta az arcom. Ajkai apró mosolyra húzódtak.
- Akarom? - kérdezte. Tetszett a melegség a hangjában.
- Ingyen ital. Ki nem akarná? - kérdeztem - Nincs benned életösztön?
- Ezzel a "pofátlan és pimasz vagyok" módszerrel szedsz fel csajokat? - kérdezte. Vállat vontam.
- A Gina drága.
- Vicces vagy - mondta kelletlenül - De nem győztél meg. Az italt elfogadom. Szeretem a gyümölcsöket. Beszélgetni is akarsz? - megcsóváltam a fejem és egy húzásra levittem az egész korsó sört. Megfájdult tőle a torkom is, szédülni kezdtem.
- Akkor mit akarsz? - kérdezte. Nem néztem rá.
- Elkapni valakit - feleltem - Ne érts félre. Bűnügy...
- Rendőr vagy?
- Rosszabb. Író. Forgatókönyv író - nem tudtam azt sem, hogy ezzel most hazudok-e - Hasonlítasz az egyik szereplőmre... reméltem, hogy segítesz megérteni, mit akar.
- Az ingyen pián kívül? - kérdezte és már határozottabban mosolygott - Hazamenni, fürdeni és aludni egyet. Piszok hosszú napja volt a szereplődnek.
- Fürdeni tudsz nálam is - hallottam a saját hangom az üres korsó felett - És mire az alváshoz érsz, addigra talán meg is ismerhetlek.



*****



Nem ment gyorsan, de élvezetes volt. Még bámultuk a kocsma kásás képű tévéjét, és azt kamuztam egy sorozatra, hogy részt vettem az írásában, de mindent megváltoztattak benne. Az utca túloldalán laktam, máskülönben, mondta, esélyem sem lett volna messzire csalnom a robogójától.
Beinvitáltam a lakásba és lesegítettem a tarka kabátot róla. A pulóvere már kirajzolt egy csábító alakot. Miközben lerúgta a bakancsát, én a helyére tettem az írógépet.
- Kalapácsnak is jó? - kérdezte, tenyerével a falon hagyott sebet simogatva. Kötelességtudón kuncogtam. A kezébe adtam a papírlapot.
- Olvasd át és a neked szánt szöveget mondd majd el - kértem - én leszek a férfi szereplő.
- Cseles - pislogott a lapra - ezek itt dugnak...
- Már túl vannak rajta, nyugi - levettem a nadrágom és rámosolyogtam - de azért beleélhetem magam...
Végigdőltem a kanapén és próbáltam felidézni a saját szövegemet. Kissé kelletlenül húzódott közelebb és nem lazított az öltözékén még a beleélés kedvéért sem.
- Kedves, drága seriffem - olvasta - Megmentette az életemet. Én nem a magáét. Én csak elvettem, ami nekem kellett - az írógép kopogása pár órával ezelőtt kissé élettelibben adta mindezt elő, mint ő. Ja... a nevét nem tudtam.
- Már egész megszoktam - mondtam - hogy semmi sem az, aminek látszik - Kamillára gondoltam és különösen szomorú lehetett a hangom, mert ijedten nézett fel rám, hogy ez most a szerep, vagy azon kívül mondom ezt. Ellenőrizte a következő sort, gépiesen biccentett és folytatta.
- Ideje mennie, béke és egyensúly őre... - átfutotta a szemével - Figyi, szerintem egy nő sem beszél így kefélés után... meg úgy egyáltalán... ez tutira giccses...
- Hát ez az - mondtam - Miért beszél valaki így? Ezt akarom megérteni... Mit akar eltitkolni? Rajta, ne hagyd abba, állati jól nyomod! - elmosolyodott.
- Ideje mennie, bla, bla, bla, aha... ez jó! A férjem perceken belül itt lesz és a karjába akarja zárni odaadó, angyali hitvesét!
- Fuccs az illúziónak, ha itt maradok, mi? - meglepett, de erre valamiért ágaskodni kezdtem az alsógatyán keresztül - Mivel magyarázza ezt meg?
- Hogy megerőszakolt... - felelte a sörtehajú angyal, egész átéléssel, kis gonosz mosoly bujkált a szája szélén - Hogy megerőszakolt elölről, hátulról, hogy a hajamnál fogva leszorított és a végén teleélvezte a számat is. Hogy majdnem a magvába fulladtam, amikor segítségért rimánkodtam - bús, árva tekintettel bűvölt közben és elképzeltem, ahogy meg is teszem vele. A gatyám tűréshatára végéig feszült.
- És el fogja hinni ezt magának? - kérdeztem és csöppet sem zavart a merevedésem. Az ingemet is úgy rendeztem el, hogy jól látszódjon. Már nem a szemembe nézett, amikor beszélt azon a meleg és huncut hangján.
- Mert? Mert tiszta karmolás a háta? Mert rúzsnyomos a hasa, a farka és a nyaka? Dulakodtunk, édes, és amikor ezt mondom neki, nem is hazudok. Én soha nem hazudok.
Elhittem neki.
- Nem akarom, hogy hazudjon - felültem és kinyúltam érte - Azt szeretném, ha amit mondana erről, színről-színre igaz lenne és minél hitelesebben adná elő... - felnevetett. Szívből, jól esően, először a találkozásunk kezdete óta. A papírra nézett, megfordította.
- Basszus... nincs tovább...
- Rögtönözz! - mondtam derűsen. Félrecsapta a kezem. Elég erősen.
- Látom, nem érti - mondta - A férjem hazaér... én meg itt állok... mocskosan. Mocskosan magától. Akár megerőszakolt, akár nem, ő undorodni fog tőlem.
- És ne tegye? - kérdeztem. Nekem sem volt már több szövegem, de ez érdekelt.
- Szeretem őt - mondta olyan szomorú és sóvárgó hangon, hogy egy pillanatra elszégyelltem magam, amiért megrontottam.
- Szereti? - kérdeztem száraz torokkal. Ő bólintott.
- Szerelmes vagyok. Még mindig. Hét év, tudom, és amit tettem, amit teszek... - leült a kanapé karfájára, éppen oda, ahol Kamilla verte a farkam nem rég - minden, amit teszek, fáj. Éget itt bent - a mellei közé fúrta mutatóujját. Egy virág, egy lepke és egy egérkoponya tetoválása volt a kézfején - Látom közben az arcát és aztán... nem tudom, hogy magyarázzam. Kibújok a saját testemből. Látom magamat vonaglani, látom, ahogy az a nő... a másik nő négykézláb kaparja az ágyat és visong, amíg hátulról kefélik, látom, ahogy szopik és a nyála az állán csorog, látom, ahogy körömmel karcolja valaki arcát, miközben meglovagolja, és el szeretném rángatni onnan, érti? - felnézett rám és... könnyes volt az arca - Érti? - kérdezte vádlón - mert én az uramat, a lovagomat látom közben, aki éppen felém siet és ki akarok nyúlni felé, basszameg, a segítségét kérni, elrejtőzni az erős karjai közt ez elől... a... ez elől az undormány felől. De nem tehetem. Mert nincs testem. Csak szemem. Sok szemem. Az egyikkel az én szerelmemet látom, a másikkal meg ezt a nőt - a mellkasát böködte - akit ketten kúrnak egyszerre, aki egy vadidegen, arctalan idegen ölében ugrál, miközben a két mellette ülő kan fegyverét masszírozza és ez mind kevés neki! Aki magára akarja rántani az egész világot széttárt lábbal - belemarkolt a fejbőre szőke sörtéjébe - a hajamnál fogva akarom elhúzni onnan és a képébe üvölteni, hogy mit tesz. Láttatni akarom vele, amit én látok... de tudja... ő nem lát. Ő vak. Ő a vak éhség. Látni csak én látok. Szeretni csak én szeretek... És én? Engem lehet szeretni? Engem lehet? Nem lehet! Nézzen csak rám - széttárta a karját. Nem kaptam levegőt, tapsolni akartam, de banális lett volna. A lendülettől láttam, ahogy megszédül. Utána kaptam és magamhoz szorítottam. Remegett. Az arca lángolt és vastag mázban borította a veríték. Zihált. Rugalmas melleket éreztem a mellkasomnak préselődni, alattuk őrült ütemben kalapált a szíve.
- Lehet - hallottam a saját hangomat megint - Hogyne lehetne... - ölelt. Bújt. Remegett.
- Lehet? - kérdezte. Eltolt magától, az arcunk összeért - Most akkor te melyik vagy... a nyomozó, vagy a férjemet játszod?
- Tényleg van férjed? - kérdeztem. Az államról lecsorgott az izzadsága a nyakamig, onnan az ingem alá. Nemet intett a fejével.
- Miért, te valóban bűnügyeken dolgozol? - bólintottam. Ösztönösen.
A csókja sós volt, rojtosra marta a számat. Amikor átdugta a nyelvét a számba, éreztem, mennyire száraz. Mint az enyém. A legfájdalmasabb és legfurább csók volt, amit váltottam valakivel valaha. Két nehézkes kődarab gördült egymáson a fogak és az elfojtott sírás börtönében. Az ajkamon megéreztem a könnyeit is.
- Én... - elhúzta a fejét, a hajamba túrt, de csak azért, hogy távolt tartsa az arcomat. A sminkje elfolyt a szeme körül, ami tébolyult egy pillantással ruházta fel - te...




Elvettem a kezét a tarkómról és támadásba lendültem. A második csókunkban kevesebb volt a só, előbújt belőlünk a méz. Szívogattam, kényeztettem az alsóajkát, lecsókoltam a könnyeket az álláról, a nyakáról. Közel a verőérhez értem, amikor hangosan felnyögött.
- Basszus... erről nem volt szó - mondta, cseppet sem kelletlenül - Megfogadtam, hogy nem veszel le a lábamról ezzel a szar trükkel... - újabb csók az érzékeny pontra, s kisiklott a hangja - szerencséd, hogy jól szórakoztam... jól... - ellökött magától és áthúzta a pulóverét a fején. Együtt a pólóval. A gyér lámpafénynél olajosan fénylett a verítéktől. Utána azonnal a nadrágszíját csatolta ki. A térdével meglökte az oldalam.
- Vetkőzz! Ha már elkezdted, fejezd be, mert szétrobbanok tőled... - mondta sértett hangon. Sovány volt, az ízlésemhez mérten túl széles vállal, de a mellei impozánsan feszültek a fehér melltartó alatt. A köldökében jókora fémgomb csillogott.
Nem volt benne sok romantika. Magunk vetkőztettük magunkat, mire a combjára tapasztottam a kezem, már húzta le a bugyiját. Legalább a melltartóban segíthettem. Mindent sietve a sarokba hajigált, aztán úgy ugrottunk egymásnak, mint két csatázó állat a hierarchia-harc során. Még akartam csókolgatni, simogatni, de ő körém fonta a combjait.
- Ne tökölj! - szólt rám. Összekuporodva, félig az oldalunkon fekve üzekedtünk. Az oldalamba vájta az ujjait és úgy rántotta magához a csípőmet. Akkorákat lökött magán, hogy elbizonytalanodtam, ki dug kit. A tekintetét kerestem, az elmaszatolt, barna-fekete űrt, tele csillaggal, tűzzel és talánnyal. Ő a vállamat nézte, vagy a vállam fölött nézett át. Fogai fehérlettek, ahogy vicsorgott. Egyáltalán nem láttam most szépnek.
- Bassza meg! - sóhajtott fel, amikor először elment. Egyetlen rándulással jelezte a teste, aztán már folytatta is. A dühe cseppfolyóssá vált, rám ömlött, megégetett, majd újra összeállt valami mássá. Kezdett feloldani. Körmeivel végigszántotta a fenekem. Fájt. De hagytam. Aztán a fülembe karmolt. Erősebben. Feljajdultam, de már rá is tapasztotta a száját a sebre.
- Ne hari - búgta. Éreztem a nyelvét a fülem körül, a nyakamon. A testével rám dőlt, fölém kerekedett, megtámasztotta magát a vállaimon, talpával pedig a heverő párnáinak támaszkodott. Lassú ritmussal ringott rajtam. Homloka sörtéi játékosan megcsiklandozták a halántékom. Cuppanós csókot nyomott az arcomra, mintha csak épp elkezdenénk évődni. Mintha nem járnék a testében tövig. Felnéztem rá, láttam, hogy keresi a tekintetem. Nagy, reménykedő szemei nem illettek a buja mozgáshoz. Átölelte a nyakam és nem eresztett a pillantásával.
- Lehet? - kérdezte a kéjtől elvékonyodott hangon - Azt mondtad, lehet?
- Lehet - lihegtem és csak lassan ugrott be, mire kérdezett rá.
- Mi lesz a baszás után? - kérdezte, miközben újra rám ereszkedett - Fizetsz és elhajtasz?
- Dehogy - e pillanatban hihetetlennek tűnt, hogy valaha is ilyet tennék bárkivel.
- Akkor... megkéred a kezem? - éreztem a körmeit a nyakam bőrébe mélyedni. Minden lökéssel összeért a hasunk éles, csattanó hanggal. Mint megannyi pofon.
- Én... nem tudom... most csak...
- Most csak mi?
- Most komolyan... erről akarsz beszélni?
- Nem akarok... - mondta. Hátrahajtotta a fejét és beleharapott az alsó ajkába. Egyetlen, eltitkolt nyögés, éreztem, ahogy egyet rándul a hasa. Egyet. Abbahagyta és a fülembe zihált.
- Mit számít, folyton... - mondta - hogy mit akarok... téged mindig az érdekel, hogy a másik mit akar? Basszus... már az elején úgy... néztél rám és mégis azt lested, nekem mi kell... ez édes... de akarom látni, hogy te mit akarsz. Akarom, érted? Akarom!
Akarom.
Valami pendült az agyamban. Varázs szó, vagy nem tudom. Lelöktem magamról és végigterült a dohányzóasztalon. Levert egy vázát is, ami csengve repült messzire a szobában és csilingelve össze is tört. Felkeltem és lenéztem rá. Az arca a sötétbe veszett, csak a kipirult, izgalomtól reszkető testet láttam.
Tudtam, hogy ő nem Kamilla. Tudtam, hogy ő nem a Hajadon.
Kit ámítok? Nem, egyikben sem voltam biztos. Megfogtam a derekát és egy pördüléssel a hasára hengerítettem. Valahol még éreztem, hogy illetlen, amit teszek, és józan, mindig csak mérlegelő énem még visszakozott is volna. Talán leülök és mesélek neki arról, hogy szerelmes vagyok egy prostituáltba, mesélek neki a kínjaimról. De hegyes kis fenekét egyszerre úgy emelte fel, akár egy tüzelő szuka és láttam, ahogy felkészül és belekapaszkodik az asztal sarkába. Láttam, ahogy beletörődőn lehajtja a fejét az asztal lapjára. Életemben először éreztem azt, hogy számít, mit akarok és, hogy a másik nem számít annyit, mint én.
Nem volt már bennem sok. Belemarkoltam és pár mozdulat erejéig dugtam az asztalon. Aztán éreztem, ahogy a gerincem elolvad és kifolyik belőlem. Kiszabadultam belőle.
- Gyere! - ennyit tudtam hörögni. Azonnal megfordult és felült. Nem ért volna oda "időben". Megmarkoltam a fejét két kézzel. A haját nem tudtam. Előrelöktem a csípőmet, a fejét pedig egy mozdulattal lefelé rántottam. Hallottam, ahogy roppan egyet a nyaka és megrémültem. Lenéztem, épp akkor, amikor az arcába élveztem. Levegőért kapkodott, majd megszorította a kezem. Erős volt.
- Hülye barom - fújta - Eltöröd a nyakam, baszki... - nyelt egyet, aztán alkarjával megtörölte az arcát - Figyi... a frizurám nem lett olyan? - nemet intettem a fejemmel. És nevetni kezdtem. Ő is nevetett.
Visszadőltem a heverőre, ő pedig mellém huppant és szorosan hozzám bújt. Öleltem és végre simogathattam a hátát, bőre engedelmesen lüktetett az érintésem alatt. Úgy tolta a hátát, a vállát a kezem alá, akár egy macska. Csókolóztunk is. Nem zavart a saját ízem sem.
- Hát, te... - mondta később a mellkasomat simogatva - megéred a pénzed... jól megfürösztöttél. Aztán elringattál - újra és újra megcsókolt, már alig győztem visszacsókolni. Néha felrémlett a kép, ahogy Kamilla smárol azzal a monstrummal, de szúrós homlokú, szomorú szemű angyalkám ajkai mélyre hatoltak a lelkemben, kicsippentették az ilyen képeket és eltüntették.
- Alíz - mondta aztán - A nevem Alíz.
- Szia - mondtam ostobán és bemutatkoztam én is.
- Szia - mondta. Aztán: - Szeretlek téged - hosszan bámultam rá. A teknőcöm kopogni kezdett az üvegen át. Úgy láttam, vigyorog.




*****



Alíz nálam aludt. Velem. Reggel jól eső fáradsággal bújtam ki mellőle. Korgott a gyomrom és a sok sörtől megint kiszáradtam. A hűtő felé menet botlottam át a dzsekijén. Már nem emlékeztem, ez mikor pottyant le a fogasról. Visszakasztottam. Még félig csukva volt a szemem, ezért csak a hangra figyeltem fel, ahogy kihullott valami a zsebéből. Lenyúltam a rendőrjelvényért és visszagyűrtem a zsebébe.




folyt. köv.