A várban (folytatás) 5.

Segítettem neki az öltözködésben. Amikor odaült a tükör elé, élvezettel fésültem meg gesztenyeszínű hullámos haját.
Nagyon kényes volt arra, hogy mindig rendezett legyen, de én is örömmel simogattam, rendezgettem mindig a haját.
Amikor kilovagoltunk tetszéssel néztem vállig érő haját, ahogy a szélben, a sebességtől úszik utána.
- Menj az istállóba, nyergeltess. Én beugrok Apámhoz, és megmondom neki, hogy csak későn este fogok visszaérni. De lehet, hogy ott is alszom. Aztán szólj be a konyhára, hogy a vacsoránkat készítsék a szoba előtti kis asztalra!
Miután elintéztem a dolgaimat, szárán kivezettem az udvarra a két lovat, és úgy vártam a gazdámat.
Hamarosan jött is. Felpattant feketéjére, és engem is felparancsolt a lovamra.
- Mellettem fogsz lovagolni, nem fogok vágtatni. Nincsen messze a szomszéd, tehát nem kell sietnünk.
- Igen uram. válaszoltam.
Tényleg szép lassan poroszkálva értünk el egy erdő közepében álló kastélyt.
A kapus meglátva bennünket azonnal nyitotta is a kaput. Megismerte uramat.
Az udvaron leugrottunk a lóról és az elébünk siető szolga kezébe adtuk a szárakat. De már láttuk is a felénk siető fiatal bárót, aki kitárt karokkal közeledett gazdám felé. Megölelték egymást, és teljes egyetértésben mentek be a palotába. Én ott álltam a kastélyudvaron, és vártam, hogy velem is történjen valami.
Hamarosan egy fiatal fiú jött oda hozzám.
- Az ifjú bárónak vagyok a szolgája, mindenese. Azt parancsolta, hogy vezessük be a lovakat az istállóba, aztán menjünk fel utánuk.
Megnéztem magamnak a fiút. Egészen rokonszenvesnek tűnt.
Teljesítettük a parancsot, és mentünk az emeletre. A fiú bevezetett egy kis szobába.
- Üljél le. Itt kell várnunk gazdám hívását.


Amíg vártunk beszélgettünk. Elmondta, hogy ő egy árva gyerek, és az öreg báró
vette magához. Nagyon rendesek voltak mindig vele. Majdnem egyidősek az úrfival. Együtt nevelkedtek, s később ő lett az ifjú úr szolgálója.
A fiatal báró majdnem úgy kezeli mint öccsét. Együtt nőttek fel, együtt játszottak.
Most már azért megváltozott a helyzet, de azért a helye megmaradt. Itt alszik a báró lakosztálya melletti kamrában.
Még nem volt közöttük összeűzés, de ő mindig megtartotta a rangbéli különbségek miatti alá-felé rendeltséget.
Én elmeséltem, hogy hogyan kerültem uram szolgálatába. Azért mindent nem mondtam el. Például azt nem, hogy teszek személyes szolgálatokat uram élvezete érdekében. Azt viszont elmondtam, hogy mi a feladatom akkor, ha uramat a tanulás hanyagolása miatt megbüntetik. Azt, hogy át kell vállalnom a testi fenyítést. Azt is bevallottam, hogy néha még élvezem is azt, hogy elfenekelnek. Főleg az esik jól, ha a gazdám kezétől kapom meg a büntetésemet.
Éles csengettyűhang szakította meg őszinte beszélgetésünket.
- Uram hív bennünket. Menjünk.
A folyosóra kilépve mentünk a szomszédos ajtóig, és kopogtatás után beléptünk.
A két fiatalúr asztal mellett ült. Előttük pohárban valami ital csillogott.
Az ifjú báró végigmért engem. Végigmustrált a fejem búbjától a talpamig. Különös figyelemmel volt a derekam alatti részre.
Uram maga mellé állított. Tüntetőleg átfogta a derekamat, mintegy jelezve, hogy az ő tulajdona vagyok.
- Most mind a négyen lemegyünk a kastély mögötti rétre, és játszani fogunk. - szólt az ifjú báró. Szolgám hozd a kis rongylabdákat! Indulás.
Gazdám egy kicsit a fenekemre csapott, mintegy indításként.
A báró szolgája kezembe adta a két rongylabda közül az egyiket. Ő már sejtette, hogy mi lesz a játék.


A kastély mögötti réten állt egy pad az árnyékban. Uraink oda ültek. Minket maguk elé állítottak.
- Az lesz a játék, hogy ti odaálltok tizenöt méterre tőlünk úgy, hogy a kezetekkel a tarkótokra teszitek. Mi célba fogunk dobni rátok. Én a gróf szolgájára, ő pedig az enyémre. A találatokat ti számoljátok. Ahhoz viszont semmi közötök, hogy mi mit tettünk fel tétként.. Annyi elárulok, hogy ti vagytok a tétek.
Meg kezdődött a játék. Mind a ketten elég jól céloztak. Elmozdulnunk nem volt szabad, s a kezünket sem volt szabad magunk elé kapni, hogy kényesebb testrészeinket védjük vele.
A báró valamivel jobban célozott, és többször talált el engem, mint gazdám az ő szolgáját. És ráadásul mindig az altestemet célozta. Többször nagyon kényes helyen ért a rongylabda. Összegörnyedtem, és ők hangosan nevettek rajtam.
Szurkoltam az ifjú grófnak. Nem tudtam, hogy mi a tét, de reméltem, hogy Ő fog nyerni.
A kastély harangszava vetett véget a játéknak.
- Ebédre hívnak minket. A szolgámnak ilyenkor a dolga az, hogy mögöttem álljon, és nekem felszolgáljon.
- Az én szolgámnak is ez a feladata... Akkor menjünk.
- Akkor mi is lett a végeredmény?
Először én szólaltam meg.
- Húsz találatot kaptam.
- Én pedig 19-et. - mondta társam.
- Akkor én nyertem egy hajszállal, de majdnem döntetlen lett.
- Igen - válaszolt a grófom.
- Majd ebéd után folytatjuk, de nem a réten, hanem fent a szobámban.
Az ebéd különösebb esemény nélkül tellett el.
Az öreg báró viccelődött a fiúkkal, érdeklődött, hogy mi van a gróffal.
Mi ketten a fiatal urak mögött álltunk, és felszolgáltunk nekik.
Az ebéd végeztével az öreg báró visszavonult pihenni.
Az ifjúurak elindultak a lakosztály felé.
Minket elküldtek a konyhába, hogy ott ebédeljünk meg.
- De siessetek, mert szeretnénk folytatni a játékot.
Szolgatársam mutatta az utat.
A konyhaasztalnál megebédeltünk. Közben találgattuk, hogy hogyan is fog folytatódni a nap. Énnekem volt sejtésem, de nem akartam megosztani szolgatársammal. Lehet, hogy neki is volt sejtése. Jobb az ilyen dolgokat megtartani magunknak. Ki tudja, hogy őt is használja-e ura olyan dologra, mint amire az én grófom használ engem.