A felszín alatt /1.

Figyelmes. Tisztelettudó. Humoros. Önzetlen. Kedves, ugyanakkor néha apró pimaszságokat is megenged magának vállalva a következményeket. Az utasításaimat gondolkodás nélkül hajtja végre, s ezzel nem csak nekem szerez örömet. Igényli, sőt élvezi az irányítást. Érzékeny. Hűséges. Alázatos. Szeret. Szeretem.
Régi barátság már a miénk, noha sohasem találkoztunk. Ismerjük egymás személyiségét, egymás vágyait, egymás félelmeit, a másik valódi és titkos életét. A küzdelmeink ugyanazok, mellyel nap, mint nap szembe kell, hogy nézzünk. A kudarcainkon rendszerint együtt nevetünk. Egy ideje már ott motoszkál a fejemben, hogy találkozunk kéne. Mikor megkérdezem, hogy van-e kedve hozzá, szinte látom, hogy azonnal körbe szalad a mosoly a fején. Nincs szükség felesleges körökre. Bízunk egymásban.
Délelőtt 9:45 van, amikor befordul az autóbusz-állomásra a budapesti járat. Onnan tudom, hogy sms-t kaptam tőle, megérkezett. A válaszban megírom neki, hogy a buszpályáról melyik irányban keveredjen ki az utcára. Tudja, hogy hosszú séta vár rá, megbeszéltük, hogy kényelmes ruházatban jöjjön. A kérésemnek megfelelően tíz percenként tájékoztat sms-ben arról, hogy éppen mi mellett halad el. Nem akarom, hogy eltévedjen. Körülbelül két óra múlva írja, hogy a város szélén jár, már nem lát sem házakat, sem embereket. Nem írok neki vissza. A barátnőmet hívom.
- Szia Andi! Megérkezett. Magas, átlagos testalkatú, hosszú szőkés-barna haja van, melyet rendszerint copfban visel a tarkójánál. Arcát a karizmatikus vonásain kívül borosta teszi sármossá. Ha jó fiú volt és szót fogadott, akkor valószínűleg kék farmert, fekete pólót és sportcipőt visel. Pistinek hívják. Kérlek, vidd őt a megbeszélt helyre és készítsd elő!
Pisti a körforgalomhoz érve idegesen járkál fel-alá, telefonálás közben, amikor Andi lassít mellette az autójával.
- Pattanj be Pisti!- kiált ki neki a letekert ablakon.
A fickó az első ülés ajtajához nyúl, amikor Andi ráförmed:
- Nem-nem! Hátra! Találsz ott egy széles, bőr nyakörvet – Netti azt kéri, hogy vedd fel! Vetkőzz le, csak az alsód maradjon, a többi holmidat pakold bele abba a fekete szemetes zsákba.
Homokos, puha talaj dobálja az autót a fenyvesekkel szegélyezett keskeny úton. Mire megérkeznek az erdő melletti elhagyatott tanyához addigra Pisti megszokja magán a nyakörv érzését. Büszkén viseli, különösen tetszik neki a bilétába gravírozott kis „p” betű. Andi pórázzal a kezében kiszáll az autóból, kinyitja a hátsó ajtót, a karabinert rákapcsolja a nyakörv fémkarikájára és határozottan megrántja vele a férfit.
- Kifelé! Térdre! Gyerünk már! – parancsolja türelmetlenül.
Pisti ügyetlenül kászálódik ki a kocsiból. Négykézláb állva az idegen nő lábai mellett igazán megalázva érzi magát. Szemét lesütve próbál lépést tartani Andival, sokszor sikertelenül. Az erdő belseje felé haladva az utat a lehullott száraz tűlevelek, a tobozok, az ápolatlan cserjék szúrós ágai teszik még kényelmetlenebbé Pisti számára. Egy hatalmas fenyőfa tövében a férfi megpillant egy köteg természetes alapanyagú kötelet.
- Megérkeztünk? – kérdezi abban reménykedve, hogy véget ér a térde és a tenyere gyötrelme.
Andi a póráz végével arcon csapja a férfit.
- Nem kérdeztelek! Csak akkor beszélsz, ha engedélyt adok rá! Megértetted?
Pisti némán bólogat.
- Felállni! – Andi a póráz hirtelen megemelésével sietteti a mozdulatot. Pistit a fa törzséhez löki, majd a karjait hátra feszítve kötözi össze a csuklóit a fa hátsó oldalánál. A fenyő száraz kérge a férfi meztelen bőrébe mar, de mégsem tanúsít ellenállást. A lábait egy-egy hurokba akasztja, és így azokat megfeszítve rögzíti a fa törzséhez alul. Végül Andi a szoknyáját feltűrve leveszi a bugyiját és Pisti szájába gyűri. – Hogy emlékezz rám! – teszi hozzá vigyorogva, s a nyakörvről lecsatolt pórázzal körbetekerve rögzíti a csipkés fehérneműt a férfi szájában. Pisti kék már félelemmel telt szemeit fekete kendővel fosztja meg az érzékeitől. Hátrébb lépve Andi elégedetten néz végig a munkáján, távolodását Pisti számára csak az apró gallyak roppanása jelzi.